Nagy Enikő

Ignáci lelkiséggel

Szerző:

Evangéliumot hirdetni a hétköznapokban

Bemutatták a jezsuita rend nyolc évre szóló lelkipásztori tervét január 9-én, a budapesti Loyola Caféban. Forrai Tamás tartományfőnök kiemelte: az elmúlt húsz évben fokozatosan épült újjá a hazai jezsuita misszió, amely ma egyszerre szolgálja a hit átadását és az igazságosabb társadalom kiépítését. Feledy Botond, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium igazgatója pedig arról beszélt, hogy nemzetközi programok szervezése mellett kínai karrierközpont indítását tervezik. Összeállításunk a rend munkájáról és hosszú távú elképzeléseiről.

Megszelídítetted!

Szerző:

A föld több mint hétmilliárd lakója közül éppen őt választottad. Különös, nemde? Valami megragadott benne, valahonnan megsejtetted, hogy a tiéd, hogy neked teremtették. Kezdetben talán nem volt más számodra, mint a többi fiú vagy lány, de szép lassan megszelídítetted – mint a kis herceg a rókáját vagy a rózsáját –, türelemmel, megértéssel és gyengédséggel, úgy, hogy minden áldott nap egy kicsit közelebb s közelebb merészkedtél hozzá. Így aztán megismerted, megszeretted, szükséged lett rá, ahogyan neki is rád, egyetlen lettél számára, s ő is egyetlen lett neked.

Kereszténységünk fáklya lehetne Európában

Szerző:

Surján László EP-alelnök megbékélési mozgalmat indított Mostanában gyakran éri Európát az a vád, hogy elszakad keresztény gyökereitől. Azokat, akik vallásos meggyőződésüknek megfelelően lépnek fel, nemritkán lehurrogják, megbélyegzik. Nem jól van ez így. De mit tehetünk ellene? Hogyan állhatunk helyt keresztényként „elvallástalanodó” világunkban? Surján Lászlót, az Európai Parlament alelnökét kérdeztük.

„Valóban, mintha Európa intézményestül fordult volna el a kereszténységtől – kezdi az alelnök –, ám az Európai Parlament strasbourgi üléseinek ideje alatti szentmiséken viszonylag sok közép-európai vesz részt. A lengyelek, a szlovákok vagy a magyarok határozott keresztény irányt képviselnek, s a meggyengült nyugati kereszténység éppen tőlük várja gondolatainak markánsabbá tételét Európában.”

A megtalált egyensúly

Szerző:

Pelczné Gáll Ildikó EP-képviselő: a család és a munka összeegyeztethető

Akármennyire is nem szeretnénk, előbb-utóbb muszáj felnőnünk, a saját lábunkra állnunk, családot alapítanunk, munkát találnunk. Mindez nem könnyű külön-külön sem, hát még egyszerre! No de ha másnak megy, nekünk miért ne menne? A lelkesítő példák mindig jól jönnek. Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, feleség és édesanya. Miskolc, Budapest, Brüsszel és Strasbourg között ingázik, miközben három gyermeket nevel. De hogy csinálja? – többek között erről is kérdeztük.

„A nő egyik legfőbb feladata a család összetartása – vallja a képviselő asszony –, erre teremttettünk, képesek vagyunk rá, anélkül, hogy tanultuk volna. A férfi szerepe hagyományosan más, de persze nem árt, ha néha besegít egy kicsit, s kiveszi a részét az otthoni munkából – a többi családtaggal együtt. Nem lehet írásba foglalni, kinek mi a kötelessége, minden családban más a munkamegosztás. Gyermekkoromban apukám nem végzett semmiféle házimunkát, ám nyugdíjas éveiben rákapott a főzésre, s most közösen vezetik a háztartást anyukámmal.” Pelczné Gáll Ildikó nagycsaládpárti. Szerinte minél több a gyerek a családban, annál kisebb teher nehezedik a szülőkre, egyik gyerek a másik tanítómestere lehet, a kicsi a nagyobb mintáját követve például megtanulja, hogyan rakjon rendet a szobájában – így volt ez náluk is.

