A születő Dél-Szudán

Július 9-én a januári népszavazás eredményeképpen Szudán déli része Afrika ötvennegyedik államaként önálló állammá válik. A lakosság több mint húszéves – minden háborúhoz hasonlóan – véres és kegyetlen polgárháború után szabadulhat meg Szudán északi részének iszlám-arab fennhatóságától. Ez a nép régóta vágyott a szabadságra és a békére, és most nagy reménységgel tekint a függetlenség kihirdetésének ünnepére, amelyre Dzsubában kerül sor.

„Ne legyenek üldöztetés és megvetés tárgyai!”

A pápa a cigányság sorsáról

XVI. Benedek nemrég idézte VI. Pál 1965-ben mondott felejthetetlen szavait: „Ti nem az egyház peremén, hanem bizonyos szempontból a központjában, az egyház szívében vagytok!” A cigányok arra emlékeztetnek, hogy „itt nincs maradandó hazánk, inkább az eljövendő után vágyódunk” – folytatta a gondolatot. Népük az egyháznak adta Ceferino Giménez Malla boldogot, akinek idén ünnepeljük születése százötvenedik és vértanúságának hetvenötödik évfordulóját.

A történelem első inflációja

Világ-nézet katolikus szemmel

Az Újvilág jelentős területeit meghódító spanyol gyarmatbirodalom urai a XVI. században joggal hihették, hogy a gazdagság, amire szert tettek, egy csapásra megoldja minden gazdasági problémájukat. Rendkívül gyorsan nőtt ugyanis ezüst- és aranyzsákmányuk Dél-Amerikából. Míg 1521–1530-ban még csak 149 kilogramm ezüst volt a behozatal, a XVI. század végére már 2708 tonna. Az aranybehozatal ugyanezen fél évszázad alatt nyolcszorosára nőtt.

Német katolikus nagygyűlés Mannheimben

Kétméteres, tűzpiros hátizsákok jelezték a Rajna menti Mannheim belvárosában a kilencvennyolcadik német katolikus nagygyűlés közeledtét. A háromszázezres nagyváros gazdasági és kulturális központ, lakosságának huszonkét százaléka nem német nemzetiségű.

Gyümölcsöző párbeszéd

Világ-nézet katolikus szemmel

Figyelemmel kísértük fontos nemzeti intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia száznyolcvanharmadik közgyűlését. A Széchenyi István gróf által alapított intézmény máig azért olyan fontos számunkra, mert nélküle aligha számíthatunk arra, hogy „behozzuk” európai elmaradottságunkat.

A közgyűlésen jó hangütésként értékelhettük az akadémia fizikai kutatóközpontja és a genfi központú CERN együttműködésével Budapesten megvalósuló negyvenmilliárd forintos informatikai eszköztelepítés hírét.

Isten sír

Világ-nézet katolikus szemmel

Azok közé tartozunk, akiknek egy percre sem volna szabad elfeledkeznünk mindazokról, akiket a vallásszabadság korlátozása vagy hiánya sújt. 1946-tól 1990-ig, több mint negyven éven át korlátozta hazánkban a magát szocialistának nevező államhatalom a vallásszabadságot. Pedig az nem ajándék, amelyet ki kell érdemelni, hanem alapvető emberi jog. Isten ugyanis azt kívánja, hogy szabadon fogadjuk el létét, törvényeit, üdvösségét. Ezért teremtette az embert szabad akaratúnak. Ezzel pedig együtt jár az igazság keresése és a tévedés joga is.

A lelkiismeret parancsa szerint

Világ-nézet katolikus szemmel

Amikor Áder János „a megbízatás iránti illő alázattal” elfogadta köztársasági elnöki jelölését, lelkiismerete parancsára és hazája iránti hűségére hivatkozott, valamint arra, hogy politikusként mindig a magyar demokrácia szolgálatában állt.

Fedezzük fel újra a hit útját!

Könyvespolcra

„Mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk” – kérdezzük Jézus eucharisztikus beszédének hallgatóival. A választ ismerjük: „Istennek tetsző cselekedet az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”