Szakmai háttérrel a nyilvánosság előtt

 

Mint egy minisztérium
Várszegi Asztrik

– Amikor 1990 júniusában megválasztottak a püspöki konferencia titkárának, a változó társadalmi és politikai közállapotoknak megfelelően azonnal számos újság, rádió és televízió keresett meg, s kért tőlem nyilatkozatot. Titkárként szerettem volna előmozdítani, hogy a magyar püspöki konferencia a világegyház és Európa színvonalán nyilatkozzék meg, ne provinciális, pártállami múltú szempontok szem előtt tartásával. Paskai László bíboros úrtól vettem át a Központi Szemináriumban a püspökkari titkárság addigi helyiségeit: egy kopott előszobát, mellette szűk hálószobával és mosdóval, az előszoba folytatásaként kietlen irodahelyiséggel, valamint a püspöki tárgyalóteremmel. Néhány akta és pénztári jegyzőkönyv hevert a fiókokban, Vásárhelyi Anna szociális testvér segítségével tudtam eligazodni bennük. Kezdetben két szerzetesnő, a külföldről visszatért Paula, szalvatoriánus és Éva, Sacré Coeur-nővér végezte a nemzetközi levelezést, rajtuk kívül két bencés oblátus önkéntesen dolgozott. Közben nekiláttam a püspöki konferencia új helyiségeinek a kialakításához az Actio Catholica (AC) meglehetősen romos épületrészében (az Actio Catholica jellegzetesen békepapi intézmény volt). Elbocsátottam az AC alkalmazottait, akik mindannyian sajátos belügyminisztériumi múlttal rendelkeztek. Az egyik fiókban még ott voltak a belügyminisztériumnak és az Állami Egyházügyi Hivatalnak küldött jelentések másolatai. Parázsló területen jártam, de szelíden, ám aktívan fogtam hozzá az átalakítás munkálataihoz. Tájékozódtam, hogyan működik az olasz, a német, a lengyel és az osztrák titkárság. A helyszínen tanulmányoztam a munkájukat, s megkértem a szabályzatukat. Akkora apparátus fölöslegesnek látszott, mint a német vagy a lengyel egyházban, az osztrák éppen ideális lett volna, de az túlságosan bürokratikussá vált, s az olasz sem volt alkalmazható a mi viszonyainkra. Ezzel együtt számos hasznos tapasztalatot szereztem. Camillo Ruini érsekkel, az olasz püspöki konferencia elnökével tárgyalásokat folytattam, aminek eredményeként olasz segélyekből és adományokból rövidesen kulturált körülmények között nyílt meg új helyén a titkárság, az első faxgépet – emlékszem – Habsburg Ottó elnök úr adományozta. Korábban az ÁEH szűrte meg kapcsolatainkat, s közvetítette ügyeinket az egyház és a minisztériumok között. Ez a korszak véget ért, ugyanakkor nem tudtam, az egyes kérdésekben kihez kell fordulni a szakminisztériumokban, illetve más állami hivatalokban. Arra gondoltam, a titkárság kis létszámú minisztérium mintájára működjék. A püspöki bizottságok és a referensek számára előkészítettük az anyagokat a tárgyalásokhoz. Az egyes területekre – pénzügy, oktatás, egészségügy, honvédelem – megfizetett szakembereket szerettem volna felkérni. Ez végül nem sikerült, mert Seregély István érsek úr (a püspöki konferencia elnöke) igen költségesnek ítélte. Később mégsem lehetett kitérni előle, azóta jól felkészült gazdasági és jogi szakértők dolgoznak a titkárságon.

