Szakmaiság és lelkiség
Fotó: Csapó Viktória

 

A Zöldfás Lelkigyakorlatos Központ frissen nyírt és öntözött gyepén, az árnyékot adó fák alatt piros pólós emberek beszélgetnek. A fel-felhangzó nevetés elárulja, jól érzik magukat. Fel­adatot oldanak meg, képzési héten vannak ugyanis a Szeged melletti Domaszéken. Az ország tizenhat egyházmegyéjéből érkeztek, többségükben plébániai karitászcsoportok vezetői. Önkéntesek, akik ezt a nyári hetet arra szánták, hogy szakmai ismereteket szerezzenek a szociális munka területén, és így fölvértezve végezzék a szeretetszolgálatot. Teszik mindezt sok-sok, összetartozásukat, egyéni elkötelezettségüket erősítő, ébren tartó közösségi élménnyel fűszerezve. Előadások, azokat feldolgozó műhelymunkák és csoportbeszélgetések alkalmával tárgyalták meg a szakmai témákat; borkóstoló, városnézés, fürdőzés, táncház, filmvetítés, társasjáték során épült a közösség.
A mintegy hatvan résztvevő között sokan vannak, akik szabadságot vettek ki erre a hétre – megállapítható egyfajta fiatalodás a táborban, szemben a korábbi, főként nyugdíjasok által végzett karitászmunkával. Az önkéntesekkel itt van csaknem valamennyi egyházmegye karitászigazgatója és az országos központ több munkatársa, köztük Écsy Gábor igazgató és Zagyva Richárd igazgatóhelyettes.
Tizedik alkalommal vannak ilyen keretek között együtt, így már több száz önkéntes szerezhetett itt tudást munkájához – magyarázza a tábor jelentőségét Zagyva Richárd. – Ők azok, akik országszerte a Katolikus Karitász nyolcezer állandó önkéntesének vezetői lettek.
A résztvevők sok helyről – a kis falvaktól a nagyvárosokig –, sokféle tapasztalattal érkeznek. „Fontos számunkra, hogy nem külső képzők, hanem mi, karitászmunkások adjuk át a tudást, és fontos, hogy megmutassuk, egy közösség vagyunk. Együtt vezetők, munkatársak és önkéntesek.”
Végigkísérte a tábort a karitászmunkát megalapozó lelkiség építése, ezt foglalta össze Lőrincz Pál OSB pannonhalmi karitászvezető A karitász teológiája címmel, és erről tanított szentbeszédében a táborba látogató Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke; ez állt a mindennapi szent­misék középpontjában.
A szeretetszolgálat nem abból indul ki, hogy jónak lenni jó, nem jószolgálati munka; forrása és célja Isten szeretete, a segíteni akarásban mindig az embert kell a munka középpontjába állítanunk – ez az alapállás hatja át az önkéntesek hozzáállását.
A táborban a karitászmunka nyolc területének szakmai kérdéseivel ismerkednek, így a családok, idősek és betegek, fogyatékossággal élők, szenvedélybetegek, hátrányos helyzetű kisebbségek, menekültek támogatásának lehetőségeivel, illetve a katasztrófahelyzetekben végzett karitászmunkával. Emellett a szolgálat gyakorlatának más jellegű területeivel is foglalkoznak, a forrásteremtés, pályázatok kidolgozása, csoportdinamika, csoportvezetés feladataival, továbbá a területen működő családsegítővel és gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolatépítés témájával.
Látogatásunk a tábor utolsó előtti napjára esett, amikor a résztvevők játékos módon számot adtak a héten megszerzett tudásról. Minden csoport kapott egy gyakorlati életből vett szituációt: táborszervezés hátrányos helyzetű gyerekeknek, idősek napi teadélután, jótékonysági bál szervezése. Olyan feladatok voltak ezek, melyekkel a mindennapokban szembesülnek az önkéntesek. Forgószínpadszerűen kapták a feladatokat: meg kellett szólítani támogatást kérve a plébánost, egy helyi vállalkozót; fiatal önkénteseket kellett szóbeli megszólítással toborozni; a helyi lapba támogatáskérő felhívást megfogalmazni; illetve plakáton meghirdetni a rendezvényt.
