Végre szabad a szudáni nő

Meriamék megérkezéséről Ferenc pápa is értesült. Örömét és háláját fejezte ki a hír hallatán, és még 24-én találkozott a szudáni keresztény nővel, akit férje, Daniel Wani is elkísért, és persze velük voltak gyermekeik, a húsz hónapos kisfiú, Martin és a három hónapos kislány, Maya is, aki májusban a szudáni Kartúm börtönében született meg. A pápa köszönetet mondott a nőnek a hitben való kitartás bátor tanúságáért, Meriam pedig megköszönte a szentatya imáit, aki a találkozóval szerette volna kifejezni közelségét általában mindazokhoz, akiket hitük miatt üldöznek. Meriam és családja rövid ideig Olaszországban tartózkodik, majd továbbutaznak az Egyesült Államokba.


Meriam Ibrahimot május közepén a Szudánban hatályos iszlám jog, a saría alapján kötél általi halálra ítélték, és száz korbácsütést is kiszabtak rá. Mindezt azért, mert keresztény férfihoz ment feleségül. Ügye világszerte nagy felháborodást váltott ki, Meriamot ezután felmentették, és szabadon engedték. Júniusban a családjával az USA-ba akart utazni, de a kartúmi reptéren feltartóztatták és őrizetbe vették. A hónap végén a kartúmi amerikai nagykövetségen kért menedékjogot. A nő 2011-ben ment hozzá a férjéhez. Első gyermekük születésekor még szabad volt, majd a kisfiúval együtt vonult be a börtönbe, második gyermeküket pedig már ott szülte meg. A férj amerikai állampolgár és keresztény, a nő apja muzulmán, de anyja, aki felnevelte, keresztény. „Ha az európai országok válasz nélkül hagyták volna ezt az ügyet, nem lennénk méltóak arra, hogy Európának nevezzük magunkat” – mondta a repülőtéren az olasz miniszterelnök.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .