Az imaórák zsoltárrendje

Az egyes imaórák zsoltárrendje a következő: a napkezdő imádságra hívás (invitatorium) egyetlen zsoltár antifónás elimádkozásából áll. Az olvasmányos imaórában három zsoltárt imádkozunk, a reggeli dicséretben kettőt, amelyek közé egy ószövetségi kantikum ékelődik (ezekről már volt szó: olyan zsoltárok, amelyek a Szentírásból, de nem a Zsoltárok könyvéből valók), a napközi imaórában hármat, az esti dicséretben kettőt, amelyeket harmadikként egy újszövetségi kantikum (vagy más néven Krisztus-himnusz) követ. A befejező imaórában (kompletórium) egy vagy esetleg két zsoltár található – ezek mind a négy zsoltárhéten ugyanazok (vagyis a hét adott napjain, például hétfőn mindig ugyanaz a zsoltár).

Az egyes imaórákban előfordulhat, hogy egy hosszabb zsoltár több részre vágva kerül elő: vagy magában az imaórában (például az olvasmányos imaórában a három zsoltár tulajdonképpen csak egy, de három, nagyjából egyforma egységre van bontva, mintha három különböző lenne), vagy akár napokon keresztül, mivel annyira hosszú a szöveg (példa erre a huszonkét részből álló 118/119. zsoltár, melynek egyes strófái főleg a napközi imaórában kerülnek elő több napon keresztül). Előfordul, hogy a négyhetes zsoltárelosztásban egy zsoltár többször is előkerül: vagy különböző imaórákban a hónap (négy hét) során, vagy ugyanabban az imaórában és ugyanazon a napon (például minden szombat este, amikor a következő vasárnap első esti dicséretét végezzük, az újszövetségi kantikum ugyanaz, vagy minden pénteken a reggeli dicséretben szerepel az 50., úgynevezett miserere-zsoltár). E szabály igaz a főünnepek reggeli dicséretére is: minden főünnepen ugyanazok a reggeli dicséret zsoltárai és ószövetségi kantikuma az egész liturgikus év során.

A 77., a 104. és a 105. zsoltár az év során csak adventben, karácsonykor, nagyböjtben és húsvétkor fordul elő. A négyhetes felosztásban nem kapott helyet az 57., 82., 108. zsoltár, néhány más zsoltárból pedig kihagytak egyes sorokat átkozódó jellegük miatt, ez „lélektani nehézségek miatt” történt (Általános rendelkezések az imaórák liturgiájához, 131. pont).
 
 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .