A szentimrevárosi kitelepítésről

Most csak emlékezünk.
Csaknem tizenháromezer személyt érintett az 1951 nyarán zajló kommunista akció. Az 1945 előtti közigazgatás olyan vezető állású emberei és katonatiszti családok tagjai kerültek a listára, akiknek megfelelő lakásuk volt. Kettős cél érvényesült: megszabadulni a régi középosztály jelentős részétől, és enyhíteni a budapesti lakáshiányt.

A falura, tanyára való kitelepítés természetesen erősen érintette Szentimrevárost Budapest XI. kerületében. A módszer az volt, hogy minden második nap hajnalban kézbesítették a rendőrhatósági végzést, a közbeeső napon pedig megtörtént a hatósági szállítás. A családoknak tehát egy nap állt rendelkezésükre, hogy holmijukat, értéktárgyaikat mentsék, ha volt hová, rokonokhoz, ismerősökhöz.

A szentimrevárosi ciszterci plébánia élén akkor a kitűnő szervező lelkipásztor, Kalmár Ödön állt. Az egyházközség „házapostolai” jelentették neki, ki kapott kitelepítési végzést. A plébánián gyülekező fiatalok azután igény szerint mentek „bevetésre”, bútorok, ingóságok mentésére, szállítására. Mindig volt elég munkaerő, jól működött a segítőszolgálat.

Természetesen nem maradt következmény nélkül, ami Szentimrevárosban történt. Kalmár Ödön ezért is lett hosszú időre sekrestyés Szentendre-Izbégen, az Állami Egyházügyi Hivatal intézkedésére. Utóda, Horváth Richárd idején már nem voltak házapostolok, és az egyházközségi fiatalok illegalitásba merültek.