Március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen, Budapesten, Bécsben, Münchenben, Helsinkiben, Stockholmban, Hágában, Brüsszelben, Londonban, Clevelandben, Los Angelesben, New Yorkban, Washingtonban, Ottawában és Torontóban egyaránt tüntetéseket rendeztek Székelyföld autonómiájáért.
Álhír: „A Nemzeti Gasztronómiai Főhatóság aggodalommal hívja fel a figyelmet arra az általánossá vált szokásra, hogy magukat szakácsnak képzelő, de ehhez előképzettséggel nem rendelkező, amatőr személyek otthonukban hetente többször, sőt akár napi rendszerességgel sütnek-főznek, és tevékenységük »ételnek « nevezett végtermékeit felelőtlenül megetetik családtagjaikkal, barátaikkal. E magabiztos kontárkodásban óriási veszélyt látunk a magyar gasztronómiai kultúrára nézve, ezért felszólítjuk az érintetteket, hogy vagy szüntessék be a felelőtlen kotyvasztást, vagy szerezzenek szakmai végzettséget!”
Az embriókísérletek üzleti felhasználásáról
Élelmiszer- vagy illatszerboltokban gyakran bosszankodunk, amikor az apróbetűs feliratokat próbáljuk kiböngészni, hogy megtudjuk, milyen összetevőkből állnak a termékek, amelyek megvásárlásával kacérkodunk. A gyártók általában nemigen próbálják ezt számunkra megkönnyíteni. És erre néha alapos okuk van.
Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának helyettese, aki a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét látja el, sajtótájékoztatót tartott március 11- én. – Megalapozottnak tűnik a gyanú – mondta el –, hogy a nemzetközi kozmetikai és az élelmiszeripar embrionális sejteket, szöveteket használ fel. Egyes kozmetikai termékek tartalmazhatják is ezeket az alkotókat, míg az élelmiszeriparban „csupán” felhasználják őket a gyártás során.
Mindenki sikeres akar lenni, ez nem is kérdés. A keresztényeket sokszor gondolják született veszteseknek, akik lemaradnak a versenyben, és hitükhöz menekülnek vigaszért. Pedig valójában — ezt mindannyian tudjuk — mi is sikerre születtünk. Ám világos, hogy akik Jézus és a szentek jelentős részének életét tartják példának, előbb-utóbb ráébrednek: egész más siker az, amire törekedniük kell, mint amiben a többség gondolkodik. Nemrég a Világváltás mozgalom sajtótájékoztatóján elhangzott: az önzésre szocializáló társadalmi környezetnek óriási felelőssége van abban, hogy a világ ökológiai katasztrófa szélére sodródott. Egyre többen tudják ezt, gyermekeinket mégis, még mindig arra neveljük, hogy csak a maguk hasznát keressék, mindenkitől függetlennek tudhassák magukat, a legjobb állásokat tölthessék be, és minél előbb jó kocsijuk, saját lakásuk legyen, ahová bezárkózhatnak a környezetük minden baja-szenvedése elől.
Hammerstiel Antala Zsuzsa dokumentumfilmjében visszatér a bácskai Versecre, ahol 1944-ben a családját meggyilkolták. Képes szembenézni a traumatikus múlttal, sőt visszatérni még a szülőházába is. A filmben megismertet sokat beszél arról a rég elsüllyedt világról, ahol magyarok, németek (szászok, svábok) és szerbek még békében éltek. Csodálatra méltó bátorsággal néz múltja démonainak szemébe. Már jóval korábban, huszonévesen hozzákezdett a keserves munkához, amikor önéletrajzi dokumentumregényt írt (ez volt az Ikonok és patkányok). Képzőművészként is „továbbélteti a múltat”, képein pokoli élményeinek számos eleme megjelenik. „Azért kellett mindezt túlélnem, hogy átadjam, hogy közöljem mindenkivel. Ha gyermekkoromtól kezdve nem a művészettel nőttem volna fel, talán én sem éltem volna túl” — mondja magáról.
Múlt nyáron, Szeged város napján részt vettem a koncertjén. Páratlan élmény volt, több szempontból is. Egyrészt mert nagyon komolyan vette a közönségét, nem akart minél előbb túllenni a „haknin”, és végigénekelte szinte pályafutása összes híres dalát. Látszott, hogy sokat számít neki a közönség szeretete, megbecsülése: szeretné, ha szeretnék — noha már úgyis tudja. Nagyon ki akart tenni magáért, és ezt meghatónak éreztem egy megkérdőjelezhetetlen popikontól. Ámulatba ejtett, hogy mennyire természetes három, sőt négy nemzedék jelenléte a koncertjén — igaz, a negyedik nemzedék képviselői még legtöbben anyu karjában vagy apu nyakában ülve lesték a műsort. Élményszerűen megtapasztaltam, hogy Demjén csakugyan mindannyiunké, „nemzeti kincs”. A dalszövegeit ugyanúgy fújja a tizen-, mint a negyven- és a hetvenéves, fájdalmainkat és szerelmünket egyaránt beleénekelhetjük a dalaiba. Amikor együtt éneklünk a koncertjein, egészen egyek vagyunk, értjük és szeretjük egymást.
Az Üvegtigris és a közösségi szellem
2001-ben példátlan sikersorozat indult útjára az Üvegtigrissel. Szarvas Józsefet faggattuk a kezdetekről, és arról, mi lehet a csapat titka.
Hogyan kezdődött? Hogyan emlékszik vissza az első lépésekre és arra, hogy annak idején mit szólt az ötlethez, a forgatókönyvhöz? Mikortól kezdték érezni, hogy ebből nagy siker lehet?
— Jól emlékszem, ahogy Rudolf Péter barátom annak idején elmesélte: festéskor előkerült náluk egy korábban kapott forgatókönyv, olvasgatni kezdte, és beleszerelmesedett. Olyannyira, hogy elhatározta: megrendezi. Amint sikerült pénzt szereznie, elkezdte toborozni a szereplőket. Jó húzásnak tartottam, hogy a barátaival akart dolgozni, kezdettől közösségben gondolkodott. Az Üvegtigris szereplőit ugyanis nem csak a munka köti össze, egyébként is jóban vagyunk, összejárunk. Biztos vagyok benne, hogy ez a filmeken is érződik. A forgatókönyvet mindannyian szellemesnek éreztük.
Szárszón, Csukás Istvánnal (2012)
Szárszón és Csukás Istvánnal csakugyan minden perc csoda lehet. A gyerekek kedvencének a nyolcvanas évek óta a kies településen van nyaralója, az év felét itt tölti; sok meséje is a Balaton-parton született. Múlt év óta nyaranként Csukás Színház, augusztusban pedig Sárkány Fesztivál várja a gyerekeket és a gyermeki lelkű felnőtteket Balatonszárszón — mindkettőnek ő a házigazdája, és miatta születtek. Maradandóan változtatott a világon a meséivel — talán nem gondolunk eléggé bele, hogy ez mekkora dolog.
