Türelmesnek kell lennünk, s távlatokat kell látnunk

 

Sokszor nincs meg a cigány családokban a szorgalom, a kitartás. Ezeket is tanulni kell. Ám míg a magyarság több mint ezer éve tanulja, addig roma testvéreink sok esetben csak pár évtizede ismerkednek azzal, mi is az idő, a munkahely, az írás-olvasás, a tisztálkodás, a magántulajdon. Ugyanis akkor csöppentek bele a nyugati civilizációba, előtte a társadalom peremén éltek. Érsekvadkerten, ahol először szolgáltam, cigánygödörnek hívták a telepet; a falu szélén, putrikban laktak az emberek, s ha beljebb merészkedtek, annak idején a csendőr elverte őket. Nem szabad túlzott elvárásokat támasztanunk, türelmesnek kell lennünk, s távlatokat kell látnunk. Munka és oktatás, nevelés szorosan összefügg. Ha a gyerek azt látja, az apja és nagyapja sem dolgozik, nincs is munkalehetőség, semmi nem motiválja, hogy tanuljon és küzdjön, s megfordítva: ha nem szerez képesítést, nem talál munkát. A kettőn tehát együtt kell segíteni. Az oktatás helyzete igen rossz a roma fiatalok körében. A nyolc osztályt mintegy nyolcvan százalékuk végzi el, ám nagyjából csak tíz százalékuk jut el az érettségiig. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók két-három százaléka roma – ez Európában a legjobb arány, bár ahhoz képest gyenge, hogy a hazai lakosság hét-nyolc százaléka cigány. Ám a fejlődésnek az emberek szívében kell elkezdődnie. Ezen a téren a cigánypasztoráció különösen sokat tehet. Ha egy-két embert megnyerünk az evangéliumnak, körülötte minden változásnak indul, más lesz az élethez, a munkához, a családhoz való viszony is.


 

Nem csak a cigány szíveknek kellene változniuk… Például fontos volna, hogy a többi ember ne sztereotípiákban gondolkodjék róluk.

– Budapestre került egy roma fiatalember, akinek markáns cigány vonásai vannak. Megesett, hogy az iskolában kigúnyolták, az utcán megvető tekintetekkel találkozott, vagy a boltba belépve máris a sarkában volt a biztonsági őr, pedig semmi rosszat nem akart. Megannyi sebet viselt emiatt, s azt mondta: ezeket a magyaroktól kapta, csak ők tudják begyógyítani. Karácsonykor arra sem volt pénze, hogy hazautazzon, úgy nézett hát ki, egyedül, az albérletben tölti az ünnepet. Ám egy fiatal családanya megtudta ezt, s meghívta magukhoz szentestére. A bejárati ajtó előtt állt a fiatalember, izzadt a tenyere, becsengessen-e: vajon szeretettel fogadják? Nem fog elrontani semmit? Tud késsel-villával enni? S nem mond olyat, hogy kinevetik? Végül becsengetett, s csodaszép karácsonyestét élt meg. Mikor kilépett a lakás ajtaján, azt érezte, hatalmas kövek hullanak le a szívéről. Fontos lenne leküzdenünk az előítéleteinket, hiszen ha egy gyerek sokak tekintetéből úgy látja, hogy ő rossz, veszélyes, lassan megkeményedik. Elhatároztam, hogy ha cigány emberrel találkozom, mindig kezet nyújtva, mosolyogva, szeretettel közeledem hozzá. Persze ez nem jelenti azt, hogy a gyengeségeiket is mosolyogva elfogadom. Gyakran mondom a szülőknek, hogy ha igazán szeretik a gyermekeiket, mindent megtesznek azért, hogy tanuljanak, a bűnözést kerüljék, s így életük kicsit könnyebb, szebb, gazdagabb legyen.