Költözik a hivatal
Ternyák Csaba

– 1992 és 1997 között voltam a MKPK első főállású titkára, egyben a püspökkari titkárság vezetője. Évente négyszer ülésezett a püspöki konferencia, a köztes időben a titkárság vitte az ügyeket. Ebben az időszakban az iskolai hitoktatás, az egyházi iskolák alapításának és finanszírozásának kérdései, valamint az egyházi ingatlanok kapcsán felvetődő vitás ügyek képviselete volt a fő feladatunk. Részt vettünk a kapcsolódó törvényekről folyó konzultációban is. E feladatok ellátásában eleinte csak néhány munkatárs segített, később külső szakértők is bekapcsolódtak, míg a konferencia titkárának a munka szervezése és irányítása, az előterjesztés, a képviselet és a kommunikácó volt a felelőssége. Elődöm, Várszegi Asztrik gyakorlatilag a nulláról indította a titkárságot, amelynek elhelyezése néhány év után szűkössé vált megnövekedett feladataink ellátásához. Viszonylag gyorsan felmerült egy önálló székház iránti igény, amelyet különösen támogatott II. János Pál pápa azon kijelentése, amelyet még az első pápalátogatáson tett a püspökökhöz intézett beszédében arról, hogy „szükség van egy hatékony püspökkari titkárságra”. Kijelentése súlyát érzékelteti, hogy a Vatikán anyagilag is jelentősen hozzájárult e cél megvalósításához. 1996-ban a püspöki konferencia több adakozó jóvoltából megvásárolt egy épületet a Városligeti fasorban, amelynek székházzá átalakítása, s ezzel párhuzamosan az intézmény szervezeti és működési megújítása azonnal megkezdődött. Ekkor alakítottuk ki a titkárság keretében a különféle osztályokat és az új hivatali rendet. 1997. május 13-ára, a fatimai jelenés 80. évfordulójára készült el a székház. A titkárság a Ferenciek teréről átköltözött, felpezsdült az élet, és immár új szervezeti felállásban folytatódott a munka.
Nagy örömmel töltött el, hogy az 1996-os második pápalátogatás előkészítésében és megvalósításában is részt vehettem mint főszervező és a pápa tolmácsa. Ebben az időszakban vált időszerűvé, hogy az egyház-finanszírozási nehézségeket nemzetközi megállapodás keretében oldjuk meg. Titkárként tagja voltam a vatikáni tárgyaló delegációnak. A háttéranyagok és tanulmányok előkészítésében munkatársaim nagy segítséget nyújtottak. Végül 1997 júniusában a hosszú tárgyalássorozat végén a miniszterelnök és a vatikáni államtitkár aláírta a máig érvényben lévő megállapodást. 1997 őszén a püspöki konferencia tagjai megválasztottak egy újabb ötéves időszakra titkárnak, mivel azonban II. János Pál pápa ugyanabban az évben érsekké és a Papi Kongregáció titkárává nevezett ki, le kellett mondanom budapesti megbízatásomról. Mindig szívesen emlékezem azonban vissza erre az időszakra, mint alkotó korszakra, és a munkatársaimra, akiknek ugyan nem látványos, de igen fontos háttérmunkája a katolikus egyház zavartalan működésének biztosításában meghatározó szerepet tölt be ma is.

