Szimatolók

Egy évek óta bevett, a közgondolkodást (ha van egyáltalán ilyen) befolyásoló kijelentést idézek: egy személy vagy intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el, ha eljárása sérti is a jó erkölcsöt. S ezzel az ügyet lezárták. Rendőrségi vizsgálat, bírósági eljárás nincs, a lelkiismeret megnyugodhat – gondolják. Százmilliós végkielégítés vagy akkora havi fizetés, amelyet sokan mások jó, ha évek alatt megkeresnek – ugyan már?! „Privatizált” gyárak, vállalatok, földek, birtokok, egyik napról a másikra hatalommilliomosokká válók, akik (vagy előd elvbarátaik) néhány évtizede a közösségre hivatkozva rabolták el mások magántulajdonát – nyugodtan aludhatnak, hiszen a jogszabályoknak megfelelően jártak el. Kivégzett, üldözött, megnyomorított emberek a szocializmusnak nevezett üdvtanban – ám az elkövetők nem is elkövetők, mivel a jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Négy nap… és utána

Határozott, pontosan fogalmazó, huszonhét éves fiatalember. Erő sugárzik belőle, ahogyan ül velem szemközt. Az imént áldoztatta meg odahaza, szobájában Sárközi Balázs plébános. Ebben a helyzetben, ülve fogadta a szentséget. Aztán lassanként beszélgetni kezdünk, s már csak hallgatom. Buzai Tamás élete ugyanúgy folyt, mint bármely más társáé.

„Testnevelés tagozatra jártam az általános iskolában, kiemelt szerepet játszott az életemben a mozgás. Szinte minden sportágat megismertetett velünk a tesitanár (így mondja, diákosan): futottam, kézilabdáztam, teniszeztem, úsztam. Később a debreceni Irinyi János Gimnáziumba kerültem, kollégiumban laktam, a debreceni sportiskola igazolt atlétája voltam. Százméteres síkfutásban 11,4 alatt tettem meg a távot tizenöt-tizenhat éves koromban. Megyei és országos szinten viszonylag jó eredményeket értem el, s egyik nagy álmomként azt dédelgettem, hogy egyszer majd kijuthassak az olimpiára. Emellett mindvégig hobbiként kísért a motorozás. Általános iskolás koromban volt egy robogóm, s amikor tizenhét éves lettem, megszereztem a jogosítványt a százhuszonöt köbcentis, nagyobb kategóriás motorra is. De azzal csak négy napig sikerült… motoroznom.”

A sírok, mint a padok

Nézzünk be ide! – szólt hátra fivérem, s máris a bejárathoz kanyarodott kerékpárjával. Én is fékeztem, s éles ívet vettem. Pedig olyan jól gurultam, végre lefelé a Dunához, a falutól egészen a folyópartig ereszkedik az út. Olyan volt, mintha keringőt táncoltam volna. Utáltam a hegyi kapaszkodókat, de fivérem ragaszkodott hozzá. Elvégre ő kerékpáros. Én meg csak bicikliztem. Utálom a kényeskedő szavakat. Mint amilyen a kerékpár. Gyerekkoromban én biciklizni tanultam, nagy férfijárgányon, mert csak az volt; átvetettem lábam a váz alatt, s oldalt kihajolva tekertem. Még nem értem föl az ülést.

Bizonytalankodtunk, hová támasszuk a bicikliket. Talán nem illendő bevinni a temetőbe. Ha kint hagyjuk, akkor meg ellophatják. Mégis így döntöttünk. Odaláncoltuk őket a kerítéshez. Ha így is elviszik, nincs mit tenni.

Nem tudtam, ilyen szép napon miért megyünk temetőbe. Valaha itt éltünk. Nem a temetőben, hanem a faluban. Bár lehet, hogy tévedek, ha a temetőt kihagyom a faluból.

Viszonylagos szabadság és a láthatatlan globalizáció

Beszélgetés Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsekkel korunk szellemi-lelki válságáról

Huszonhárom esztendő telt el az úgynevezett rendszerváltozás óta. Érsek úr hogyan látja: milyen ideológiák, világnézetek határozzák meg Magyarország és tágabb értelemben Európa jelenét? Azét az Európáét, amelyhez az Európai Unió révén hazánk is tartozik. – Miután megszűnt a kommunista időkben fölállított vasfüggöny, az információk szabadon áramolhatnak, s egész Európát elárasztotta a posztmodern szemlélet. Ennek lényegét azonban azok az irodalomárok sem tudják pontosan meghatározni, akik ennek szellemében alkotnak vagy értekezéseket írnak róla. Valakitől a következő magyarázatot hallottam: miután kimúltak a nagy ideológiák – ezen a jobb- és baloldali politikai rendszereket értik –, egyre inkább tért hódít az ideológia nélküli ideológia. S ez lenne a posztmodern.

Ilyen helyzetben mi marad az embernek? A bizonytalanság, amikor már nem képes hinni, sőt divat nem hinni semmiben; eluralkodik a kételkedés, ami végletes relativizmushoz vezethet. Leszek Kolakowski, a lengyel konvertita filozófus mondja: a mai ember kételkedésében odáig megy, hogy szinte már abban is kételkedik, hogy egyáltalán kételkedik.

