Pallós Tamás

Richard Wagner születésének kétszázadik évfordulóján, május 22-én avatták fel az egykori Hungária Nagyszálló helyén álló Hotel Marriott északi falára kihelyezett – a hazai Wagner Társaság kezdeményezésére készíttetett – emléktáblát. Az egyesület vezetői két évig dédelgették a tervet, hogy újraállíttatják a táblát azon a helyen, ahol a társaság elődje, a Pesti Wagner Egylet megalakult, és ahol 1875-ben, budapesti tartózkodása idején Wagner megszállt feleségével, Cosima Liszttel. (A korábbi, 1933-ban készült márványlap az elegáns szálloda leégésekor megsemmisült a II. világháborúban.)

Beszélgetés Temesi Ferenc íróval

„Több száz oldalas besúgói jelentésekre alapozva írtam meg apám sorsát, akivel 1957-től 1971-ig úgy bántak a titkos tartótisztek ügynökeiken, besúgóikon keresztül, ahogy rendes regényíró nem bánik a figuráival” jegyzi meg új „dokumentumkötete”, az Apám fülszövegében Temesi Ferenc. Egyszerű, lényegre törő fejezetfüzér, „kisebb regény”, alig kétszáz oldal, amely nemcsak az édesapa, hanem a „tékozló fiú”, a visszatekintő és a múltra reflektáló fölnőtt története, lelki (át)alakulásának krónikája is. Nehéz lenne magyarázni, mitől, miért, de kortól, időtől, aktualitásoktól függetlenül is megrendítő olvasmány. Talán mert minden vonatkozását, rétegét tekintve az igazságra és őszinteségre törekszik. Tisztán, világosan. A hitvalló „szegedi írót” először szülőhelye szeretetéről kérdeztem.

– Az első, ami eszembe jut a városról, az édesanyám. Kilencvenhárom éves, mélyen katolikus ember. Visszajárok Szegedre. Miatta. A barátok miatt, és egyáltalán Szegedért, amely végül is felnevelt. Én már szegedinek halok meg. Huszonnégy éves koromban jöttem el onnan, ami már késő ahhoz, hogy más legyek, mint szegedi. Jóllehet otthonvárosom Budapest, de ugyanígy az San Francisco, Szigliget, Amszterdam, London, Bergen vagy a kínai Guilin… Szeged nekem az anyanyelvem, egy csodálatos, egészséges, tiszta nyelv. Ha hazamegyek „ö-zök” édesanyámmal vagy bárkivel, aki szegediül szól hozzám. Az ö-ző nyelvjárás egy szegedi írónak Dugonics András és az Etelka óta örök gondja… (Anyukámat egyébként Etelkának hívják.) Vízi ember vagyok, a Dunától két sarokra lakom most is. Csak tenger, tó vagy folyó mellett tudok élni. Nekem a víz a mindenem. Szegedhez köt a két folyó, a Tisza és a Maros is, amelyek találkozásánál a város kialakult. Erdélyből ide úsztatták le a sót, ami az aranynál is értékesebb volt. Így kezdődött Szeged története; IV. Béla adta a városi rangját. Szeged sokáig, a ’68-as olajlázig Magyarország „nemzeti fővárosa” volt; és a legkatolikusabb város… amely címre többen is pályáznak.

Beszélgetés a zenéről Kürthy Andrással

Bő két évtizede tart hol szorosabb, hol lazább művészi-szakmai kapcsolata a Kolozsvári Magyar Operával; ma is visszatérő vendég az erdélyi társulatnál. Rendezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Pekingben, Kuvaitvárosban, az utóbbi időkben pedig a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában. Koncerteket és fesztivált szervezett, dolgozott a „három tenorral”, nemzetközi énekversenyek zsűritagjának hívják… Jelenleg román színházak meghívásainak tesz eleget. Kürthy András életét, pályafutását meghatározza, áthatja a zene. Tiszta, hagyománytisztelő művészi ideáját egyszerűen így foglalhatnánk össze: közvetítői szerepet vállalt. Összeköt, közeget hoz létre, kapcsolatot teremt az alkotó, a mű és a néző-hallgató között.

