Lázár Kovács Ákos

A miskolci Cinefest – ökumenikus zsűrivel

Tizedik alkalommal rendezték meg a térség önkormányzata és cégei széles összefogásának köszönhetően a X. Jameson Cinefestet Miskolcon. Dicséretes és támogatandó filmfesztivál, valóban heroikus küzdelem az északkeleti végvárban munkanélküliség, bezárt gyárak, olyan régió, amely száz éveken keresztül közelebb volt, lehetett Kassához, mint Budapesthez. Ennek megfelelően senki filmes nem érzi még itthon magát benne a budapestiek feszengve keresik a helyüket, a kassaiak gyakorlatilag határtalanul távol vannak, a miskolciak pedig hálásan örülnek, hogy ingyen bemehetnek a filmekre, hogy egyáltalán belenézhetnek a filmes úri muriba.

Tizenhatodszor is amatőr filmes ünnep volt az Urániában

A magyar jezsuiták felnőttképzési intézete, a Faludi Ferenc Akadémia november 15–17. között rendezte meg XVI. Nemzetközi Amatőrfilm-szemléjét és fotópályázatát. Mondhatnánk: a jezsuita médiaintézet idén is sikerrel provokálta a rövidfilmes nonprofesszionális filmkészítőket. Provokálta, vagyis előhívta, előszólította a világ huszonhat országából azt a száznyolcvan filmkészítőt, filmes csoportot és fotóst, akik meghallották az idei szemlére felhívó kiáltó szót: a hűséget. Merthogy ez volt az idei találkozó témája, amely – mint minden téma – kellő közömbösséggel vagy éppen meggyőző erővel ajánlotta magát az alkotóknak. Minek a téma? Nem korlátozza ez a filmkészítőt, a fotóst? Nem akkor jó egy szemle, ha minden belekerülhet, amivel az alkotók neveznek? Téma – most éppen a hűség – azért kell, mert azt valaki fontosnak tartja. A témához megtalálja a filmes kifejezési formát – most éppen a rövidfilmet –, s ehhez hozzárendel egy filmes szakmai eseményt.

Véget ért a Miskolci Jameson CineFest

Szeptember 14. és 23. között rendezték meg Miskolcon kilencedik alkalommal a Jameson Nemzetközi Filmfesztivált. A hatszázhuszonnégy akkreditált vendég, a mintegy száz újságíró és a közel tizenötezer néző részvétele azt jelezte, hogy a korábbi évekhez viszonyítva jelentős előrelépés történt a szakmai közösségek elérése és a közönségszervezés terén is. A névadó whiskygyártó, Miskolc város vezetése, a térség parlamenti képviselője vagy épp az Emberi Erőforrások Minisztériuma a maga módján idén is segítette a filmszemlét Miskolcra álmodók terveinek teljesülését. Bíró Tibor, a fesztivál ötletgazdája és fáradhatatlan igazgatója, valamint kiváló csapata, Madaras Péter, Csákvári Géza, Muszatics Péter és segítőik lankadatlan lelkesedéssel hozzák létre, lehelik életre és bonyolítják le évről évre Magyarország legnagyobb filmszemléjét.

A 65. Locarnói Filmfesztivál ökumenikus díja

A locarnói filmekből és a köréjük épített kulturális, média- és gazdasági jellegű tevékenységekből, vásárokból, szakmai beszélgetésekből, sajtótájékoztatókból, életmű-bemutatókból összeállított filmes piac múlt vasárnap zárta kapuit. Idén részt vehettem a fesztivál történetében negyvenedik alkalommal öszszehívott ökumenikus zsűri munkájában. Amerikai, francia, olasz, svájci és német kollégáimmal a nyilvános szakmai vetítéseken végignéztük a tizenkilenc versenyfilmet és a más kategóriában bemutatott jó néhány játékfilmet. Mivel ez a fesztivál (sok más hasonlóval szemben) tartalmaz versenyprogramot is, így a nemzetközi zsűri mellett a fesztivál által meghívott, úgynevezett független zsűrik is adtak ki díjakat. Ezek egyike az ökumenikus zsűri díja, amely sokak szerint a filmkritikusok (FIPRESCI) díja mellett a legnagyobb tekintélyűnek számít.

Száz éve született Szőts István

A görögök jó ideig idiotésznek nevezték azokat a poliszból száműzött polgárokat, akik hosszabb ideig voltak kénytelenek a városuk adta két adomány nélkül élni. Aki száműzetett, az nem kap kritikát polgártársaitól, és mivel nem él már közösségben, ő maga sem adhat kritikát polgártársainak. A kritikátlan, a külső és az önkritikától megfosztott lény az idióta. Ellentéte a politikész, a kritikát adni és kapni tudó polgár. Szőts István ilyen „idióta”, ilyen ismerősidegen volt közöttünk – a horthys Magyarországnak túl sekélyes, a rákosisnak túl mélymagyar. Seholsincs-ország polgára: filmforma-művészként túl kozmopolita volt a magyarkodóknak, a szerves hagyománnyal azonosuló magyarként pedig kilógott minden nemzetközi szocializmusból.

Nézőtér

Nosferatuk, különböző mániákkal tevékenykedő Frankensteinek, ördögfiókák, démonok, gólemek és egyéb lények. Lehet, hogy nem valós lények, lehet, hogy csak fogalmi létük van, de ettől még léteznek. Lehet, hogy nincs kentaur, de ha a fejemben van egy olyan lénynek a képe, amelynek a felsőteste egy férfié, az alsó pedig egy lóé, akkor a fejemben lévő kép valóságosan, igaz, csak fogalmi valósággal, de jelen van bennem. A képzelet és a valóság területei a fejünkben, a szívünkben, a vágyainkban, az emlékezetünkben át- és átjárják egymást. A filmtechnika fejlődésével ezeket a fejünkben, szívünkben, álmainkban lévő lényeket vászonra hozzuk – a digitális lehetőségek gyakorlatilag bármilyen és bármire képes lényt valóságossá tudnak tenni. Az 1960-as években aztán el is indult a nagy ördögűzési láz, és nagyjából a vietnami háború végére minden pokoli lénynek helye lett az amerikai filmmitológiában. A Rosemary gyermeke, az Ördögűző- és az Ómensorozat, a különböző láncfűrészesek és egyéb megszállottak kedvelt bentlakói lettek a filmfogyasztók házi rettegéstereinek. Ha most pusztán az ördögűzés szertartását nézzük, a katolikus egyház az újszövetségi szövegektől a szerzetesség történetén keresztül mind a mai napig „bensőséges” és tudatos viszonyt ápol a viszályt okozó lénnyel, akit ezért aztán igyekszik is világunkból kiűzni. Az ördög a zsidó-kereszténység, a zsidó-keresztény ember egyik legnagyobb viszályt hozó ellensége: „a világban ható gonosz hatalomnak mitologikus megszemélyesítője” (Karl Rahner), benne sok zsidó, keresztény és nem keresztény ördögtani elem keveredik. Mindenesetre itt él közöttünk, bennünk – léte természetes feltételezés és/vagy tény, még akkor is, ha felfogni sem teológiailag, sem pszichológiailag, sem egyébként nemigen tudjuk. Véges lény, mint mi, ezért talán nincs különösebb baj vele – persze, csak akkor, ha komolyan odafigyelünk rá.