Bemutatkozásra kértek fel az Új Ember honlap szerkesztői. Először meglepett a kérés, hiszen közel harminc esztendeje dolgozom az Új Ember szerkesztőségében. Ennyi idő talán elegendő arra, hogy hétről hétre megjelenő írásaimat – s ezeken keresztül az újságírót – megismerhessék. Aztán eszembe jutott: nagyon is helyénvaló a bemutatkozás. Hiszen újságunk elektronikus változatát olyan nemzedékhez tartozók olvassák, akikhez a nyomtatott változat nem jutott el, a technikai szempontból másféle médiumokat ellenben előszeretettel „simogatják ki” telefonjukon. Ha ennyi szükséges, hogy hitem és értelmi meggyőződésem szerint az Igazságot közvetíteni lehessen, örömmel teszem. S kívánom, honlapunkat legalább annyian olvassák, amennyi fiatalt – és kevésbé fiatalt – látok mindig ügyködni elektronikus „oldalfegyverével”.
Agyunkból az agyunkba tekintve
Könyvespolcra: A politika eszménye – az ember drámája
Nem elégedhetünk meg a böjti külsőségekkel
Szárnyaltam, tettem a dolgomat
Szűz Máriától Boldogasszonyig
Egyetem és örökség
Kitől várhatjuk a társadalom állapotának javulását?
Az egyház nagy kincsei
Ágh Istváné a Balassi-kard
Szakmai háttérrel a nyilvánosság előtt