Szokások, legendák, fények, édességek…

Jégvirág nélkül is előhívja a gyermekkor tűnőfélben lévő Móra-regényeinek emlékét. Talán Petőfinek sem kellene ma égő pipán melengetnie fagyos kezét, neki is jutna egy pohár forró puncs, grog, fűszeres forralt bor melegéből. Legszebb ünnepünk, a gyermek Jézus születésére készülve és várva érdemes talán ismerkedni más népek karácsonyával, idegen szokások, hagyományok kialakulásával is.

Elzász kétezer éves kultúrák találkozópontjában kialakult városaiban például a karácsony több mint félezer éves hagyományokra tekint vissza. A dicső történelmi múlt, a belőle fakadó öntudat és a három határ térségében korán kialakult világlátás virágpompában versengő óvárosokat, borpincéktől hemzsegő szőlőgazdaságokat, művészeti központokat, galériáktól díszes festői utcákat eredményezett. A sikeres gazdaság tükröződik a lakosság arcán, nyílt vendégszeretetében, a világszínvonalú klasszikus zenei fesztiválban, melyet olyan művészek neve fémjelzett, mint Yehudi Menuhin, Glenn Gould, Leonard Bernstein. Ez a művészeti esemény a karácsonyváró idő beköszöntője is. Mivel Colmar a gasztronómiai élvezetek városa, Mulhouse pedig világhírű oldtimer- és textilváros – múzeumában népszerű divattervezők is szívesen időznek -, az idegenforgalom is igen élénk. Hétvégén és ünnepkor – ilyen alkalom pedig számtalan akad – építészek által tervezett számítógép vezérlésű fényár veszi körül Colmart. Hangsúlyt kap a történelmi épületek építészeti szépsége és egy városi séta a fények szimfóniáját varázsolja szemünk elé.

Colmar, Habsburg Rudolf (1278) első szabad császári városa, francia Elzász szuverén tanácsának fővárosa (1679) – amely Matthias Grünewald Isenheimi szárnyas oltárának (1510), Martin Schongauer (1473) templomainak, a New York-i szabadságszobor szülőatyjának, Frédéric Bartholdi szobrászművésznek adott otthont – ezekben a hetekben fenyőillattól dús. Reunion szigetéről származó friss fahéjjal ízesített forró vörösbor párája egészíti ki vendéghívogatón. Fabódék egész falva simul a dominikánus templom falához; szinte minden girbegurba óvárosi utca egy-egy önálló karácsonyi piac. A bódék között kivilágított fenyőfák, feldíszített örökzöldek. A gerendás, színes falú, középkori házakat (némelyik mindössze három-négy méter széles) hatalmába keríti a piros Mikulások hada. Apró villanykörtékkel kivilágított girlandokon, csillagokon úgy kúsznak a házfalakra, mint a tűzoltók magasba nyúló létráikon. A lakóházak ablakaiban gyertyák, virágcsokrok jelzik, hogy az ünnep nem marad a falakon kívül. Az egyik karácsonyi bódé a hagyományos elzászi konyha ínyencségeit kínálja, a másik a fafaragás karácsonyi díszeit, a harmadik apró antik csecsebecséket. Ismét máshol az üvegfúvómesterek festett gömbjei lógnak tarka szalagokon. Nincs giccs, ezzel szemben egész állatkert színes plüssállatokból, játékhadsereg apró faragott katonákból és manézs cirkuszi mutatványosokból – ugyancsak faragott minikivitelben. Gyermekkezekhez illő betlehemi figurák és ember nagyságú faragványokból felállított betlehem, díszgyertyás standok, a varrás-hímzés tájegységre jellemző asztalneműjével. Az óváros csatorna parti Kis-Velencéjében színes fabódék várják az aprónépet társasjátékkal, karácsonyi mesével, zenés-rajzos foglalkozással. Mintha a zenei aláfestés is meg lenne tervezve, akárcsak a kivilágítás: karácsonyi dalok, szolid szórakoztató zene ösztönzi a vásárlás hangulatát: ami itt kevésbé a javak gyűjtését, inkább a figyelmes meglepetést célozza.

Mulhouse főterének karácsonyát ezúttal a Magyar Népművész Szövetség bőrös-, textilfestő-, csipkeverő- és faragómestereinek karácsonyi trikolór színben pompázó bódéi teszik változatossá. A Békés megyei hímzők ingei, blúzai – akárcsak a csabai és gyulai kolbász, szalámi, a házikészítésű pálinkafélék és tokaji borok illata – kíváncsiságot keltenek a hagyományos francia sajt-péksütemény-sültgesztenye- mézes sütemény választék mellett. A pompás dekorációk, melyekben az erdő sokféle fenyőágának, Mulhouse hagyományos francia, kínai, indiai textilmotívumokkal díszített kelméinek együttese csokorrá, fonott girlanddá fűződik, fokozva az ünnep mágikus hatását.

Felső-Elzász írásos dokumentációja szerint az első fenyőfát 1521-ben állították karácsonyi célra. A középkorban az ostyával, piros almával díszített erdei vendég a kórustérben foglalt helyet. A XVI. században rózsával és papírdíszekkel öltöztették. Valamivel későbbi időkből származik az ánizskenyér és a marcipándísz. A XIX. századot a csokoládéfigurák jellemezték, a diós-mézes aprósütemények és a gyertyadíszek. Elzászban különös jelentőséget tulajdonítanak nemcsak a karácsonyi recepteknek, hanem a tálalásnak is, így nagy hagyománya van a színes cserépedényeknek, üvegeknek, karácsonyi szőtteseknek. A sokféle mézes sütemény mellett nagy keletje van az ánizsos aprósütemények, mézes, diós, kókuszos pereckék és a mikulásesti vajassüteményből készített, lovast ábrázoló süteménynek is. A karácsony csillogó titokzatossága legendáktól terhes: szenteste fehérbe öltözött leányka jelenik meg négy gyertyát tartó fenyőkoszorúval fején, és a jó gyerekeknek almát, babát, édességeket osztogat. A félelmetes Hans Trapp – a középkor rettegett földesura (a Mikulás és a gyermek Jézus elmaradhatatlan kísérője) – viszont a rossz gyerekeket veszi kezelésbe. Az adventezés itt már Szent Katalin napjával megkezdődik, és megünneplik a fény ünnepét (december 13.) és a téli napfordulót (21.), Ádámot és Évát (24.) Szent István vártanút (26.) és János apostolt (27.), valamint aprószentek ünnepét (28.), amelyet itt az „ártatlan gyermek napjának” is neveznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..