Szabadság és szendvicssütő

Egy ideje azonban nemcsak a sorban állás lassítja az ügyintézést, hanem a postás kisasszonyokra testált ügynöki munka is. Bizonyára nem önszántukból győzködik az ügyfeleket, hogy vegyenek sorsjegyet, képeslapot, töltsenek ki még ezt-azt, hogy a csekken feladott összeget visszanyerhessék. Némely hivatalban szinte kínosan érzi magát az ember, ha az amúgy nem csekély összegek befizetése vagy egy levél feladása mellett nem kíván más szolgáltatást is igénybe venni. Jómagam egy postán ügyet intézni, levelet feladni, csekket befizetni – haladni szeretnék. Legutóbb is ezzel a lendülettel álldogáltam az ablaknál. Amennyire lehet lendülettel álldogálni. Amikor a postás kisasszony feltette a kérdést: Nem akarja az egyik összeget visszanyerni? – s már tolta is felém az űrlapot, udvariasan ráztam a fejem, és finoman próbáltam megértetni vele: haladjunk, sietek. Sietnék. De a kisasszonyt nem olyan fából faragták, hogy ennyivel utamra engedett volna. Pedig most nagyon megéri, mert háromfunkciós szendvicssütőt lehet hozzá nyerni – folytatta az ablak mögül. Mire én: Köszönöm, van szendvicssütőm. – De háromfunkciós? – kérdezett vissza kíváncsian. Én szinte szégyenkezve vallottam be: Csak egyfunkciós. Közben a mögöttem álló férfi halom csekkel dobolt a pulton. Mi pedig az idegein. És nem akar háromfunkciósat? – tudakozódott tovább a hölgy. Türelmesen ismételtem: Nem, már van ilyen készülékem. – Akkor lesz még egy – lendült újabb támadásba. Szinte könyörögve mondtam neki: Nem kell még egy. Ámulva nézett rám, és csak ennyit mondott: Nahát! Majd ismét kimondta az addigra varázserejűvé vált szót: Pedig háromfunkciós! Ekkor éreztem, ha folytatjuk a társalgást, nem biztos, hogy az udvariasság jegyében sikerül lezárnom. Elköszöntem hát, és kifelé jövet arra gondoltam: ez ám a szabadság! Feladtam sok ezer forintot, és nincs szükségem még egy akármilyen funkciós szendvicssütőre. Ennél már csak az lehet szabadabb, akinek egyáltalán nincs szüksége ilyesmire.