Közösen, élményszerűen megélt hit

Szent Ferenc Kistestvérei Miskolcon – Öten vannak, öt felszentelt, derűs pap. Ők alkotják a szerzetesközösséget, hivatalos nevükön Szent Ferenc Kistestvéreit. Alapításukat 1990-től számítják, a miskolc-vasgyári plébánián élnek, ez a rendházuk. Tizenegy egyházközséget látnak el, hármat a városban, a többit pedig a környező településeken.

Zűrzavarból a csendbe, s még tovább…

Taizéi találkozó – húsz év után ismét Pécsett – A taizéi közösség regionális találkozóját az 1989-es nyugat-keleti találkozás után, Mayer Mihály pécsi püspök meghívására – ismét Pécsett rendezték meg. Az egyházmegye idén ünnepli ezeréves fennállását, illetve jövő évtől Európa kulturális fővárosa.

Könyvespolcra: Tovább gazdagodó Prohászka-kép

A székesfehérvári egyházmegyének kötelessége Prohászka Ottokár püspök lelki és szellemi hagyatékának ápolása – írja a Prohászka-tanulmányok, 2007-2009 című kötet előszavában Spányi Antal székesfehérvári püspök. 1994-ben kezdődött meg Prohászka „ébresztése”, s a mostani tanulmánykötet az utóbbi három esztendőben a székesfehérvári egyházmegye Prohászka-konferenciáinak előadásait tartalmazza.

A lelkek templomát építik

Az istenhegyi Szent László-plébánia ünnepe – Jubileumi évéhez érkezett Budapest egyik legszebb helyén fekvő, egyik legszebb „kistemploma”. Az istenhegyi Nagyboldogasszony-kápolnát 1860. október 7-én szentelte fel Scitovszky János esztergomi érsek. 1884-ben – a hegyet egyre inkább benépesítő lakosság igényei miatt – megnagyobbították, átépítették, titulusa Szent Lászlóra változott. Október 18-án Paskai László bíboros nyitotta meg ünnepélyesen az emlékévet.

Gyere, és nézd meg…!

Ferences kisnővérek, mosolygó szolgálattal – A ferences család idén ünnepli a lelkiségük szerinti élet pápai jóváhagyásának nyolcszázadik évfordulóját. Az e karizma szerint élő férfiak és nők közössége, a ferences család ma három nagy ágra, azaz rendre oszlik. Az elsőbe tartozik a Kisebb Testvérek Rendje, akiket mi ferenceseknek hívunk, valamint a minoriták és a kapucinusok, a másodikba pedig a klarisszák. A harmadik rend is a ferences család szerves része, reguláját 1221-ben assisi szentjétől kapta. A Ferences Világi Renden kívül magába foglalja azokat a szerzetesi közösségeket, amelyek konstitúciója a harmadik rend számára írt regulán nyugszik. Közéjük tartoznak Szent Ferenc Kisnővérei is.

Indulj el, valami történik veled

Egy munkanélküli szent nyomában – Lóg az eső lába. A tegnapi, még nyári fények elköltöztek. Ám mégis beragyogja valami a tájat. Talán kétszázan lehetünk, túrabakancsban, mások utcai cipőben, hátizsákkal, s amikor zuhogni kezd, előkerülnek az esőkabátok.

Gazdasági kényszer – beteg ember

Az irgalmasok kórháza és az egészségügyi krízis – Hetek óta számháborúzik a kormányzat: a gazdasági válságra hivatkozva újabb megszorítások várhatók az egészségügyben. Bene Krisztián orvos-közgazdász, gyermekgyógyász, az Irgalmas Kórház főigazgató főorvosa elismeri, a hazai egészségügyi rendszer átalakításra szorul, de nem olyan módon és ütemben, ahogyan a politika évek óta diktálja.

Léggömb-diktatúra

Ternyák Csaba egri érsek korunk ártó ideológiájáról – A legutóbbi püspökkari körlevél a relativizmus diktarúrájától is óv bennünket. Mekkora veszélyt jelent ez a mindennapi életben? – kérdeztük az egri érsektől.