Barátságok emlékműve

Egyszerre szomorú és örömteli feladat az igényes, rangos, szerzői életműsorozatokban gazdag Pont kiadó legújabb, sokunk nagy fájdalmára már posztumusz Tarján-kötetét kézbe venni, s elmerülni a Tamás által nagy eleganciával és humorral megírt szerzői ajánlásokban vagy éppen azokban, amelyeket ő kapott, például Szabó Magdától és Nemes Nagy Ágnestől.
A tarjáni dedikációk leggyakoribb címzettje Tamás bízvást testvérinek mondható barátja és gyakori szerzőtársa, Reményi József Tamás. Ifjú éveikben – nem kevés okkal-joggal – gyakran becézgettem Castor és Polluxnak ezt a tehetséges, színes és különbözőségeik ellenére elválaszthatatlan baráti párost. A szövegek közül leg­alább ugyanennyi családi vonatkozású. A talán legszellemesebbet idézem, természetesen egy barátjával közös, négykezes remeklését, amelynek címzettje Tarján Tamás rajongásig szeretett édesanyja, Kismami és testvére, Balázs. Ez a kötet a Banga Ferenc- (kettejük munkáinak „udvari” és baráti illusztrátora!), valamint Reményi- és Tarján-féle Szénszünet volt, amelynek sikere legfeljebb a Babérköszörű című irodalmi paródiagyűjteményével vetekedhet. Így szól az ajánlás: „Tarján családnak szeretettel, Bp. 2009. V. 19., Banga Ferenc. »Újra itt van a (megőrült) nagy csapat…« Kismaminak, Balázsnak, Ritának, szeretettel Tamás. Fiúi, testvéri, nagybácsis szeretettel: Jóska.”
Ha a Szávai Ilona szöveggondozásában megjelent, nem mindennapi értékű könyvet – Tamás nyilván elnézné nekem odafentről ezt a poétai kitérőt – két szóval próbálnám jellemezni, azt mondanám rá: lélegző dóm a javából, Tarján tanár úrhoz méltóan tele játékkal, játékos bölcsességgel, tudással és szeretettel. S mint ilyen, nem hideg és merev emlékmű, hanem két évvel halála után is benne tartja a szerzőt az irodalmi élet eleven valóságában. Tarján Tamás a jelenkori irodalom tudós tanáraként tudván tudta, hogy a dedikálás sokkal több olcsó és múlékony sormintánál. Méltó testvére a régi magyar irodalom kutatói által oly fontosnak tartott possessori (tulajdonosi) bejegyzéseknek, amelyek több száz éve eltávozott olvasók életéről, egyéniségéről, ízléséről tanúskodnak. Külön ajándék számunkra, hogy a szerző szép, míves kisesszékben világítja meg egy-egy neki szóló dedikáció hátterét, olyan élményt kínálva így, mintha egy szemináriumára invitálna meg bennünket. Vagy mintha újraélednének a Fekete Sas könyvkiadó mindig zsúfolt premierjei és születésnapi ünnepségei, ahol a két Tamás, Tarján és Dunai mellett több ízben a szolgálattévők sorába léphettem.
A dedikálások közül feltétlenül meg kell említenem azokat a szerző és kiadó között tökéletes harmóniát mutató sorokat is, amelyek címzettje Szávai Ilona és férje, Szávai Géza, a Pont kiadó gazdái. Végül okvetlenül kiemelést érdemel Tarján Tamás nagybátyjának, a kiváló írónak és műfordítónak, Bor Ambrusnak egyik ajánlása, amelyet – látszólag – sógornőjének, Gizkának szánt, de a tulajdonképpeni címzett mégiscsak a jeles literátor unokaöcs volt.
Az utolsó szó joga pedig legyen e páratlan dedikációhagyaték értő és érző gondozójáé, Szávai Ilonáé: „Körvonalazódott tehát egy – tudományos megalapozottságú – szerzői (irodalomtörténészi, irodalomkritikusi) elképzelés arról, hogy milyen lehetne a „bevezetés a dedikálásba”. Hirtelen jött, tragikus halála megakadályozta Tarján Tamást a tervezett könyv véglegesítésében (…) Amit ő elképzelt, amit tervezett, az nem pótolható kiadói eszközökkel. De a (…) személyiségre való emlékezés és a teljesítmény előtti tisztelgés megmozgathatja a gondolkodást.” Úgy legyen!

(Tarján Tamás: Kézjegyek a félmúltból. Budapest, Pont kiadó, 2019)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..