– A kulturális szervezés menet közben adódott ahhoz, amit eredetileg elképzeltem, alapvetően ugyanis mindig rendezőnek készültem. Operaházi működésem kapcsán az akkori igazgatótól, Petrovics Emiltől kaptam a főtitkári megbízást, majd ebből lett a műsorigazgatás. Ez a feladatkör olyan kapcsolatokat hozott számomra, amelyek a szervezői vonalat erősítették az életemben. Amikor elvállaltam, mondtam Petrovics Emilnek, hogy remélem, hasznosan és eredményesen tevékenykedhetek ebben a szerepkörben, de legfeljebb két évadon át, mert fő célom továbbra is a rendezés marad.

Gruberova ünneplése

A BBC History világtörténelmi magazin szeptemberi száma egy teóriákat csokorba gyűjtő, viszonylag hosszú és kifutástalan cikket közölt arról: miért kellett meghalnia Boleyn Annának a londoni Tower udvarán 1536. május 19-én. Mi vezetett a lefejezéséhez? Vádként felmerült a házasságtörés, a vérfertőzés és a király megölésére szőtt összeesküvés is, amelyben állítólag részt vett a királyné „ágyasa”, Mark Smeaton udvari muzsikus is. A „szövetkezők” kicsikart vallomásaira hivatkozva, kreált indokokkal ítélte el Annát VIII. Henrik tanácsadója, Thomas Cromwell, aki szerint „a királyné zabolátlan életvitele olyan erkölcstelen és közönséges volt, hogy lakosztályának udvarhölgyei nem tudták eltitkolni”. Egyes történészek Anna kivégzése mögött éppen Cromwellt és egy hozzá kapcsolódó klikk összefogását sejtik, amelynek tagjai megtisztították az utat a király soron következő kedvese, Jane Seymour előtt. Mások abban látják Anna bukásának okát, hogy a „megbabonázott” királyné elvetélt, méghozzá egy fiúgyermeket veszített el, ami növelte a csalódott uralkodó ellenérzését és haragját.

Kisléghi Nagy Ádám művészi közelmúltjáról és terveiről

Az önmagáról megfeledkező, nagyszívű Isten mozdulatát követve a művész saját emberi természete ellen fordul, hogy megnyissa a valódi létezés felé az Embert. Az ábrázolásban lemezteleníti, védtelenné teszi önmagát. Vállalja az önfeladást, az áldozatot, az egyenes és nyílt beszédet, kerül minden homályt és sötétséget. Csak így képes az alaktalant alakká, a dolgokat a láthatatlanból kiemelve láthatóvá tenni – vallja ars poeticájában Kisléghi Nagy Ádám. A visszahúzódó, ám festményei által kitárulkozó, a spiritualitásban kiteljesedő művész két munkájával most éppen itáliai tárlatokon „vendégszerepel”. A caravaggiói hagyományt követő, nemzetközi hírű alkotóval nyár végi ikonfestő tábora után beszélgettünk.

Tagadhatatlanul ünnepi este. Díszelőadás augusztus 20-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Erkel Ferenc István király című történelmi nagyoperáját az elmúlt húsz évben többször próbálták feléleszteni tetszhalott állapotából: húzva, rövidítve, áthangszerelve, laza dramaturgiáját igazítgatva, újrafűzve… A mostani kísérlet az ősváltozathoz való visszatérésről, a megviselt, alig olvasható kézirat restaurálásáról, rekonstrukciójáról (és digitalizálásáról) szólt. Hosszú és komoly munka, igazi molyolás előzte meg a szigeti színrevitelt. Az eredmény hasonló ahhoz, ahogy a premier közönsége fogadhatta a darabot az 1885. március 14-i ősbemutatón: az agg szerző és a szent király iránti kötelező és kijáró tisztelettel.

Három nővérek: Ascher Tamás klasszikus-etalon rendezése a Katonában; a drámát szálakra-mondatokra bontó Eötvös Péter-opus Szabó István olvasatában az Operaházban, és a cselekmény lineáris vonalát megtörő, „fordított”, a múltat visszaidéző előadás a Vidnyánszky Attila vezette beregszászi társulattal. Három az elmúlt huszonöt év legemlékezetesebb itthoni Csehov-interpretációi közül.