Anyai szeretet norvég módra
Hosszú anyai és nagymamai pályafutásom során kevés olyan gyermeknevelési (és egyben „családfejlesztési”) kézikönyvet olvastam, mint Hedvig Montgomery norvég pszichológusét, terapeutáét és három gyermek édesanyjáét.
Hosszú anyai és nagymamai pályafutásom során kevés olyan gyermeknevelési (és egyben „családfejlesztési”) kézikönyvet olvastam, mint Hedvig Montgomery norvég pszichológusét, terapeutáét és három gyermek édesanyjáét.
Lélegzetelállító carousel-, azaz körhintamenethez hasonlítható utazásra hívja meg olvasóit a magyar reformkor világába Jolsvai András író, újságíró, a Magvető kiadó egykori szerkesztője és még egykoribb irodalomtörténész-palánta, aki kis híján az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa lett.
Aki egy kicsit is otthonos Albert Zsuzsa halkszavúságában is nagyon sokszínű és szeretni való, sőt gyógyító világában, az tudja, hogy ő egész életében a hűség asszonyembere volt, s mindmáig az.
Most, amikor Tarján Tamással közös, kedvenc szűkebb hazánkban, a Belső-Ferencváros egyik kis utcájában rovogatom ezeket a sorokat, éppen negyven esztendeje annak, hogy 1979 nyarán a Tokaji Írótáborban egy életre szóló vagy azon is túlmutató barátságot kötöttem vele.
Bíró Eszter nagy ívű, de mindig gyermekien szivárványos pályafutását azóta kísérem figyelemmel, amióta egy vacogató nyári estén, a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében először láthattam őt élő adásban remekelni, a Jávori Ferenc nevével fémjelzett
Az Animus Kiadó Sorskönyvek sorozatát nagyra becsülöm, de talán egyetlen sorskrónikájuk sem rázott meg annyira, mint a négy koncentrációs tábor poklából kiszabadult, 1922-ben Stern Rózsa Ibolyaként, Losonc városkájában született idős hölgy emlékei. Aki a háború után szlovák férje, Juraj Fischer, Dunkerque egyik hőse oldalán boldog, szerelmes és hosszú házasságban élhetett, s az irgalmatlan és ostoba Mengele-kísérletek ellenére két leánygyermek anyjaként mondhatott nemet a pusztítás és a pusztulás tébolyára.
Az ismét Jolsvai Júlia példásan igényes válogatásában és összeállításában megjelent, immáron huszonkilencedik Szabó Magda-életműsorozat-kötetet bemutató írásomnak nem egyhamar találtam igazán pontos és jellemző címet. Végül eszembe jutott egy nevezetes zenetörténeti fogalom, Richard Wagner „unendliche Melodie”, azaz „végtelen dallam” elmélete.