Gyere, és nézd meg…!

Az 1980-as években alakult közösség tagjai (tizenkét nővér) három helyütt élnek: Arlón, Bükkszentkereszten és Miskolcon, ahol a központi házuk működik. Két jelöltjük van, egy nővér ideiglenes fogadalmas, a többiek örökfogadalmasok. Szent Ferenc Kisnővérei nemcsak alapításukat, hanem tagjaik életkorát tekintve is fiatal közösség. Ágnes nővér, elöljáró egyetért ezzel, bár mosolyogva hozzáteszi:

„A közösség többsége már középkorúnak tekintheti magát.” Egyházjogi szempontból Krisztus-hívők hivatalos társulásaként működnek, s a következő lépést jelenti majd életükben, amikor egyházmegyei jogú szerzetesi közösséggé válnak.„Alapvető karizmánkat a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó evangelizációval határozhatjuk meg. Fontos szerepet játszik életünkben a személyes és a közösségi ima” – mondja Ágnes nővér, s a közösségi beszélgetést, a közös rekreációt ugyancsak fontosnak tartja. „Az együttes étkezések sem csak az evésről szólnak, hanem a mindennapok megosztásáról egymással.” S ezekben a napokban a különböző házakban lakó kisnővérek mindannyian néhány napra Assisibe zarándokolnak. A közösség különböző területeken végzi – összhangban az elmondottakkal – mindennapi munkáját: tanítás, betegápolás, szegényekkel való foglalkozás, „lehetőleg közvetlen kapcsolatban az emberekkel, s így cselekedeteink és szavaink révén közvetítjük az örömhírt.” Az arlói házban négyen élnek. Két jelölt és a két örökfogadalmas: Ágnes és Márta nővér. Tevékenységüket „kívülről” legtöbbször a cigánypasztoráció névvel szokták jelölni, de ők sokkal szívesebben fogalmaznak úgy: „A körülöttünk élő, ínséget szenvedőkkel, a szegényekkel foglalkozunk, függetlenül attól, ki milyen származású. Ennek a környéknek sajátossága, hogy viszonylag sok roma származású testvérünk él itt, ezért természetesen közöttük is dolgozunk.” Márta nővérnek éppen hittanórájára érkezünk. Okos pedagógiai érzékkel, játékosan, mégis megragadóan elevenedik meg a Szent Család, s a názáreti, illetve jeruzsálemi nép, amikor a tizenkét éves Jézust bemutatják a templomban. Csillog a gyerekek szeme…

Szász Csilla jelölt jogi szakokleveles közgazdász, négy évig dolgozott gazdasági tanácsadóként. „Szent Ferenc meg a Jóisten hozott ebbe a közösségbe. A fiatalos lendület, a ferences egyszerűség és az imádságok hatottak rám” – mondja. Mészáros Judit, a másik jelölt német szakos tanárnő. „Akármilyen munkát végeztem, akármilyen – értékes – kapcsolataim alakultak is ki, mindig maradt bennem valami üresség. Éreztem a késztetést: menjek és keressek! Ebbe a közösségbe az egyszerűség vonzott, a szolgálat a kicsik, a szegények felé.” A faluközpontban áll a „Befogadlak” közösségi ház. Veled tanulok – ezzel hívják-várják a napközis jellegű foglalkozásra a gyerekeket, s „a családok életének kísérésében is részt vállalunk” – fűzi hozzá Ágnes nővér. Emellett az óvodás korú gyerekeket „játszóházba” várják délelőttönként. A bükkszentkereszti házban élő nővérek elsősorban lelkipásztori kisegítő munkát végeznek, szervezik a fiatalok közösségeit, foglalkoznak a ministránsokkal, Anna nővér az időseket látogatja. A miskolci házból Klára nővér az egyetemi lelkészségen dolgozik, Edit nővér hittant tanít és osztályfőnök a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában, Petra nővér pedig házi betegápolást, illetve a hospice-ban segítő szolgálatot végez. Akik megismerik a nővéreket, leginkább így jellemzik őket: békesség, megnyugvás, derű és életkedv. „Mi persze átéljük annak feszültségét is, hogy az imádság és a szolgálat összehangolása bizony igénybe vesz minket. De mindig előttünk lebeg, amit Szent Ferenc is mond: vigyázzunk arra, semmi ne oltsa ki az imádság és az áhítat szellemét. S minden tevékenységünknek ebből kell kiindulnia.” Az érdeklődő, jelentkező fiataloknak Ágnes nővér azt szokta ajánlani: „Gyere, és nézd meg az életünket. Jézus azt mondta az apostoloknak arra a kérdésére, mester, hol laksz: gyertek, nézzétek meg.” S hozzáteszi: „Egy közösség életének vannak látható vonásai, ugyanakkor olyan része is, amely nem önthető szavakba, amely misztérium. Ezt csak megtapasztalni lehet, s akkor tudja eldönteni valaki, lelkesíti-e ez annyira, hogy egész életével odaforduljon.”

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .