Veni Sancte

Emberekkel foglalkozni nap mint nap teljes embert igényel: állandó testi, lelki, szellemi készenlétet. Tanárként folyamatosan önmagunkat adjuk, miközben nekünk kell megteremtenünk a viszonylagos csöndet és fegyelmet is, azokat a feltételeket, amelyek között adhatunk. Egyre tudatosabban törekszem tehát arra, hogy a pihenés ne csak láblógatás legyen, hanem szellemi értelemben vett táplálékfölvétel is. Csöndben lenni napokon keresztül, szinte csak befelé figyelni az imában, feltöltődni a természetben, betelni egy utazás szépségeivel, együtt lenni a családdal, a barátokkal – mindez megannyi erőforrássá válik a következő év feladataihoz.


Augusztus utolsó hetében aztán ezzel a megújult erővel és lelkesedéssel tervezzük az előttünk álló tanévet.

És megérkeznek a gyerekek is napsütötte, piros arccal, tele élményekkel. Belépünk a templomba, s a nyüzsgés elcsöndesedik. A kezdet ünnepét éljük, azt a szent pillanatot, amelybe meghívottak vagyunk teremtésünk óta. Jöjj, Szentlélek, járj át minket, munkánkat és életünket!
„Jertek, kedves, jó fiúk, utánunk! Adjátok ide kezeteket, szíveteket, s induljunk meg hajnalcsillagos jókedvvel. Ahová eljutunk, meglátjátok, az Isten tekintetétől kiderül homlokotok. Mi, Szent Bernát magyar fiai, tudjuk, hogy amikor örök eszményekbe néző, egészséges, erős lelkű fiatalságot nevelünk, akkor rójuk le leghívebben édes hazánk iránt tartozó kötelességünket. Úgy legyen! Úgy lészen.”

(Bitter Illés, a Szent Imre Gimnázium első igazgatója ezekkel a szavakkal indította el az iskolát 1912. szeptember 5-én.)

a szerző pedagógus