Mihályi Anikó

Felkészülő

Minden iskolai év kezdetén találkozom olyan gyerekkel, aki az évkezdést nagyon nehezen éli meg. A nyaralás után a mindennapos tanulás, a sokszor feszített haladási tempó főleg a lelkiismeretes, mindent becsületesen megtanulni akaró gyereknek nyújt valódi nehézséget.

A kamaszkorban – általában a tizedik osztályban – különösen is fölerősödik a szorongó lelkialkatú gyerekekben a „nem bírom tovább” élménye.
Idén az egyik szülő telefonált kétségbeesetten lánya mindennapos zokogása miatt. Mit csináljon? Váltsanak iskolát? Próbálkozzanak egy alternatív iskolával, ahol a személyközpontú oktatás talán oldottabbá teszi a gyereket?

Felkészülő
A nyár véget ért. Pihentünk – tanárok és diákok egyaránt.

Sokaktól és sokszor hallottam már, milyen jó a tanároknak, mennyi szabadságuk van, övék az egész nyár, élvezhetik a szünetet. Meglepetésként ért ezek után, amikor egyszer a fodrásznő azt mondta nekem, megérti, miért szükséges a tanároknak több pihenés: „Amikor egész nap jönnek hozzám a vendégek, beszélgetek velük, figyelek rájuk, estére olyan fáradt vagyok, hogy már csak a csöndet kívánom. Pedig nekem csak egy emberre kell koncentrálnom, nem egy egész osztályra!”

Az érettségi tabló készítése évszázados hagyomány. Egyetlen képben megfogalmazni az osztályt, a tanárokat, az iskolát, megörökíteni a felnőtté válás utolsó pillanatát, rögzíteni a voltot, hogy aztán legyen… Mélyről fakadó vágya ez a mindenkori diákoknak, amelyhez azonban nagyon nehéz formát találni.
Idén érettségizett Szent Hedvig osztályomban is hosszas huzavona előzte meg a tablókészítést.

Felkészülő

Az érettségi vizsga után a közösen megtett út lezárása a bankett: a valaki tiszteletére vagy valamilyen esemény megünneplésére rendezett közös étkezés – ahogyan az idegen szavak szótárában olvashatjuk a szó jelentésének magyarázatát. A legtöbb iskolában mára kialakult hagyomány, hogy a tanárokat vendégül látják a gyerekek, illetve a háttérben álló szülők. Nemcsak egy közösen elköltött vacsoráról van itt szó, hanem igazi ünnepről: az együttlét utolsó lehetőségéről, beszélgetésekről – személyes és közösségi szinteken.

Felkészülő

Az utolsó tanítási nap elteltével és elmúltával a diákok nagy része megkönnyebbülten sóhajt fel: vakáció! A középiskolát befejezők számára azonban csak most kezdődik az igazi megmérettetés: az érettségi. Ők izgulnak, talán kicsit félnek is, hiszen érzik, ez a vizsga lezár és megnyit egy korszakot. A számonkérés következtében a társadalom éretté nyilvánítja e fiatalokat.

Felkészülő

„Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Megünneplése sokat veszített hivatalos jellegéből, intézményi szinten elsősorban a gyermekek köszöntik tanáraikat” – olvassuk a Jeles Napok internetes oldalán.

Hagyományaink közé tartozik, hogy ilyenkor a szülők és a diákok megköszönik a tanárok egész éves munkáját. A szülői munkaközösség kis ünnepséget szervez, ahol süteményekkel, finom italokkal kedveskedik nekünk. Az osztályok az utolsó órákon adják át ajándékaikat.

Felkészülő

Május az egyik legkedvesebb hónapom az iskolában. A végzősök ballagásával lezárul egy hosszú folyamat, összegzünk, visszanézünk a közösen megtett útra, elengedünk. Hagyományaink szerint egy szál liliommal járjuk végig az utat, amelyet az iskola kapuján belépve a „kis ötödikesek” adnak át nekünk. Nem sietünk, szépen lassan és méltóságteljesen járjuk végig azokat a tereket, amelyek az eltelt években meghatározták a mindennapjainkat. Az épület szürke folyosói most fényesebbnek tűnnek, a csönd és az ünnepi zajok keveredése különös hangulatot kölcsönöz lépéseinknek.

Felkészülő

Nyolc évvel ezelőtt érettségizett, Szent Edith Stein nevét viselő osztályom nyolc-tíz tagjával a mai napig minden nagypénteken éjjel együtt járjuk a keresztutat. Megérkeznek hozzám a templomi szertartás után, kicsit beszélgetünk, teázunk, majd nekiindulunk. Ők írják a stációk elmélkedéseit, közösen mondjuk az imákat, és egyre följebb jutunk a kis hegyen a Golgotáig. Így volt ez a gimnáziumi négy év alatt is, akkor azonban az iskola kötelező programjaként még én osztottam be a csoportokat az elmélkedések megírására, nekem kellett megszerveznem a közös keresztutakat, gondoskodni a papírról, a mécsesekről. Ma már – úgy tűnik – belső igényükből fakad ez a nagypénteki együttlét.