Kovács István

Életemre kiható, személyre, személyiségemre szabott jelképnek is tekinthetem, hogy hatéves koromig nagyanyámnál nevelkedtem egy Borsod megyei faluban, Igriciben, amely igricekről, királyi énekmondókról kapta a nevét. Anyám, akit kétszer-háromszor, ha láttam, 1951 augusztusában vett magához. Pesten lakik – hallottam addig sejtelmesen, mintha egy Óperenciás-tengeren túli titokzatos településről lenne szó. Mint kiderült, Pest valójában Buda volt, pontosabban a Buda és Budakeszi közé ékelt Állami Fodor József Szanatórium. A buszmegállótól a 97-es utca vezetett a portához, amelynek egyik szobájában anyám telefonkezelőként dolgozott.

Belső térkép

1999 májusa két szempontból is fontos volt számomra. Kézhez vehettem krakkói főkonzuli kinevezésemet, és a magyar kiadás után egy évvel lengyelül is megjelent a „Mindvégig veletek voltunk…” – Lengyelek a magyar szabadságharcban című monográfiám. Fontosnak tartottam, hogy e könyv, amelynek bevezető fejezetében röviden áttekintem Magyarország történetét, eljusson II. János Pál pápához. Tudtam, hogy a következő hónapban, 16-án avatja szentté Ószandecen IV. Béla királyunk lányát, Kingát, s azt megelőzően több napot tölt Krakkóban. A főkonzuli posztot azonban én ott csak július 16-ától töltöttem be, így a szentté avatás szertartásán nem képviselhettem az államot, ami esélyt adott volna a II. János Pállal való villanásnyi személyes kapcsolatteremtésre. Képviseltem viszont a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet – a kiutazó mikrobusznyi delegáció tagjaként. A buszban még a lányomnak is jutott hely az utolsó pillanatban.

Móser Zoltán Atlantisza

Móser Zoltánnal éveken át egy levegőt szívtunk az Eötvös József Kollégium falai közt. Kiderült, hogy egy követ is fúvunk. Diákkoromnak ő volt az egyetlen személyesen ismert fotóművésze… 1969-ben készítette el élete első portréképeit. Nem véletlenül az író Fábry Zoltánról, „a stószi remetéről…”, akit s általa a csehszlovákiai magyarságot az Ugat magyarul és németül című cikkben durva támadás ért a prágai tavasz reménykeltő hónapjaiban. A Madách Könyvkiadó akkoriban adta ki esszégyűjteményét, Stószi délelőttök címmel. Ennek záró fejezete a számkivetésre, pusztulásra ítélt szlovákiai magyar kisebbség védelmében 1946-ban írt A vádlott megszólal című „függeléke”. A cseh és szlovák értelmiségnek címzett kiáltvány csak huszonkét évvel később jelenhetett meg…

Belső térkép

Póka tanár úr 1960 szeptemberében azzal kezdte nekünk tartott első gimnáziumi oroszóráját, hogy álljon fel, aki olvasta a Háború és békét. Két-három diák emelkedett fel. „Irigyellek benneteket azért az élményért, amelyben részetek lesz…” – mondta nekünk, ülve maradóknak. Ez bizonyult életem legeredményesebb tanári ösztökélésének. Az év végére szinte mindnyájan elolvastuk az ezerhétszáz oldalas művet.

Moszkvába, a magyar 1956 emlékezetét megidéző Budakeszi srácok című film vetítésére készülve, idén októberben újraolvastam a regényt. Igazat adtam Póka tanár úrnak… A Magyar Intézet vendégeként a Povarszkaja utcában laktam – Pierre Bezuhov regénybeli palotájának közelében. A Szakácsok utcája a Novij Arbat sugárútba torkollik, amelynek az egyik legnagyobb moszkvai könyvesboltot magában foglaló épületén az 1812-es évszám csillogott éjjel-nappal, alatta pedig a Háború és béke fényekkel festett történelmi hősei…

Első pap ismerősöm Erdősi Imre piarista szerzetes volt. Rákosi Viktor A hős fiúk című regényének A branyiszkói diadal című fejezetében elevenedett meg előttem akkor, amikor kezében kereszttel rohamra vezette a honvédeket. Mivel a szabadságharcos történet Budavár bevételével ért véget, biztos voltam benne, hogy a magyarok – eltekintve a világháborúktól – mindig győztek és győznek. Labdarúgó-válogatottunk volt rá a legfőbb bizonyság. Mígnem! Kilencéves voltam, amikor bekövetkezett 1954…, tizenegy múltam 1956 őszén… Elvarázsoltan éltem át a kétszer két hét időabroncsába fogott dicsőség és vereség hullámvasút- robogását. Párhuzamosai bennünket, gyerekeket is keresztülnyársaltak. Félig felnőttek lettünk… A történelem koravénjei…

John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című könyve nekünk, történelem szakosoknak 1967-ben ajánlott olvasmány volt. Vagy kötelező? A Nagy Októberi Szocialista Forradalomról szólt. Nem tudtuk, hogy a szerző megrendelésre írta – a novemberi forradalomról. Nem emlékszem, hogy elolvastam volna a riportszerű kötetet. Az biztos, hogy beleolvastam. A címet az első pillanattól irigyeltem. Ha 1956-ról hiteles könyv születhetne – gondoltam –, annak címe csakis az lehetne: Tizenkét nap, amely megrengette a világot. Reméltem, hogy valaki egyszer majd ilyen címmel írja meg 1956 magyar forradalmának hiteles történelmét.

Lengyelországban a rendszerváltozás után a Varsói Egyetemen belül megalakult a nagyfokú önállósággal rendelkező Kelet-európai Stúdiumok Intézete. A Jan Malicki professzor által vezetett intézmény eddig – pályázati alapon – több mint kétezer frissen végzett külföldi egyetemistát részesített kiemelt ösztöndíjban: elsősorban litvánokat, beloruszokat, ukránokat, oroszokat, s kisebb arányban németeket, cseheket, oroszokat és magyarokat is. Olyan diplomások tanulhatnak luxus körülmények között egy vagy két éven át, illetve nyári egyetemeken Lengyelországban, akik kiváló előmenetelük révén hazájuk kormányszerveiben, közigazgatási hivatalaiban, kutatóintézeteiben, egyetemein majd fontos posztokat tölthetnek be, s lengyelországi elkötelezettségük révén meghatározó szerepet játszhatnak a kapcsolatépítésben, az adott ország lengyelség képének alakításában.