Jelentős reform készül
Reformnak nevezik, ha egy-egy szentszéki hivatal ügyosztályait karcsúsítják, összevonják, vagy egyiket-másikat megszüntetik. Az is reform, ha csökkentik vagy akár növelik a munkatársak létszámát, a költségvetést. S előfordult már az is, hogy új bizottságokat, tanácsokat hoztak létre.
Most azonban nem ilyen kisebb-nagyobb módosításokról van szó, hangsúlyozta több ízben is Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
Nagy szomorúsággal fogadta Ferenc pápa Nelson Mandela korábbi dél-afrikai elnök halálhírét. Részvétét küldte a család és a kormány tagjainak, valamint az ország minden lakójának. Az elhunyt lelkét a Mindenható Isten végtelen irgalmába ajánlotta, és kérte az Urat, hogy vigasztalja és erősítse meg a gyászolókat. Kifejezte tiszteletét Nelson Mandela rendületlen elkötelezettsége előtt, amellyel a nemzet állampolgárainak emberi méltóságát előmozdította, és az új Dél-Afrikát az erőszakmentesség, a kiengesztelődés és az igazság szilárd alapjaira építette. A pápa hangsúlyozta: imádkozik azért, hogy az elnök példája arra ösztönözze a dél-afrikaiak újabb nemzedékeit, hogy az igazságot és a közjót állítsák politikai törekvéseik előterébe. A szentatya végül a béke és a jólét isteni ajándékait kérte Dél-Afrika lakóira.
Ferenc pápa a szegények felé forduló lelkületről és tettekről
Az egyházi élet minden területének misszionáriusi átalakítását jelölte meg központi feladatként Ferenc pápa az Evangelii gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű apostoli buzdításában, mely az egyház XXI. századi útját vázolja.
A száznyolcvannégy oldalas dokumentumot a pápa a hit évét lezáró, november 24-i szentmise végén maga osztotta ki Isten népe harminchat képviselőjének, akik tizennyolc országból érkeztek.
In memoriam Antall József
Amikor harmadéves levéltáros gyakornokként az Országos Levéltárban haraptuk papirosba csomagolt ebédünket, akkor is hamar rákerült a szó a Szabad Nép aznapi számában megjelent valamelyik cikkre. Okos, művelt ember volt Antall József, de igazán szenvedélyesen – a maga nyugodt stílusában – csak a politika érdekelte. A XIX. század hazai történelme is, és egyáltalán a történelem is – politikai tanulságai miatt.
Bevallom, nagyon jólesett, amikor meghívott, és megismerkedhettem édesapjával. Amikor később munkatársaként Modell és valóság című kétkötetes cikkgyűjteményének szerkesztésében segíthettem, nem lepett meg a vallomása:
„Politikuscsaládban nőttem fel. Gyermekkoromtól kezdve mindig politikáról beszéltek apám, nagyapám. Történelmi, közgazdasági, jogi, politikai érdeklődésemnek megfelelően folytattam tanulmányaimat, és ezalatt tulajdonképpen mindig a politika volt az, ami érdekelt, de természetesen 1956-ig a gyakorlatban nem volt módom ezt tenni, hiszen csak egyféle módon lehetett cselekvően politizálni, ha az ember együttműködött a hatalommal a politizálásban.”
Aligha állíthatjuk, hogy az egyháztörténelem és a világtörténelem eseményei mindig összhangban volnának egymással. Ám kétségtelenül hatnak egymásra. Az úgynevezett marxista történetírás kísérlete sem tudta sokáig figyelmen kívül hagyni e kettő összefüggéseit.
A magyar közvélemény az 1956-ot követő megtorlás éveiben ugyan nem igen volt képes a reménykedésre, de azok, akik jobban tájékozódhattak, előbb-utóbb rádöbbenhettek, milyen optimista légkör járta be a nyugati világot a hatvanas évek első éveiben. Volt benne a megbékélés utáni vágyból, a merevségektől való megszabadulás reményéből, a megújulás lehetőségének kívánásából. Sajnos mind ez nem sokáig tartott, de kétségtelenül kihatott a II. vatikáni zsinat szellemére is.
Nem volt persze mindenki számára érthető és egyértelmű ez a derűlátás.
Világ-nézet katolikus szemmel
Sokszor emlegettem már egyik kedvenc kézikönyvemet, amely szinte történelmi értékű. A könyvkiadás és -terjesztés mai körülményei között szinte hihetetlen, milyen esemény volt a magyar katolikus életben, 1957 igazán nem jó emlékezetű évében Radó Polikárp bencés professzor könyvének, Az egyházi évnek megjelenése. A korábban csak néhány elavult ima- és hittankönyv megjelenését engedélyező kommunista diktatúra először tette lehetővé – ha igen szerény példányszámban is – egy katolikus könyv megjelenését. Aki hozzájutott, akkor is megvette tizenkét forintért, ha korábban igénye sem volt rá.
A pápaválasztó konklávék lefolyásáról hivatalosan soha nem hoznak nyilvánosságra részleteket, de általában előbb-utóbb kiszivárognak érdekes adatok. Nem is baj, hiszen ezek nem csupán a kíváncsiságunkat csillapíthatják, inkább azt mutatják, milyen módon érvényesül a Szentlélek szándéka a felelős testület szavazatain keresztül. Az ilyen értesüléseket természetesen nem szokták megerősíteni, de megcáfolni sem.
Most elsőként Elisabetta Pique argentin újságírónő közölt adatokat a konklávéval kapcsolatban Ferenc, élet és forradalom címmel megjelent pápaéletrajzában. Az újságírónő állítása szerint tíz éve személyesen ismeri Jorge Bergogliót, és igen jó kapcsolatai vannak vezető argentin egyházi körökkel.
Vannak, akik igyekeznek politikai eszközként felhasználni a hajléktalanok sorsát, éppúgy, mint a mélyszegénységben élő cigány embertársainkét. Amikor a hatóságok megmentésükért tesznek, egyenesen a szabadságuk korlátozása ellen tüntetnek.
S nem kevesen vagyunk olyanok is, akik azzal próbáljuk megnyugtatni a lelkiismeretünket, hogy a hajléktalanság problémája tulajdonképpen az alkoholizmus következménye. Így akarjuk elkerülni a kérdést: mit tettünk, mivel segítettük azokat, akik – nemcsak karácsonykor, látványosan, de az év többi napján is – az utcára került emberek megmentéséért dolgoznak.