Ezen szellemi vonulat mellett a gazdasági életet a globalizáció határozza meg. A nagytőkének, ennek a meghatározhatatlan – láthatatlan és behatárolhatatlan – erőnek az uralma. Csak működésének következményeivel szembesülünk: fölfalja a kisvállalatokat, a kis cégeket, s a teljes személytelenség jellemzi. Egyetlen szempontja a gazdasági haszon, s ha profitérdeke azt diktálja, azonnal továbbáll.

Az emberek mindennapi, személyes világában pedig sok esetben a fiziológiai örömök kizárólagos keresése válik meghatározóvá. Látjuk ezt a hirdetésekben, reklámokban: edd meg, kend magadra, vedd föl – s akkor boldog leszel.

Kiskunfélegyházán Jerzy Popiełuszko ereklyéje

Kidobni a meddő nyugalom néhány ezüstjét

Boldog Jerzy Popiełuszko lengyel pap ereklyéjét helyezték el a kiskunfélegyházi templomban október 12-én. Popiełuszko atyát, a Varsó külvárosi részén található Kosztka Szent Szaniszló-templom papját 1984. október 19-én a kommunista lengyel belügyminisztérium három tagja kegyetlen körülmények között megkínozta és megölte, miután a fiatal lelkipásztor fölemelte szavát az 1981-ben bevezetett rendkívüli állapot, a munkásság és az egész ország elnyomása ellen, s kiállt a Szolidaritás szakszervezet mellett. 2010-ben az egyház boldoggá avatta a vértanú papot. Popiełuszko atya monográfusa, Molnár Imre így ír: „A Szolidaritás nemcsak mint szakszervezet, hanem mint eszmei-ideológiai mozgalom is egyre fejlődött és erősödött. Létrejöttének köszönhetően a második világháború utáni időszakot tekintve első alkalommal történt meg, hogy ilyen széleskörű összefogás és együttműködés alakult ki a munkások, értelmiségiek és az egyetemi hallgatók között. Az egyház ebben az összefogásban igyekezett egyfajta összetartó erőként meg jelenni, s ahol csak lehetett, a pápai enciklikák szociális tanításának aktualizálásával próbált lelki tartalmat adni a politikai szerveződéseknek.”

Vallásközi párbeszéd a Mediterráneumban

Vallások a mediterrán térségbeli béketeremtés és a konfliktusfeloldás folyamatában címmel tartja vallásközi párbeszéddel foglalkozó konferenciáját az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportja október 17-én és 18-án Nicosiában, Cipruson. Jan Olbrycht alelnök köszöntője után szó esik a keresztények, a muszlimok és a zsidók közötti párbeszédről is. Az évente megrendezett tanácskozáson az EPP-frakció tagjai, valamint magas rangú politikai és vallási vezetők vesznek részt.

Egy főnöke van, s ez Isten

Napok, hetek óta keresek egy arcot. Egy fiatalember, a harminckilenc éves Sándor István arcát. Keresem az időben, keresem a történelemben, hogy szembenézzek vele, s lássam a tekintetét. Hogy megértsek valamit – végül is nem az ő életéből, hanem az enyémből. Miért élünk így, miért annyi kín, szenvedés – hogy valami végre felderüljön az időbe, történelembe szorított nyomorúságos sorsunkban? Anyámat kérdem, emlékszik-e az első születésnapomra. Nem sírtam fel? Nem kínlódtam, látszólag érthetetlenül, faggatom – s magam elé tekintek: butaság ilyesmit kérdezni. Mintha novella, mintha valami művi volna ez az erőszakolt keresés – a tény: Sándor István szalézi szerzetest 1953. június 8-án, koncepciós perben kimondott halálos ítélet után fölakasztották. Éppen egyesztendős voltam. Szolnokon járok, a Tisza-parton sétálok. Meg szeretném érteni, meg szeretném érteni ennek a fiatalembernek a döntését: mégsem szökik külföldre, mégsem bújik álbajusz és áligazolvány mögé, itt kell maradnia. 2013. október 19. A budapesti Szent István-bazilika előtti tér: a sokaság nem fér be a templomba, ezért választották a hatalmas teret. Sándor István szalézi testvért boldoggá avatják. Keresem az arcát, meg szeretném érteni…

Filmbemutató Sándor István vértanú boldoggá avatására

Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren avatják boldoggá Sándor István szalézi szerzetest október 19-én, szombaton. Dér András filmrendező Don Bosco Szalézi Társasága támogatásával – producerként Ábrahám Béla, azóta a rend tartományfőnöke jegyzi a filmet – kisjátékfilmet forgatott Sándor István életéről, a hit és helytállás példaképéről. A film díszbemutatójára – az előzetesen meghirdetett időponttól eltérően – október 17-én kerül sor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, este 7 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a vetítésre, majd az azt követő agapéra, amikor találkozhatnak a film alkotóival is. A film megtekintése hozzásegít a boldoggá avatás eseményének lelki befogadásához. Sándor István alakját Orth Péter személyesíti meg, a filmet Tóth Zsolt fényképezte, a zene Szalai Katalin munkája. További szereplők: Dér Denisa, Lux Ádám, Tóth Jankó, Molnár Ildikó. A férőhelyek korlátozott száma miatt a részvételi szándékról a szervezők visszajelzést kérnek a borhidan@katolikus.hu címen.

(További tudnivalók, programok a boldoggá avatás előtt: www.szalim.hu.