Az apostoli igehirdetés még konkrétabban fogalmaz: Szent Pál például arra tanít, hogy ha van ruhánk és ennivalónk, elégedjünk meg vele. Ez az akkori idők minimális létszükségletének számított. A későbbi századok során megfigyelhető: ahogy az egyház történetében kibontakozott a jézusi tanítás, úgy váltak egyre hangsúlyosabbá annak szociális vonatkozásai. Óriási szükség van a társadalmi igazságosságra és a szociális érzékre. A keresztény ember nem tarthatja ördögtől valónak azt, hogy gazdasági dolgokkal is foglalkoznia kell. A helyes lelkület viszont elengedhetetlenül fontos. Egyrészt arra kell figyelnünk, hogy ne tapadjunk az anyagi javakhoz, hiszen ugyan „mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja”. Másrészt a meglévő anyagi javakat helyesen kell elosztani. A jelenlegi világ hatalmas baja, hogy nem lett igazságosabbá, sem testvériesebbé, ellenkezőleg: szétnyílt az olló – a gazdagok egyre gazdagabbakká, a szegények egyre szegényebbekké válnak, Magyarországon, egész Európában és a tengerentúlon.
Az is fájdalmas tény, amit Jézus megjövendölt: „Szegények mindig lesznek veletek.” Valahogy nem tudunk kilépni ebből. Az eredeti bűn, az ember rosszra hajló természete mindig előidézi azt, hogy elsődlegesen a maga anyagi javát akarja. A birtoklás vágyán felülemelkedni, adakozni, figyelmesen fordulni az elesettekhez, a nehéz helyzetben lévőkhöz: ehhez kell a jézusi szellem. A végítéletről szóló beszédben olvasható sorokat, miszerint „éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok”, az egyház kezdettől nagyon fontosnak tartotta, és az egyházatyák tanítása révén ebből bontotta ki az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek tanítását. A legújabb kori pápák, XIII. Leó és utódai is következetesen felemelték szavukat a gazdasági termelés káros társadalmi hatásaival szemben.
Ugyanakkor tudjuk, hogy az egyház nem vállalhatja magára a világ valamennyi társadalmi gondjának orvoslását. Annyit azonban feltétlenül megtehetünk, hogy fokozottan odafigyelünk a környezetünkben élőkre, egy-egy jelentősebb természeti csapás esetén pedig a bolygónk távolabbi pontjain élőkön is segíthetünk, a különféle karitászszervezetek közreműködésével. Ugyanakkor a mindennapokban sokszor tapasztalhatjuk: nem kizárólag azért élnek közöttünk munkanélküliek, mert nincs elegendő munkahely – egyes honfitársaink sajnos elkényelmesedtek, a munkanélküli segélyre támaszkodnak. Ám a szegénységnek és a munkanélküliségnek hazánkban sajnos van egy másik nézőpontja is. Főpásztorként évek óta szervezem a kalocsai székesegyház épületegyüttesének felújítási munkálatait, és gyakran tapasztalom, milyen nehéz kiváló, megbízható szakmunkásokat találni. Azt is sűrűn hallom, hogy a kevésbé tehetős emberek karácsony tájékán meggondolatlanul különböző hiteleket vesznek fel. Sőt, még egy olyan családot is ismerek, amelynek tagjai nemrégiben jelzálogot tetettek a budapesti lakásukra, hogy dél-amerikai körutazásra mehessenek. Napjaink szörnyű jelensége, hogy rengeteg gyermeknek nem jut elegendő és megfelelő minőségű étel. Ugyanakkor időről időre megfordulok az egyházmegyénk területén található kollégiumokban, és megdöbbenve látom, hogy a főiskolás diákok rettentően sok cigarettát szívnak. Márpedig a dohányzás mostanság nem olcsó mulatság – nem beszélve az egészségre káros hatásairól. E példákból is láthatjuk, hogy a szegénység, a társadalmi igazságosság egy hallatlanul összetett kérdéskör, melynek számos megközelítése létezik. Mindenesetre leszögezhetjük: a jövő Magyarországa szempontjából rendkívül fontos, hogy a nevelés révén a felnövekvő nemzedékben kifejlesszük a munkára, a szorgos életre való készséget.
a szerző kalocsa–kecskeméti érsek