Úton a házasság felé

 

Néma Attiláné, Ella, a Parázs koordinátora szerint a házasságra való felkészítés a családpasztoráció rendkívül lényeges területe. Úgy véli, érdemes megmutatni a fiataloknak, hogyan lehetséges boldog házasságban élni. Sok házaspár élő tapasztalata, hogy az örökké tartó szerelem lehet valóság. A jó hír, hogy ez egyáltalán nem a véletlenen múlik, sőt, tanulható. „Látjuk, mennyi sikertelen kapcsolat van körülöttünk. Értékes lehetőséget jelent, hogy azok, akik templomi esküvőt szeretnének, megkeresik az egyházat. Nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket, milyen témákat érintünk, és milyen modelleket állítunk eléjük! – teszi hozzá. –


Meghívás lehet ez a párok számára a szentségi házasságra, és egyúttal ösztönözheti őket arra, hogy a későbbiekben is bekapcsolódjanak az egyházközség életébe.” A jegyesoktatást vezetőknek tudniuk kell, hogyan tehetnek tanúságot vonzó módon azokról az értékekről, amelyek a házasságot, a családot alapjaiban határozzák meg.

 

Az országos találkozón a jegyesfelkészítők megosztották egymással hasznos tapasztalataikat, a jó modelleket, s hazavihették magukkal azokat a bevált ötleteket, amelyek beépíthetők saját tevékenységükbe. Többek között a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola meghívott vendégei és Mihalec Gábor, a Gyűrű-kúra írója is beszéltek a házasságra felkészítés módjairól. Bemutatkozott a Házas Hétvége Mozgalom Jegyes Hétvégéje, a Schönstatt Családmozgalom és a témában jártas plébániai közösségek képviselői.

A régi és új jegyesoktatók képzéséről a hétvégén Gorove László és Kriszta gondoskodtak, akik a Családok Jézusban közösségből érkeztek. A jelenlévők olyan gyakorlatokat sajátíthattak el, amelyekkel gazdagíthatják a fiatal párok házasságra készülését. Szó esett a különböző jegyesoktatási formák előnyeiről és hátrányairól, a házasság szentségtanáról, illetve arról is, vajon léteznek-e kényes kérdések a jegyeseknek szóló kurzus alatt. Az egyházmegyei családreferensek segítségével remélhetőleg sikerül majd országos körképet is kapni erről a fontos területről.