Megszelídítetted!

 

Az idő, amit neki adtál, az teszi őt olyan fontossá számodra. Egyszer s mindenkorra felelős lettél érte, örökre a tiéd lett, tudod, hiszen sokszor elismételted, jól az emlékezetedbe vésted. S ha ránézel a többi fiúra vagy lányra, akarom mondani, rókára- rózsára, megérted: „Szépek, szépek, de hát nem az enyémek.” Mert nem ők azok, akiket öntözgettél, akikre burát tettél, akikről lelökdösted a hernyókat, akiket örülni meg szomorkodni láttál. Mert közülük egy sem a tied! Így, egyetlenként, tiedként kell hát szeretned és óvnod a rókádat-rózsádat, úgy, hogy ha időnként megbántod is, mindig tudja, érezze: ott lehet neked.

Valami ilyesmi a jegyesoktatás is: a megszelídítés-megszelídülés utolsó szakasza, amikor már egészen közel vagytok egymáshoz. Idő, amelyet egymásra és Istenre szántok, hogy még jobban megismerkedjetek, hogy – az esküvő szervezése mellett – még inkább elmélyüljetek a másikban, gondolataiban, érzéseiben, vágyaiban, s hogy alaposan az eszetekbe véssétek: felelősek lettetek egymásért, végleg. Voltaképpen tehát azért szükséges mindez, hogy az együttlétre felkészüljetek, s a másik számára mind tovább és tovább „egyetlenedjetek”.