Mozart számomra minden…

Találkozás Ildebrando D’Arcangelóval – Idén éppen negyvenéves az olasz művész. A partnernők a külseje, a rendezők a fantáziája, a nézők erőteljes hangja és kiváló színpadi játéka miatt lelkesednek érte. Ő Mozartért rajong.

Európa kulturális fővárosai – 2009: Linz – megnyitó „rakéta-szimfóniával”

A gazdasági közösségen túl egyre időszerűbb, sőt létfeltétel Európa kulturális integrációjára, a hagyományok megismerésére, ápolására helyezni a hangsúlyt. Mondhatjuk úgy is, hogy a pusztán anyagi érdekek helyett a már-már a feledés homályába tűnő emberi, vallási értékek világára. Az Európa kulturális fővárosa programot 1985-ben indította útjára az Európai Unió Tanácsa, azóta a kezdeményezés egyre sikeresebbé vált. 2009-ben Linz és Vilnius kapta az elismerő címet.

Fülbevaló

Muzsika a néma cisztercita kolostorban – Az ausztriai Baden melletti Heiligenkreuz festői szépségű faluként nemcsak kedvelt kirándulóhely, de Ausztria legrégibb, mégis legnyitottabb gondolkodású cisztercita temploma és kolostora is.

Szeretek játszani

Beszélgetés Erwin Schrott operaénekessel – A szakma által korunk egyik üstökösének tartott uruguayi basszbariton 1972-ben született Montevideóban, huszonkét évesen debütált az Andrea Chénier-ben, 1999-től pedig – az Operalia nyerteseként – megnyílt számára a világkarrier.

Valcer Bécs és Budapest között

A Strauss-dinasztia és a magyar főváros – A karneválok és bálok szezonjában – melyekből egyedül Bécsben több mint négyszáz van – a táncos lábakat leginkább a valcer foglalkoztatja: hogyan is van azzal a híres „balra keringővel”, amely Bécsben egyenesen a tánckészség fokmérője.

Egy születésnap margójára

Leonard Bernstein, az orosz zsidó családból származó amerikai zeneszerző és karmester születésének 90. évfordulója alkalmából a Bécsi Operabarátok meghívására összejött néhány neves pályatárs, hogy felelevenítse Bernstein művészi, emberi portréját.

A mértéktartó méltóságtól a játékosságig

Vicenza – a Palladio-évforduló jegyében – Andrea Palladio neve ötszáz éve fémjelzi az építészet művészetét. 1508. november 30-án született Padovában, de szívének városa Vicenza és Velence lett, ahol villákat és hidakat épített, akárcsak Verona és Treviso tartományokban; palotákat és színházakat tervezett,