Amit megtehetünk, meg is kell tennünk

Szerző:

Interjú Michael Ssenfuma ugandai pappal

„Ne dőljünk hátra, nézve a másikat, ahogy megtesz minden tőle telhetőt, legyünk azok, akik elérjük, hogy történjen valami! Kezdjük most!” – hangzik Michael Ssenfuma ugandai pap jelmondata. A harmincnégy éves Michael atya a Masakai egyházmegye ifjúsági felelőse, a gospelt játszó Anawim együttes frontembere. Zenéjével is hitet, reményt ad az embereknek, s emellett „foci-, ananász- és malacprojektet” vezet.

„Missziózni kell!”

Szerző:

Keresztény szamba a brazil Shalom közösséggel Magyarországon

A főváros egyik pincekocsmájában, a Vak Egérben éppen szambázni tanulunk – brazil misszionáriusoktól. Joicy, Carolina és Vanessa három éve, Anderson fél éve érkezett hazánkba, hogy fiatalságukkal, frissességükkel, vidámságukkal itt is „újramissziózzanak”. Mindnyájan a Shalom Katolikus Közösség tagjai, elkötelezett laikusok, akik odahagyták mindenüket, megtanultak miattunk magyarul, s otthonuknak most már Magyarországot tekintik.

Türelmesnek kell lennünk, s távlatokat kell látnunk

Szerző:

Székely János püspök a cigánypasztorációról

Idén Székely János segédpüspök kapta az Európai Parlament Európai Polgár Díját – több évtizedes cigánypasztorációs tevékenysége elismeréseként. Már fiatal papként összebarátkozott roma családokkal, ellátogatott otthonaikba, foglalkozott velük. E sajátos lelkipásztori szolgálatról, cigányságról, emberségről beszélgettünk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia romapasztorációval megbízott tagjával – különös tekintettel arra, hogy a testület nemrég lezajlott téli ülésén elhangzott, hogy a papnevelésben nagyobb hangsúlyt kell kapnia ennek a területnek.

– Cigánypasztoráció – nem hálás terület. Vagy tévedek? S voltaképp mi tartozik bele? Ha jól sejtem, nemcsak a lelkigondozás, hanem a felzárkóztatás is…

– Kevés helyen kap az ember annyi szeretetet, mint egy cigány közösségben, amely befogadja. Ahogy örülnek, mikor megyek! Úgy vezetik hozzám a gyermekeiket, mintha pótapjuk lennék. Hálásak, kötődnek, bár nyilván vannak nehézségei is a cigánysággal való foglalkozásnak. A cigánypasztoráció a munkahelyteremtést, az oktatást és a lelki építkezést egyaránt jelenti.

Szentágothai János, az apa és az após

Szerző:

Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós emlékeinek tükrében

Világszerte konferenciákon, kiállításokon idézték fel a neves Szentágothai János agykutató alakját a születésének századik évfordulója alkalmából neki szentelt, lassan véget érő emlékévben. De hogyan emlékezett a család? Szentágothai Klára és Réthelyi Miklós mesél az ünnepről, s többek között arról, milyen volt a tudósként jól ismert Szentágothai apa- és apósszerepben. A Klára által készített adventi koszorú körül ülünk, a néhai professzor asztalánál, kanapéján, a falon az ő akvarelljei lógnak, s régi családi fényképek sorakoznak.

– Önéletírásában Szentágothai János így fogalmaz: „…a Bolyai Jánosokat nem ilyen fából faragják…” Hát, az emlékévet tekintve úgy tűnik, mégis… Önök hogyan értékelik az elmúlt esztendőt? S hogyan ünnepeltek otthon, a családjukban?

Miklós: Fontos volt az emlékév, talán nem is annyira nekünk, a családnak, hiszen mi e nélkül is megemlékeztünk volna Szentágothai Jánosról, de az országnak, sőt, a nemzetnek is. Több fészekaljnyi tanítvány került ki a szárnyai alól, akik széjjelszóródtak a világban, s most velünk ünnepelhettek. A család számára pedig a centenárium alkalmat adott arra, hogy mind összejöjjünk, együtt legyünk. A Szentágothai házaspár három lánya ugyanis három különböző országban él: Ausztriában, Svájcban és Magyarországon. Szentágothai János mellett feleségére, Biberauer Alice-ra is emlékeztünk, hiszen ők nemcsak az életben voltak elválaszthatatlanok, de az emlékeinkben is azok.