Az idősebbek talán még emlékeznek arra, hogy 1983-ban a Ferenciek terén (az akkori „Felszab” téren) napokig feltűnést keltett a kegytárgy- és könyvesbolt előtt kígyózó rendkívül hosszú sor. Pedig nem osztottak ingyen semmit, csak egy frissen megjelent könyvet árultak. Könyvért pedig ritkán állnak sorba az emberek.
A Hitélet és a Képes Biblia atyja
Szerdahelyi Csongornak a nyolcvankét éves Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki püspökkel készült interjúkötete nem csupán egy fordulatokban és eredményekben gazdag élet rajza, hanem közép-európai történelem is egy magyar főpásztor életútjának tükrében. Volt idő, amikor úgy tekintettünk „Jugóra”, mint egy bizonyos fokig szabad országra. A Hitéletet olvasva megismerhettünk egy nálunk már nem létező falusi világot, és egy ennek a társadalomnak szóló népszerű lapot.
Nem lehet megszokni. Pedig évtizedekig örülnünk kellett, ha nem szenvedtünk különösebb hátrányt hívő meggyőződésünk miatt. Persze óvakodtunk attól, hogy nagydobra verjük keresztény mivoltunkat. Ilyen „előgyakorlat” után ért minket napjaink úgynevezett liberális közszelleme, mely már nem idegen diktatúra eszközeként tört ránk, hanem egyenesen demokratikusnak hazudja magát, miközben az ember alapvető jogait éppúgy sérti, mint kommunista változata.
Több mint két hónapja ismerkedik az egyház és a világ Ferenc pápával. Eleinte a külső jelek, gesztusok vonták magukra a figyelmet, amelyek közül nem egy valóban „üzenetet” hordozó. Eltűntek például a csipkés liturgikus ruhák, karingek, a muzeális értékű, pompás miseruhák, süvegek.
Voltak, akik gyors változásokra számítottak, egyenesen a hatvanas évek „zsinati nyitásának” visszatéréséről beszéltek. Amikor a nyolctagú bíborosi csoportot arra kérte a pápa, hogy adjanak neki tanácsot a római kúria reformjához, egyeseknek elkerülte a figyelmét, hogy e testület először csak októberben fog összeülni. Mert Ferenc pápa Loyolai Szent Ignác követőjeként jól tudja: mindent megfontoltan, nyugodt következetességgel kell tenni.
Ivancsó István görög katolikus teológiatanár a Vatikáni Rádióban ismertette Akiyama Manabu japán klasszika-filológia-professzor könyvét. A könyv címe: A görög katolikus egyház Magyarországon: Öröksége és távlata. Húsz fejezetből áll, amelyek mindegyike önálló tanulmányként jelent meg japán nyelven.
A 2011 óta megrendezett találkozók XVI. Benedek pápa kívánsága szerint nem kisebb célt követnek, mint hogy igyekezzenek ledönteni a hívők és nem hívők közötti válaszfalat. Az 1982 óta létező Kultúra Pápai Tanácsa 1993-ban „megörökölte” a nem hívőkkel folytatott kapcsolatok szervezésének ügyét, s Gianfranco Ravasi bíboros vette kezébe a szervezést. Alighanem ő adta a találkozók összefoglaló nevét is: Pogányok udvara.
Nálunk nehéz erre a kérdésre válaszolni. Amikor a liturgikus naptárban még a pünkösdnek is volt nyolcada, és így pünkösdhétfő munkaszüneti napra esett, a Rákosi-korszakban megszüntették piros betűs jellegét. Amikor pedig 1990-ben az Antall-kormány az egyházak kívánsága szerint rendezte a munkaszüneti napokat, a protestáns egyházak kérésére ismét piros betűs ünnep lett pünkösdhétfő, bár 1969-ben a katolikus liturgikus naptárból a liturgikus reform törölte pünkösd nyolcadát. De hát miért törölte? Hiszen a Szentlélek amúgy is az „ismeretlen” isteni Személynek számít.
Világ-nézet katolikus szemmel
Amikor Erdő Péter bíborosnak a Zsidó Világkongresszus budapesti közgyűlésén elhangzott felszólalásáról olvastam, örömmel állapíthattam meg, milyen természetessé váltak a II. vatikáni zsinat óta a párbeszédkapcsolatok a zsidósággal.
