Pallós Tamás

A kisszebeni Keresztelő Szent János-templom XVI. századi főoltára 1944 óta romos állapotban egy múzeumi raktárban várta sorsának jobbra fordulását. Restaurálása ugyan azonnal megkezdődött, hét évtizede tartó felújítása azonban csak a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) másfél évvel ezelőtti összevonásával gyorsult fel. Baán László, az MNG főigazgatója elmondta, hogy a Dabrónaki Béla restaurátor és Manfred Koller konzulens vezette, átszervezett munkafolyamatnak köszönhetően láthatja ismét a nagyközönség a „még mindig nem teljesen kész” oltárt a Régi Magyar Gyűjteményben, a Budavári Palota egykori tróntermében.

Szoborportré Lelkes Márktól

A karácsony előtti napoktól néhány hétig szabadtéren, az Operaház előtt állt Lelkes Márk Giacomo Puccinit ábrázoló mellszobra, amelyet az olasz zeneszerző születésének százötvenötödik évfordulójára Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója rendelt meg a művésztől. A büszt időközben átkerült végleges helyére, a díszlépcsőházba. Megállásra késztetett… Az internetre felkerült képek alapján hétköznapi képmásnak látszott; a fotón – az orron és állon megcsillanó fény miatt – konoknak-keménynek tűnő bronzarc inkább csak az elvárható hasonlóságot mutatta, semmint az ideával való azonosságot. „Élőben” megszemlélve az alkotást azonban rá kellett hogy döbbenjek, szobrásztól nem láttam még ehhez fogható Puccini-portrét. Szemből és profilból nézve is pontos. Valódi. Elfogult vagyok a „modellel” kapcsolatban. Nehéz újat mondani róla; minden hangját ismerem… – mégis kimeríthetetlen.

Egy posztumusz kötet margójára

„Tanár úr, hoztam egy dolgozatot!” Rendszerint ezzel a mondattal lépett be a szerkesztőségi szobába. Dalos László kedélyes rituáléja mindig megmosolyogtatott, tekintettel arra, hogy kicsit több mint fél évszázaddal járt előttem korban. Sokat beszélgettünk, nem hosszan, de sokszor. Tíz percre, negyedórára leült, beköszönt ide-oda, aztán ment tovább, és az archívumi és könyvtárszobában átfutotta az aktuális napi- és hetilapokat. Amikor betoppant, szóviccel, valamelyik friss leleményével indított. Rajongott a nyelvért, szerette a pontosságot, a sallangtalan fogalmazást. Ezen a téren Hunyady Sándort tekintette példaképének. Ismertük vesszőparipáit, kritikus véleményét sem rejtette véka alá. Feldobott egy-egy témát, mert mindig foglalkoztatta valami. Megkérdezte, mi újság a kultúra világában: mit láttam, olvastam, hallgattam mostanában? Láthatóan örült, hogy érdeklődő partnerre talált, közös téma pedig bőségesen akadt: opera és egyáltalán a zene, irodalom, színház, film, képzőművészet, Itália…

Szépművészeti Múzeum megújult állandó kiállításairól

Emberek, Istenek, Halottak. E „hívószavakkal”, tematikusan mutatja be az ókori Egyiptomot a Szép művészeti Múzeum csaknem félezer mű tárgyat felvonultató – új szerzeményekkel kiegészült –, átrendezett állandó kiállítása.

Az emberek „zöld termében” kapott helyet a gyűjtemény legfőbb büszkeségei közül egy igazi remekmű: a „herceg portréja” az Újbirodalom idejéből, a Krisztus előtti XIV–XIII. századból. Mögötte egy másik trónörökös uralja a teret: a térdelő Sesonkot valamikor a Krisztus előtti IX. században faragták ki mészkőből. Oldalt, a fali tárlóban látható az a 2005-ben meg vásárolt, közel négyezer éves, sarló formájú varázsbot (varázskés), amelyet egykor a szülés-születés körüli rituálékban, a gonosz távoltartására használtak. A megmunkált vízilóagyar domború felületét a leghatékonyabb (állatok alakjában megjelenő) védő istenségek és mágikus szimbólumok finom kidolgozású, bevésett ábrázolásai borítják.