Szimatolók

Nyelvi bűvészkedés a hazugság szolgálatában. A jogot megtették a polgári demokrácia alapjának, aranyba foglalták, márványba faragták, s a világ tetejére ültették. Mintha ez lenne az objektív valóság, a teljesség, az abszolútum, maga az igazság. Miközben a jog az elnyomás eszköze. Másként, mint az úgynevezett nyílt diktatúrákban: alattomosabban, rafináltabban, rejtőzködőbben, álarcosan. Hódoljunk Jog istennek!

Nem kellene ennek így lennie, s nem a jog a hibás ebben. Hogyan is lehetne, hiszen a jognak (mint történelmi képződménynek) önmagában nincs erkölcsi, csak eszköztartalma. A megfogalmazás árulkodó: jogszerűség és jó erkölcs. Kénytelenek tudomásul venni mindkettő létezését, és a kettő közti valamiféle összefüggést is, ezért találták ki ezt a nyelvi ostobaságot: jogszerű eljárás, ha a jó erkölcsbe ütközik is. Vannak, akiknek tetszik ez, mert szeretik a csibészromantikát, a betyáreljárást: aki erősebb, aki ügyesebb, gyorsabb, annál az igazság.

Csakhogy bukfencet vet a mutatvány. Kísérletet sem tesz a két fogalom, a végső valóság eredetének feltárására. Az abszolutisztikus jog mellett az erkölcsöt holmi szépségflastromnak tekinti. Nem hajlandó tudomást venni arról, hogy az első és alapvető az erkölcs, amely létezésünknél fogva belénk íratott. Van persze rossz erkölcs is – éppen ez a felelősségünk! A belénk íratott erkölcsöt az ember akarata révén rosszá, hamissá is teheti. Éppen azért van szükség jogra, hogy az erkölcs nem ember kijelölte, hanem létezéssel kapott útjáról még idejében megakadályozza a letérést. (S ekkor még mindig nem szóltam a vallási hitről; ha valaki úgy gondolja, tulajdonítsa az erkölcsöt végső okként az evolúciónak, az anyag önmozgásának vagy bárminek! Bár a gondolkodó ember, ha átküzdi magát ezeken, nem elégszik meg ennyivel.)

Tévedés a jogra mint végső érvre hivatkozni. Hamisság, hazugság – az érzékeny lelkűeknek finomabban: önáltatás. Mert ebben a fölfogásban a jog az ember joga, az éppen aktuális hatalom joga. Ma összeül a parlament, és a többség akaratára hivatkozva meghozza a törvényt: holnaptól csak lábujjhegyen szabad járni. Majd összeül egy másik parlament, amely ugyancsak „abszolút” törvényt hoz, e szerint csak fejen állva szabad járni. Hová vezet ez? Néró, Hitler és Sztálin is jogszerűen járt el… – a maguk alkotta jog szerint.

Az erkölcs – és ezáltal a jog – emberen kívüli valóság, amelynek ugyanakkor létezésével részesévé válik az ember. Nekünk tehát nem erkölcs- és jogmeghatározóknak kell lennünk, hanem jog- és erkölcsszimatolóknak. A rajtunk kívül és egyben bennünk lévő erkölcsi törvények – amelyek történelmi képződményként a jogban jelennek meg – szimatolójának. Alázatossággal (ezzel a fölemelő gesztussal) keressük az így felismerhető valódi erkölcs és valódi törvény mibenlétét, hogy ezáltal közelebb jussunk önfelismerésünkhöz. Erkölcs- és jograblással csak hullákat úsztatunk a vízen. Önnön tetemeinket – s ezen nem segít a rablás okozta pillanatnyi öröm.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..