Elkelt a kalandos sorsú Berény-kép
Hetvenmillió forintért vásárolta meg valaki karácsony előtt Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című fő művét a Virág Judit Galéria aukcióján. Az, hogy valaki ekkora összeget fizet egy festményért Magyarországon, már önmagában hír. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a kép ilyen magas áron kelt el. Hiszen egy kilencven éve elveszett, és kalandos úton világhírűvé vált műről van szó.
Újévkor, a polgári év első napján Mária istenanyaságát ünnepeltük. „Mária istenanyaságában az érkező Istent szemléljük, vízkereszt közelgő ünnepe pedig arra indít, hogy induljunk mindnyájan Isten felé, aki Jézusban kinyilvánítja önmagát. A két ünnep egyike arra hív, hogy rácsodálkozzunk Isten határtalan szeretetére, a másik pedig arra bátorít, hogy induljunk el mi is a felénk elinduló Isten felé.”
Tél vége felé, tavasz elején már nem szeretjük látni sem, nemhogy lapátolni. Ám amikor először megérkezik, talán nincs is olyan ember, akinek a szíve rejtett zugában meg ne moccanna valami. Valami a gyerekkorból. Idén télen karácsonyt követően kezdtek el hullani az első hópelyhek, legalábbis a Dunántúlon, fehérre festve az ünnepek közti időszakot, és örömet szerezve a téli szünet alatt a gyerekeknek. Igaz, mire e sorok megjelennek, nem tudhatom, mi marad az első hóból, ahogyan azt sem, lesz-e „utánpótlás.”
Bráda Tibor üvegfestészete
Bráda Tibor művésztanárként is jól ismert alkotó, Munkácsy-díjas festő, a magyar festészet napjának ötletgazdája és fő szervezője. Most megjelent impozáns albuma kinyitja előttünk műtermét, üvegfestőműhelyét, ahol betekintést nyerhetünk a színes üveg kép készítés titkaiba.
Új Ember-karácsonyok hetven éve
Úgy érzem magam, mint otthon, a szülői házban, amikor előkerülnek a régi családi fotóalbumok. Csak most éppen borítékok, dobozok vesznek körül, a hetvenéves Új Ember kincsei, karácsonyi képei.
Arcok néznek vissza rám a múltból. Sokukat csak az Új Ember legendáriumából ismerem. Akárcsak otthon anyukámat, úgy kérdezem most Julikát (Nezvál Julianna az Új Ember szerkesztőségi titkárnője), hogy ki kicsoda a képen.
Kacskaringós szűk utcácskák, régi házak, sörözők, barokk paloták, templomok – ez Prága. S még mennyi minden! A következő napokban éppen a taizéi ifjúsági találkozó színhelye, több százezer hívő fiatal úti célja.
Prágát nevezik „száztornyú városnak”, „arany városnak”. Az „arany Prága” név valószínűleg I. Károly cseh király (IV. Károly néven) német-római császár idejéből származik. Ekkor ugyanis arannyal vonták be a vár tornyait. Az elnevezésnek köze lehet az alkimistákhoz is, hiszen a város az aranycsinálók fővárosaként volt ismert. Prága otthont adott csillagászoknak, tudósoknak (és áltudósoknak), rózsakereszteseknek és szabadkőműveseknek egyaránt.
Látogatás a megújult kamalduli remeteségben
A Vértes erdeinek rengetegében, Majkpusztán bújik meg a hajdani kamalduli remeteség. A barokk műemlékegyüttesben ötven évig éltek az úgynevezett fehér barátok. II. József rendelete azonban őket is elérte, a szélnek eresztett szerzetesek már soha többé nem tértek vissza ide. A rend hazai feloszlatása (1782) óta a remeteség falai sok mindent láttak. A XX. század során vadromantikussá romlott épületekben még művészfilmet is forgattak. Egy több évig tartó és idén december elején befejeződött felújításnak köszönhetően a szerzetesek hajdani lakhelye visszanyerte eredeti szépségét.
Az Éjjeli menedékhely a Nemzeti Színházban
A Viktor Rizsakov által rendezett Éjjeli menedékhely premierje november 8-án volt a Nemzeti Színházban. Rizsakov a Sztanyiszlavszkij által alapított moszkvai Művész Színház rendezője és színészpedagógusa, a Mejerhold Művészeti Központ igazgatója. Most először rendezett Gorkij-darabot. Hogy miért, arról az ötvennégy éves alkotó így vallott: „Érzed, hogy eljött az idő, nem tudod kikerülni, nem tudsz nem beszélni róla. Szeretnék valamit megérteni önmagamról, és Gorkij olyan kérdéseket tesz föl, amelyek nem engedik, hogy ezt halogassam.” Ehhez az alkotói útkereséshez Rizsakov „jó” darabot választott. Hiszen az Éjjeli menedékhely tanulsága távol áll a szájbarágós válaszoktól. A kérdések megmaradnak kérdéseknek, Luka, a főszereplő alakját pedig száz éve hol így értelmezik, hol úgy. Rizsakov különleges, de itt-ott nem teljesen végiggondolt értelmezési szálon vezet bennünket.