Mi mindent kell figyelembe vennünk az evangelizációjukkor? Hitüknek-vallásosságuknak a többségi társadalom tagjai számára meglehetősen különös elemei is vannak…

– Érzelmes a hitük, babonás, gyermeki. Egyszer Csatkán egy roma férfi lépett be a kápolnába, a Szűzanyához imádkozott. Fél órán át mondta, a maga egyszerűségével, hogy tavaly itt volt, hozott neki virágot meg gyertyát, s kérte, hogy gyógyuljon meg a gyermeke, de nem segített. De miért nem? – Ezt a gyermeki hitet óvni, erősíteni kell, de irányítani is, megtisztítani a babonáktól. Roma testvéreinkben gyönyörű az örök életben való hit, ám kifejezésmódjai sokszor helytelenek: például a halottak mellé bort, cigarettát, pénzt tesznek, s nemritkán évekre eladósodnak a temetés költségei miatt. A cigányok kiváltképp ki vannak téve a kisegyházak, szekták csábításának, hisz muzikálisak, kedvelik a közvetlenséget, azt, ha a templomban is szabadabban lehetnek, mozoghatnak, beszélgethetnek. Ha egy óráig néma csendben kell ülniük, az nem lesz vonzó számukra, s eleinte nem is fog menni nekik. Nekünk, a katolikus egyháznak kellene megtennünk az első lépést feléjük. Ez lenne minden pap, hitoktató küldetése. Mindenütt olyan közeget kellene teremtenünk, ahol felszabadultan, a maguk módján viselkedhetnének. Nemrég fiatal pap került egy plébániára. Gondolt egyet, s berakott egy cigány zászlót a többi közé. Híre ment ennek a faluban, s a cigányok járni kezdtek a misére, mind ott gyülekeztek a lobogó körül. Akkor is hálásak, ha a nyelvüket használjuk, az evangélium felolvasásakor vagy a miatyánk elmondásakor.

A cigányság vonatkozásában sokszor beszélnek a médiában az integráció fogalmáról. Annál kevesebbszer hallani gyakorlati kezdeményezésekről. Említene újabb keletű pozitív példákat a cigánypasztoráció területéről?

– Fontos, hogy megismerjük egymást, hiszen csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk. Ezért hát el kell ültetnünk a gyerekek fejében a tudást a cigányság múltjáról, hagyományairól, értékeiről, szenvedéseiről. Nemrég osztályfőnöki órákon erről beszéltünk, úgy, hogy magunkkal vittünk egy-egy cigány embert is, akinek az élete példaszerű. Munkahelyteremtéssel is foglalkozunk. Baromfitartási programunk van: naposcsibéket adunk családoknak, idővel valamennyi tojást már ők adnak a közösbe, hogy mások is kaphassanak. Vegyes pasztorációs csoportjaink működnek, amelyekben romák és nem romák együtt, barátságban tesznek a cigányságért. Egy roma ember hitelesebben tud szólni a romákhoz ebben a témában, ahogy egy nem roma is a nem romához. Számos találkozót szervezünk, például idén az egri bazilika telt meg cigányokkal. Érdekes, hogy ebből nem lett sajtóhír, de amikor Gyöngyöspatán elcsattant egy pofon, azt egész Európában világgá kürtölték. Abban is segítenünk kell a cigányoknak, hogy megszilárdítsák roma identitásukat, büszkék legyenek rá, ugyanakkor magyar identitásukat is megerősítsék. Péli Tamás roma festőművész mondta: a cigány ember homlokán kettős aranypánt van, cigány azonosságtudata és magyar kultúrája, s egyikről sem hajlandó lemondani. Az integráció jó irány, ha középutat jelöl meg a kizárás és a beolvasztás között. Nem falat kell vonnunk cigány testvéreink köré, ugyanakkor nem szabad megfosztanunk őket identitásuktól, hanem a nyelvükkel, kultúrájukkal együtt kell befogadnunk ezeket az embereket. Így élhetünk testvérekként, egymást tiszteletben tartva, segítve ebben a hazában.

Fotó: Kissimon István