Kiélezett küzdelmek
Veres András

– Várszegi Asztrik püspök után Ternyák Csaba püspök alakította ki azt a munkarendet, amellyel arculatot kapott a titkárság. Amikor átvettem tőle a hivatalt, hamarosan új helyzet állt elő a politikai életben: a Fidesz került ki győztesen az 1998-as választásokon, s másféle viszonyra lehetett számítani a kormány és az egyház kapcsolatában, mint a megelőző Horn-kormányzat idején. A konferencia alapokmánya világosan meghatározza: a titkárság előkészíti a püspöki konferenciák üléseit és határozatait, végrehajtja azok döntéseit, a köztes időben pedig az elnök irányításával különböző egyházi feladatokat lát el, például tárgyalásokat folytat az állami hatóságokkal. Mivel a konferencia elnöke megyés püspök volt, akit lefoglalt saját egyházmegyéje, megbízásából gyakran járt el a titkár különböző ügyekben: kikérte a szakértők véleményét, irányította a munkájukat, s ezáltal segítséget nyújtott az elnöknek és a konferenciának minél jobb döntések meghozatalában és azok végrehajtásában. A konferencia munkatársai különböző területek szakértői voltak. Gazdasági döntéseket kellett előkészíteni, emellett jogi, oktatási és más természetű feladatok is előkerültek. Az állami hatóságokkal való kapcsolattartásban fölkészülten érveltünk, figyelemmel kísértük az új törvények születését, azokat értelmeztük, az egyházakat érintő törvények előkészítésében pedig részt vettünk, ha lehetőséget kaptunk rá. Fölkerestek az új állomáshelyükre induló nagykövetek, s egyházi szempontból tájékoztattam őket, milyen az adott országban a vallási élet, jelen vannak-e ott magyar egyházi személyek, kikkel veheti fel közülük szükség esetén a kapcsolatot… Egyszóval sokrétű munka hárult rám. Számos érdekes eseményre került sor a titkárság közreműködésével. Igen emlékezetes például a 2000. év ünnepségsorozata: hazánkba érkezett Sodano bíboros, államtitkár, illetve Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka. Folyamatosan törekedtünk arra – különösen a határon túli magyarok képviselete érdekében -, hogy a szomszédos országok püspöki konferenciáival szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat. Rendszeres találkozásokra került sor az állandó bizottságok tagjai között. Az éves költségvetés tárgyalásánál a kormánnyal bizony sokszor kiélezett küzdelmet kellett folytatnunk, s ez jelentős mértékben rám hárult. A konferencia megbízott a szóvivői feladattal is. A nyilvánosság előtt gyakran nekem kellett képviselnem az egyházat. Rendszeresen sajtótájékoztatót hívtunk össze, vagy egyes kérdésekben megkerestek a különböző írott és elektronikus médiumoktól. Sokszor arra sem nyílt alkalmam, hogy egy-egy nyilatkozat előtt konzultáljak a püspökökkel. Lehetetlen lett volna a több mint húsz főpásztor véleményét összeboronálni olyan rövid idő alatt. Ezért, ismerve a konferencia álláspontját, a legjobb tudásomra és lelkiismeretemre hagyatkozva igyekeztem megjeleníteni a sajtóban a katolikus egyház álláspontját.

(Veres András: Elvitte őt Jézushoz című könyve alapján)

A figyelem középpontjába kerüljön
Német László

– Az MKPK titkárságának vezetését 2006. augusztus elsején vettem át. Jól megszervezett, kitűnően működő intézményt örököltem elődeimtől. A kezdeti „tanulási” idő után lassan kikristályosodott előttem a titkárság feladatköre, s mindazok a kihívások, amelyek ezzel jártak. Megismertem az állandó stresszhelyzeteket, amikor szóvivőként azonnal kellett nyilatkozni valamely esemény kapcsán. Munkámat mindvégig azzal a tudattal végeztem, hogy az egyháznak szolgálok. Nemcsak a „nagy” katolikus egyháznak Magyarországon, nemcsak a püspökök testületének, hanem az egyes püspökségek, szerzetesrendek is segítségért folyamodhattak hozzánk. A titkárság olyan intézmény, amely másokért létezik. Mindig is úgy éltem meg a titkári beosztásomat – elődeimhez képest rövid ideig -, hogy képességeim maximumát kell adnom. Az volt a célom, hogy az egyház és annak küldetése a figyelem központjába kerüljön a mai magyar társadalomban. Külön megtiszteltetés és egyben feladat volt számomra az MKPK és a Magyar Köztársaság kormánya közti kapcsolatok ápolása. Ez betekintést engedett egy összetett világba, ahol nem volt mindig könnyű eligazodni. Az ökumenikus kapcsolatok ápolása nagyon szép tapasztalatokkal gazdagított, függetlenül a nehézségektől. Délvidéki származásom miatt sokkal jobban ismertem az ortodox világot, mint más keresztény testvéreinkét. A titkári szolgálatom alatt kitűnő lehetőség nyílt a protestáns testvérek megismerésére. Verbita szerzetes vagyok, az Isteni Ige Társaságának fogadalmas tagja. Rendünk egyik nagy karizmája a kommunikáció. Titkári munkám legszebb része az emberekkel való kapcsolatteremtés volt. Először a konferencia tagjaival és a munkatársaimmal, majd az írott és elektronikus média képviselőivel, politikusokkal, üzletemberekkel. A közel két év alatt, amelyet a titkárságon töltöttem, több ezer emberrel kerültem kapcsolatba. Ezek a beszélgetések gazdagították életemet, segítettek egyes problémák megoldásában, új programok kidolgozásában. Hálás vagyok az isteni gondviselésnek, hogy nekem, egyszerű szerzetesnek, megadatott e kegyelem, hogy a titkárságon töltött időmben így tudtam szolgálni Krisztus egyházát.