Politikai eszköz lett a keresztényfóbia

 

 – Kétségkívül létezik a párbeszéd – vagy legalábbis az arra való készség – az egyes vallások képviselői között. De mi köze ehhez az Európai Uniónak?

 

– Európában kultúrák, vallások, meggyőződések, különféle realitásokból érkező emberek egymás mellett élésének lehetünk tanúi, s ez a helyzet újfajta megközelítést kíván, nem egyszerűen csak párbeszédet. Az új hozzáállás pedig nem pusztán toleranciát jelent. Egyfajta erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy megértsük a másikat, s ez nyitottságot feltételez. Megkívánja, hogy közös platformot keressünk a többiekkel, s valamit, ami történetünkben, identitásunkban megegyezik. Persze ez sokszor még keresztények között sem könnyű, de elengedhetetlen, s ugyanez a helyzet a keresztények és muszlimok, keresztények és zsidók, sőt, a keresztények és hinduk között, akik ugyancsak nagy számban vannak már jelen Európában, főként Nagy-Britanniában.

 

Nyilvánvalóan teológiai párbeszédre is szükség van a különféle vallások és egyházak között, ez azonban az ő területük, az Európai Uniónak ehhez semmi köze. Nem akarunk beleavatkozni a dialógusba. Politikusként nekünk az a feladatunk, hogy képviseljük ezt az újfajta hozzáállást. Kezeljük az egyházakat fontos partnerekként a társadalmi életben, s kérjük ki a véleményüket egy-egy lényeges társadalmi vagy szociális kérdésben, mert másképpen láthatnak dolgokat, tudhatják a megoldást. Így például megkérdezhetjük őket a kisebbségekről, a bevándorlókról, a válság társadalmi következményeiről, a szegénységről vagy épp a családról, arról, hogy mit kell kezdenünk a fenyegető demográfiai katasztrófával. Természetesen van egyfajta álláspontunk, de mondják meg, ők – mint a közélet lényeges szereplői – milyen nézetet képviselnek.

 

Fontos tehát az egyházakkal folytatott dialógus, ez azonban nem azt jelenti, hogy beavatkozunk a közöttük lévő párbeszédbe, hiszen vannak problémák, melyek csak rájuk tartoznak. Én is katolikus és az egyház tagja vagyok, s így akadnak kérdések, melyeket nem politikusként közelítek meg.


 

 

A Közel-Kelet helyzetén kívül mi az, ami jelenleg a vallásközi párbeszéd témájába illeszkedik, s az egyházakkal folytatott dialógus felelőseként az Ön hatáskörébe tartozik? Melyek az aktuális kérdések?

 

– Először is fontos lenne kialakítani az egyházak képviselői és a politikai élet szereplői közötti kölcsönös bizalmat. Megmutatni az egyházaknak, hogy mi, politikusok nem valamiféle játékot játszunk, nem azért hívjuk meg őket bizonyos eseményekre, hogy csak úgy ott legyenek, nem „díszpintyet” akarunk csinálni belőlük, hanem valóban kíváncsiak vagyunk a véleményükre. A bizalom azt jelenti, hogy igazán fontosak számunkra a hozzájuk intézett kérdéseink, s valóban azt várjuk, hogy megosszanak velünk egy-egy álláspontot, amelyet azután át is gondolunk. Nem szimbolikusan beszélgetünk tehát, hanem komolyan.

 

A második legfontosabb kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, az egyre erősödő „keresztényfóbia”. Ez nemcsak Európára jellemző, az egész világban jelen van, mindenütt nehéz időket élnek a keresztények. Egy európai példa a máltai biztos esete. A keresztény Tonio Borg máltai külügyminisztert, néppárti politikust tavaly jelölték az egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosi posztra, kinevezését azonban arra hivatkozva akarták megakadályozni, hogy túlságosan konzervatív nézeteket vall. Ezúttal túl messzire mentek, a keresztényfóbiát politikai eszköznek használták. Elsőként azt kell tehát megmutatnunk, hogy ez a jelenség valóban létezik, s politikusként ki kell fejeznünk, hogy egyáltalán nem tartjuk jónak.

 

Említhetnénk a másik terjedő jelenséget, a szekularizációt is…

 

– Ahogyan a növekvő laicizmust is. Sokak szerint bizonyos etikai, morális kérdéseket nem a közéletben kell megtárgyalni, az abortusz vagy az azonos neműek házassága nem olyan témák, melyek a politikára tartoznak. Nem ateizmusról, vallásellenességről van szó, hanem egyes politikai és vallási kérdések elkülönítéséről. A szekularizáció egy másik kérdés. Ez voltaképp egy mozgalom, amely a vallás, az egyház ellen irányul. Követői azért harcolnak, hogy a vallásos nézetek ne jelenhessenek meg akárhol. Például ne legyenek keresztek a közterületeken, vagy ne beszéljenek a vallásról az iskolában. Egyszerűen ellene vannak, másképp gondolkodnak, ellentétes álláspontot képviselnek ezek az emberek. Úgy vélem, hozzáállásuk meglehetősen zavarba ejtő, de tőlünk, vallásos emberektől világos megközelítést követel meg.