Alattunk nyüzsög a város. A hatodik emeleti lakásba beszűrődik a kinti élet zaja. Nyitva az ablak, Árpád atya mintha azt mondaná: hadd áradjon! Mert az életet szeretni kell, minden göröngyös útjával, buktatóival együtt is.
A fenti címmel nyílt kiállítás Máriapócson, a Családvárnak nevezett zarándoképületben. A Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele. Az alcím máris jelzi a megemlékezés témáját. A második világháború végén a Szovjetunió elfoglalta, majd bekebelezte Kárpátalját, s rövidesen megkezdődött a görögkatolikus egyház felszámolása. Más egyházakat „csak” üldöztek. A görögkatolikusoknak – a Munkácsi egyházmegyének – azért kellett szembenéznie a megsemmisítés szándékával, mert az ortodox (pravoszláv) egyház szakadároknak, hitehagyottaknak tekintette a korábbi évszázadokban Róma hűségére tért keleti keresztényeket, s ezt tetézte a kommunista birodalom általános egyházellenes politikai szándéka. A moszkvai patriarchátus soha nem volt jelen Kárpátalján, 1949-ben mégis erőszakkal joghatósága alá vonta Kárpátalját.
Egy életpályát aligha lehet egyetlen „villanófénynél” végigkísérni. Blanckenstein György atya közel negyedszázada a szentendrei Keresztelő Szent János-plébánia vezetője. Nyüzsgő közösségi életet alakított ki, számos csoport jött létre gyerekkortól az idősebb korosztályokig, a templomban és a templom körül legalább háromezren mozognak rend¬szeresen. György atya honosította meg a nyolcvanas években a Házas Hétvége lelkiségi mozgalmat idehaza, Szentendrén jól működő iskolát és óvodát hozott létre.
Gyermekarcok. Mint a tavaszi fények. Tiszták, őszinték, szép életerő rajtuk. Tele velük a bazilika előtti tér, s odébb is csivitelő nyüzsgés. Május első szombatján gyermekbúcsút tartanak a máriapócsi görögkatolikus kegyhelyen. Grunda János atya, az idei találkozó lelki szervezője és gazdája mondja, már 1990 előtt megkezdődött a fiatalok imádságos összejövetele.
Hat arc, hat férfiarc. Az idő különös „megcsalásaként” ötven évvel korábbi hang zeng a szószékről… Ijjas József püspök, apostoli kormányzó pontos, szépen kimért szavai hangzanak fel. S az arcok csillogásában ötven évvel korábbi tekintetek ülnek. Igaz, a vonásokat fél évszázad alatt megfaragta az idő, a szemek azonban a régi módon csillognak. Hat frissen szentelt pap 1966. április 11-én a szegedi székesegyházban: Horváth Sándor, Kisházi Kovács László, Laczkó Ferenc, Szigeti Antal, Tölgyes Tibor és Vasáros József. Indulnak. „Fogadd, kegyes Atya ezt az áldozati adományt, ezt a szeplőtelen hat fiatal életet. Szenteld meg, változtasd át őket, mint ahogyan az Isten népének munkájából kenyér és bor kerül az oltárra, s az Úr átváltoztatja és visszaadja Isten népének mint saját testét és saját vérét, annak lelke táplálására és üdvösségére. Így adjuk át mi is ezeket az ifjakat az egyház papjai nevében. Változtassa át őket az Úr, s szentelje őket a papi rend szentségében.”
Az Isteni Irgalmasság VII. Országos Konferenciája Mátraverebély-Szentkúton – Irgalom, irgalmasság, irgalmasnak lenni – a közbeszédben sokszor szánalmat keltő értelemben használjuk ezeket a kifejezéseket, amikor a feljebb való ember (a gazdagabb, sikeresebb, szabad, egészséges) lehajol a szerencsétlen gyöngéhez, s ezzel nagylelkű gesztust gyakorol, megszánja a másikat. Az irgalmasság azonban sokkal mélyebb értelmű, egészen más tartalmú. Az irgalmasság szeretetgesztus, amelyet Isten gyakorol az emberrel, minden emberrel szemben – nem is akármilyen módon, hanem Fia küldetése és élete árán! –, s amely irgalmas őscselekedet, archetípus nyomán nekünk is irgalmat kell gyakorolnunk másokkal szemben. Az irgalom gyakorlásában – mert ettől válik azzá – az isteni irgalom arca rajzolódik ki. Az irgalom tehát nem a nyomorúságos megszánása, hanem az ember fölemelése.
Beszélgetés húsvéti gondolatokról Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspökkel – Püspök úr, húsvét táján katolikus keresztények körében is megfogalmazódnak bizonyos kérdések, amelyekre szeretnének választ találni. Ezek Jézus Krisztus élete és kereszthalála nyomán az embert feszítő végső gondolatok köré rendeződnek. Kezdjük a feltámadás értelmezésével: mióta van ennek tudatában az ember? Mióta fogalmazódik meg benne az ebben való hit?
