A zsolozsma a zsoltárok mellett még sok helyen és módon épít a Szentírás szövegeire. Általában igaz, hogy a liturgiában használt, nem kifejezetten a Szentírásból vett szövegek mind-mind bibliai ihletésűek. Az egyes himnuszok, antifónák, válaszos énekek stb. jelentős részben bibliai szövegek átiratai vagy azok által sugallt alkotások.
A reggeli és az esti dicséretben, a zsolozsma vége felé, egészen pontosan a miatyánk előtt következnek az úgynevezett fohászok. E közbenjáró rész két dolgot tár fel a zsolozsma természetéből: dicsőítő jellege mellett, mint szoros értelemben vett liturgikus cselekmény, a zsolozsma az egyházért és a világért végzett hathatós közbenjárás; az egyház imájaként alapvetően mindig közösségi jellegű, még ha az imádkozó egyedül végzi is – imájában jelen van az egyház és a világ minden sebe, problémája, de öröme is.
A liturgia (leitourgeia) görög kifejezés, amolyan műszó, amely két fogalomból, a laósz (nép) és az ergon (tevékenység, munka) szavakból állt össze a klasszikus görög demokráciák idején.
Van egy időnként fel-felbukkanó nézet, mely szerint az egyház liturgiája teljes egészében az egyházi közösség alkotása, műve, vagyis liturgiánk nem más, mint közösségi gyakorlat, koreográfia, amely által a Jézus-élményt próbáljuk konzerválni és minden idő és kor embere számára jelen idejűvé tenni.
Ahogyan a keresztény ókor egyik kései nagy írója és szentje, Nolai Szent Paulinusz egyik költeményében írja, hogy a keresztény ember hivatása az, hogy Krisztus „rezonanciája”, visszhangja legyen a világban.
Advent első vasárnapjával beléptünk az új liturgikus évbe. Számunkra tehát elsősorban nem január elseje, hanem ez a nap az újév. De mi is az a „liturgikus év”? A kifejezés a XIX. században született, és sokáig, főleg a magyar nyelvterületen nem is terjedt el annyira.
Biztosan sokan furcsállják a címben kimondott tételt, pedig igaz: a csend lényeges eleme a zsolozsmázásnak. A csend egyfelől a szó „körete”, hiszen nem hangzik, s így nem érthető, ha nem emeli ki mintegy háttérként a csend (a csend hiányában elhal a szó!), másfelől pedig a csend a szó „születési feltétele” is.
A zsoltárok mostani elosztásának rendje újdonság a római liturgia zsolozsmájának történetében. A II. vatikáni zsinatot követő liturgiareformig a bibliai Zsoltárok könyve százötven zsoltárát egyetlen héten imádkozták el a zsolozsmában, míg ma négy zsoltárhétre elosztva imádkozzuk őket. Az egyes órák zsoltárrendjében az adott napszaknak legmegfelelőbb tartalmú, szellemiségű zsoltárokat válogatták össze.