Az egyes állomásokon a vezetők átadták a terepet a résztvevőknek, saját kútfőből, egymással együttműködve, mindenki által vállalható konszenzust találva kellett kidolgozniuk a feladatot. A vezető szempontokat adott a továbblépéshez, rákérdezett a résztvevők tapasztalataira, a végén pedig értékelte az eredményt. Bebizonyosodott, mennyire fontos ebben az önkéntesmunkában is a professzionalitás. Zagyva Richárddal beszélgetve világossá vált, hogy a lelkiség az alap, de hozzáértés nélkül a munka hatékonysága kérdéses.
Mennyire szükség van ebben a szolgálatban a megerősítésre – ebből a tapasztalatból kiindulva szólt az önkéntesekhez a tábor búcsúmiséjében Spányi Antal. Buzdított és tanított, rávilágított arra, mire szól a karitász önkéntesének a meghívása.
A mi szolgálatunk nem egy a szociális munkák közül, több és más a küldetésünk. Nem egyszerűen jót tenni a feladatunk, ahogy Jézusnak sem az volt a célja, hogy meggyógyítson mindenkit, hogy mindig jóllakassa az embereket, ahogy az evangélium sem Jézus jó cselekedeteivel van tele. Jézus azért jött, hogy Isten szeretetéről beszéljen. Isten szeretetéről, amiből nem lehet kiesni, Istenéről, aki örömünnepet rendez, ha tékozló fia visszatér. Jézus meghirdeti Isten országát, ami öröm és élet, s ezzel reményt kelt az emberekben, minden nehéz helyzetben. Csodákat tesz, gyógyít, enni ad, feltámaszt – de azért jött, hogy elvezessen Isten szeretetére. Tőlünk is ezt kéri. Menjünk az ő nevében, és osszuk meg az emberekkel az örömhírt, mert az a küldetésünk, hogy krisztusivá formáljuk a világot. Mi vagyunk a kovász, küldetésünk a tanúságtétel. Ezt akkor tudjuk megtenni, ha bennünk él Krisztus, őt hordozzuk, és az ő szemével nézzük a másik embert. Ezzel a hozzáállással tegyük a jót – fogalmazta meg a főpásztor az önkénteseknek szóló üzenetét.
Zagyva Richárd igazgatóhelyettes és Fieszl Csaba, a Váci Egyházmegye karitászigazgatója szerint tartalmas egy hét van mögöttük. „Fontos, hogy mi, vezetők itt láthatjuk, mennyire komolyan veszik a szolgálatot az önkénteseink. Értékes kapcsolatok épülnek, melyekből konkrét, egyházmegyei határokon átívelő segítségnyújtás tud kinőni. Az önkéntesek és a vezetők számára is a megerősödés lehetősége ez az egy hét.”
„Nemcsak a tudás, hanem az itt átélt közösségi összetartozás is fontos” – mondja Gabi, Bordányból. Három éve csatlakozott a közösséghez, óvónői munkája mellett végzi a szolgálatot. „Sok ötletet merítettem, hogyan tudjuk továbbvinni a fiatalok megszólítását” – teszi hozzá István, Sajószentpéterről. Az igazgatóhelyettes szerint fontos hozadéka a tábornak, hogy a hazatérő résztvevők lelkesedésén keresztül egész csoportok megerősödnek, új területek és új emberek kerülnek be a szolgálatba. Anikó, Vácról az első nap után, szembesülve az egyszerű, tábori körülményekkel, majdnem hazament. Az utolsó előtti napon már arról kérdez, visszajöhet-e jövőre ismét. A képzés megnyitotta és egymás felé fordította az önkénteseket, akik azzal a szándékkal mennek haza, hogy a jövőben még jobban végzik majd a szolgálatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..