Megnyílt a Mátyás-templom harangtornya – Százkilencvenhét lépcső, csigavonalban… Útközben, az erkélyeket elérve pihenők. Felfelé menet – bár már a közel ötvenméteres magasságból is látható a teljes panoráma – a vágy, a kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert. Ha lehet, még magasabbra… még magasabbra. Lábizmaink felmondják a szolgálatot, de a szívünk, a szívünk hajszol bennünket. Ne add föl! Tovább, ne add föl! Százkilencvenhat, százkilencvenhét, s mikor a szűk „csigalépcsőházból” kilépünk az erkélyre, arcunkba tódul a fény… A szédületben együtt „repülünk” a galambokkal, akár a felhőkbe is kapaszkodhatnánk – János vitéz módjára –, s nagyokat haraphatnánk belőlük, és tán még a mesebeli griffmadárnak is hátára pattannánk elragadtatásunkban… Csaknem nyolcvan méter, ami, ha hozzávesszük a Várhegy magasságát, tekintélyes távolság a Duna vízszintjétől indulva.