A történelem első inflációja

Mindez nem új felfedezés, Wolfgang Uchatius a német Die Zeitben csupán a magamfajta átlag újságolvasók számára idézi ezeket az adatokat, hogy elmesélje a történelem első inflációjának tartott jelenséget. Jól teszi, mert fontos időszerű következtetésekkel szolgál.
A hirtelen jött gazdagság – ha nem is mindenki számára – azzal kecsegtetett, hogy valóban megtalálták Eldorádót, azt a dél-amerikai álomvárost, amelynek házait aranylemezek borítják, útjait pedig drágakövek fedik. Hamarosan azonban keserű ébredés következett.

Az történt ugyanis, hogy valóban jóval több lett a pénz, az arany és ezüst pénzérmék mennyisége, de ettől önmagában még nem lett több a gabona és a szarvasmarha vagy a gyümölcsfa – és egyáltalán a termelt javak mennyisége. Így aztán egyre több pénzt kértek az áruért. Mert hát a pénzérmék úgy viselkedtek, mint minden ezen a világon: minél több lett belőlük, annál kevesebbé vált az értékük.

Jean Bodin francia humanista (1529–1596) már 1568-ban megállapította, hogy „az áremelkedés legfontosabb és majdnem egyedüli oka a nemesfémek mennyiségének növekedése”. Növekedett a lakosság lélekszáma, de nem növekedett a gabonatermelés. Az árak növekedtek, vagyis az infláció. Eldorádó egyre távolabbi álom maradt.

Érdemes volna komolyan átgondolnunk ezt a régi-régi történetet. Állandóan emlegetjük, hogy az Európai Unió boldogabbik felén – ahol már ötven-hatvan éve összefogtak és nagyon keményen dolgoztak ezért – a mi fizetéseink, béreink tízszeresét is keresik az emberek. De náluk sem a bérek, fizetések emelésével kezdődött az emelkedés, hanem a munkával, termeléssel. Nem pénzügyi manipulációkkal, Eldorádóval vagy nyugdíjba menetellel, hanem munkával. Akik Eldorádót teremtettek maguknak, azok megnehezítették munkánkat. Egyre többen állnak bírói ítélet előtt.