Nagy Enikő

Egy pakisztáni lány a gondolat szabadságáért

Először 2009-ben hallhattunk róla, amikor tizenkét évesen blogot indított a BBC urdu nyelvű oldalán. Csak iskolába akart járni, ám a tálibok szülőhelyén, a pakisztáni Mingora városában megtiltották a lányok iskoláztatását. Ez ellen emelt szót Malala Yousafzai. Hamarosan elérték a fenyegetések, s 2012-ben tálibok fejbe lőtték, miközben az iskolabuszon hazafelé utazott. Túlélte, szép lassan felépült, s folytatja kampányát a pakisztáni lányok oktatásáért, persze most már még nagyobb médiaérdeklődés közepette. Idén ő kapta az Európai Parlament Szaharov-díját, amelyet november 20-án, Strasbourgban vehetett át a gondolat szabadságának védelméért.

Pakisztán Svájca – így nevezik a fővárostól, Iszlámábádtól néhány órányi autóútra fekvő meseszép Swat-völgyet, amely 1997-ben, Malala születésekor még békés volt. Bár az ország északnyugati része kevéssé fejlődött, a völgy az oktatás egyik központja lett. Miangul Gulshahzada Sir Abdul Wadud, az első itteni fejedelem, noha nem volt tanult ember, 1922-ben a fiúknak, néhány évvel később pedig a lányoknak is alapított iskolát. Fia, Wali Miangul Abdul Haq Jahanzeb folytatta apja munkáját, s az odalátogató pakisztáni miniszterelnöknek és feleségének is bemutatta a lányiskolát. Hamarosan újabb intézményeket nyitottak, az általános mellett közép- és főiskolát is. 1952-ben alapították a Jahanzeb Főiskolát, ahova később Malala apja, Ziauddin Yousafzai is járt. Swat lassanként szakembereiről, orvosairól és tanárairól lett híres országszerte. Ahogy Jahanzeb unokája mondja: „Egy swati embert arról ismertek meg, hogy mindig volt toll a zsebében.”

Még októberben, a Bálint Házban, Budapesten Catherine Tatge Isten kérdése című filmjének egy részletét vetítették. A 2004-es amerikai doku-játékfilm az ateista zsidó pszichoanalitikus, Sigmund Freud és a mélyen hívő keresztény gondolkodó-író, C. S. Lewis fiktív párbeszédét mutatja be, mindazt, ami a világlátásuk kialakulásához vezetett. (Lewis, a Narnia krónikái című regénysorozat írója egyébként november 29-én született.) A vetítés után Jelenits István piarista szerzetes osztotta meg gondolatait – hitről és nem hitről. Mint mondta, az emberiség arra van rendelve, hogy különböző világnézetű emberek vitáját hordozza, és mi, egyes emberek is arra vagyunk hívva, hogy vállaljuk egyik vagy másik felfogást, így részt vegyünk ebben a diskurzusban. „Mindnyájunkban ott van tehát Freud és Lewis is” – jelentette ki.

A keresztény és muzulmán menekültek mindennapjairól Szíriában

Új front nyílt Szíriában egy Damaszkusztól száz kilométerre északra fekvő keresztény városban, Szadadban. A tizenötezer fős lakosság nagy része időben el tudott menekülni, de háromezer ember a hadsereg és a lázadók közötti harcok kereszttüzében rekedt. Ivóvíz-, élelmiszer- és gyógyszerkészleteik már kifogyóban voltak, amikor sikerült kiszabadítani őket. Megsegítésükre Homs városában sürgősségi segítőállomást létesített a Jezsuita Menekültszolgálat. Eddig több százezer ember halt meg a szíriai harcokban, s mintegy hétmillió kényszerült otthona elhagyására. Ziad Hilal jezsuita a menekültekkel foglalkozó homsi központ vezetője. Az Európai Néppártnak a vallásközi párbeszédet középpontba állító októberi, ciprusi konferenciáján találkoztunk.

– Szíriára most mindenki odafigyel, kétségkívül világszintű problémáról van szó. Mit várnak az ottaniak más országoktól?

– Egyre bonyolódik a helyzet, elhúzódik a konfliktus. A legfontosabb az volna, hogy biztonságban lehessenek az emberek, vagyis – amennyire lehet – visszahozzuk a békét a társadalomba. Ennek politikai szinten kellene megtörténnie. A nemzetközi közösségnek tehát egy békés megoldáson kellene dolgoznia. Társadalmi szinten pedig a humanitárius szervezetek támogatására lenne szükség, elsősorban az elsősegélynyújtásban, illetve az otthonukat elhagyni kényszerülő és most menekülttáborokban élő emberek élelmiszerrel való ellátásában. Ám ugyanilyen fontos az oktatás, s e területen nemcsak a Szíriában maradt gyerekekre kellene fókuszálni, hanem azokra is, akik a környező országokban találtak menedéket. Lehetővé kellene tenni, hogy ők is folytathassák a tanulmányaikat. S mivel rengeteg iskolát bombáztak le, a tárgyi feltételeket is szükséges megteremteni ahhoz, hogy ismét beindulhasson a tanítás. De persze az emberek lelki gyógyulásával is foglalkozni kell, kiépíteni a rendszert, melyben a sokk miatti pszichés problémákat szakszerűen tudják kezelni.

Jan Olbrycht európai parlamenti képviselő a vallásközi párbeszéd szükségességéről

Vallásközi találkozót tartottak október 27-én, Assisiben. Fouad Twal jeruzsálemi pátriárka, David Rosen rabbi, az amerikai zsidó bizottság vallásközi kapcsolatokkal foglalkozó hivatalának igazgatója és Mohamed Sammak, a libanoni keresztény és muzulmán párbeszédért létrehozott bizottság főtitkára is részt vett a huszonhét éve ismétlődő eseményen, melynek témája ezúttal a Közel-Kelet volt. Hasonlóképpen az Európai Néppárt októberben, Nicosiában megrendezett konferenciájához, melyről korábban is írtunk. Jan Olbrycht alelnököt, vallásközi párbeszédért felelős lengyel európai parlamenti képviselőt erről a mostanában igen népszerű és fontos kérdésről, a különféle vallások együtt létezéséről kérdeztük.

Kétszáz éve született a Kolping-mozgalom alapítója

Emlékülést tartott a Magyar Kolping Szövetség október 26-án, Budapesten, Boldog Kolping Adolf születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az egyik előadót, Bernhard Burgert, a Nemzetközi Kolping Szövetség ügyvezető igazgatóját a katolikus legényegylet alapítójának lelki örökségéről kérdeztük. „Hatvan országban mintegy négyszázezer tagot számlál a Kolping-mozgalom, amely az egyes nemzetek közösségeiből épül fel – mondja az ügyvezető igazgató. – Nem pusztán segélyezésről van szó; a szervezet arra hívja a tagjait, hogy az egyházban, a világban, a családban, a munkában, mindenütt keresztényként tegyenek tanúságot.”