Megbocsátás a betegágynál

Az idén hatvanhét éves Lech Wałęsa eredetileg gdaňski (danzigi) hajógyári villanyszerelő volt, majd 1980–81-ben az országossá szélesedett Szolidaritás-mozgalom alapítója lett. 1983-ban a Nobel-békedíj kitüntetettje, a rendszerváltozást követően pedig 1995-ig köztársasági elnök. Nyolc gyermek édesapja. 1981 decemberében a kommunista párt főtitkárának, a most nyolcvannyolc éves Jaruzelski tábornoknak köszönhette, hogy a Szolidaritás több mint ötezer vezető tagjával együtt közel egy évre internálták, és a mozgalmat betiltották.

Jaruzelski tetteit aligha menti, hogy földbirtokos nemesi család fiaként a Molotov–Ribbentrop-paktum következtében szüleivel menekülni kényszerült Litvániába, de az orosz megszállás ott is utolérte, apját elhurcolták, majd önként állt a Vörös Hadseregbe. Katolikus családi és egyházi iskolai neveltetésének hátat fordítva kommunista pályája magasra ívelt.

Az elkövetett bűncselekményekkel meggyanúsítva már többször állt az igazságszolgáltatás előtt, és jelenleg is két per folyik ellene. A törvény előtt Lengyelországban is mindenki egyenlő.

Jaruzelskinek is számot kell adnia tetteiről. Súlyos betegsége miatt egy évre felfüggesztették, de nem szüntették meg pereit. Wałęsa gesztusa a keresztény irgalom és személyes megbocsátás tanúságtétele. Nem érinti az igazságszolgáltatást. A végső ítélet pedig az igazságos és irgalmas Istené.