Előítéleteket döntögetnek

 

Tibi atya vs. KözösPont – fesztiválmisszió a Szegedi Ifjúsági Napokon

 

Akárhogy is, a fesztiválról elsőre nem a misszió jut az eszünkbe. Pedig vannak, akik szerint nincs is jobb hely a misszióra. Ők a közös pontosok. Sátrat vernek a könnyűzenei fesztiválokon, hogy a betérőkkel az életről, a világról, a hitről beszélgessenek, vagyis közös pontra leljenek. Idén több mint százan voltak a VOLT-on, az EFOTT-on, a Fishing on Orfűn és a Szegedi Ifjúsági Napokon. És amit még tudni kell róluk: a katolikus, a református és az evangélikus egyház fiataljai, és igazán ökumenikusok. Szegeden mi is benéztünk hozzájuk.

„Végre itt vagy!” – hirdeti a felirat a Szegedi Ifjúsági Napok, avagy a SZIN bejáratánál, az Újszegedi Partfürdőn, a Tisza-parton. Közel húszezren jönnek, órákig kell sorban állni a bejutáshoz. Például a Csík zenekar, a Magna Cum Laude, Szabó Balázs Bandája, a Quimby és a Punnany Massif is ott van a fellépők között, az ember fia vagy lánya sokszor azt sem tudja, melyik színpadhoz menjen. De még mielőtt bármelyikhez is mennénk, ellátogatunk a Civil Faluba, ahol a társadalmi szerepvállalás iránt elkötelezett szervezetek és önkéntesek „laknak”. Itt vannak a közös pontosok is. „Sziasztok, leülhetek egy kicsit közétek?” – „Persze, gyere csak!” És így történt, hogy beszélgetni kezdtünk.

Afrikai lányoknak varr ruhát – 99 évesen

Hogy az életnek mindig van értelme, arra Lillian Weber története a példa. Az USA Iowa államában élő kilencvenkilenc éves asszony ruhákat varr afrikai kislányoknak, mindennap egyet. „Kettőt is meg tudnék csinálni naponta, de csak egyet készítek” – mondja. Az elmúlt két évben több mint nyolcszáznegyven ruhát varrt meg, és úgy tervezi, hogy 2015. május 6-áig még százötvenet készít majd el. Ekkor tölti be ugyanis a századik életévét, és ekkorra lesz meg az ezredik ruhácskával. „Ez az, amit egyszerűen szeretek csinálni” – vallja.

Hol lakik Isten?

Különleges templomok a nagyvilágból

Időnként elgondolkozom azon, hogy hol kezdődik a templom. Pontosabban: mitől templom a templom? Vajon csak attól-e, hogy ott van Jézus az Oltáriszentségben? Szerintem nem. Már csak azért sem, mert az Újszövetségben azt olvassuk: „A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld ura” (ApCsel 17,24). Nem ám, mert bennünk lakik, önökben és bennem, hiszen mi vagyunk a Lélek temploma.

Alice csodaországban

Annyira, de annyira tudnak szeretni, és olyan, mintha olvasnának a gondolataidban – nekem ezek jutnak először eszembe, ha Down-szindrómás gyermekekről van szó. És az, hogy nem kis feladat a róluk való gondoskodás Istentől. Sian Davey nehezen fogadta el, hogy lánya, a kis Alice nem éppen „tökéletes” babának született. Mint mondja, valósággal sokkot kapott, amikor megtudta, hogy valami nincs rendben a kicsivel. „Amikor megszületett, nem olyan volt, mint amilyet vártam” – árulja el. A Down-szindróma egy veleszületett kromoszóma- eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódása miatt alakul ki. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különféle testi rendellenességekkel társulhat.

Világutazó lett a plüssmaci

Mivel a kilencéves kanadai kisfiú, Dorian Poe autista, és emiatt fél utazni, tavaly januárban elhatározta, hogy ha már ő nem mehet, a kedvenc plüss jegesmedvéjét, Tikkót küldi el Jamaicába. Tikko azóta járja a világot, autistákat segítő szervezetek küldik tovább, és ahova eljut, ott fotókat készítenek róla, majd elküldik azokat a kisfiúnak. A kedves akciónak komoly üzenete is van: felhívja a figyelmet az autista emberekre, és segít, hogy jobban megismerjük őket. Most már nemcsak Tikko, hanem több mint száz hasonmása is járja a világot, és van, amelyik autista gyermekeknél lel otthonra, pólóján a felirattal: „Autizmus – rendben van, ha más vagy.”

Békét, ne háborút!

Július elején az egyik izraeli hírportál arról számolt be, hogy több mint háromszáz ember tüntetett a gázai rakétatámadások ellen, miközben azt kántálták: „A zsidók és az arabok visszautasítják, hogy ellenségek.” A mondat mostanra a közösségi média ártatlan áldozatokért indított nemzetközi kampányának szlogenje lett. Rengetegen osztanak meg képeket magukról, ahogy egy darab papírt tartanak, a rajta szereplő felirattal kérve az erőszak végét és a békét. Izraeliek és palesztinok, zsidók és arabok együtt szerepelnek a fotókon: barátok és sokan szerelmes- vagy már házaspárok, esetleg családok, de olyanok is vannak, akik izraeli és palesztin származásúak egyszerre.

Voltál már boldog?

MAGIS – ignáci lelkiségű Voltál már boldog? találkozó Budapesten

Előfordult már veled, hogy nézted a naplementét, és egyszerűen boldog voltál? Vagy hogy beszélgettél egy barátoddal, és érezted, hogy egyek vagytok, és együtt minden sikerül? Hát olyan, hogy magad sem tudod, miért, de adni akartál – az idődből, a tehetségedből, egy kicsit saját magadból, és azt gondoltad, hogy talán, de csak talán most valami fontosat csináltál? Na, ezek azok a pillanatok, amelyekről a magis szól. A MAGIS pedig az a program, ami a te magisodról szól. De hogy értsd is, amiről beszélek, olvasd el a cikket!

Végre szabad a szudáni nő

Biztonságban Rómába érkezett július 24-én Meriam Ibrahim, a kereszténysége miatt korábban halálra ítélt, majd felmentett szudáni édesanya és családja. A római diplomácia hónapok óta azon dolgozott, hogy elhagyhassák az afrikai országot. Lapo Pistelli olasz külügyi államtitkár 23-án utazott Szudánba, hogy elkísérje őket útjukon. Mint mondta, mindnyájan jól vannak. A repülőtéren Matteo Renzi olasz miniszterelnök is fogadta a családot. „Ez ünnepnap” – fogalmazott köszöntő szavaiban.