Hihetetlen hittel

Valóban halál vár a pakisztáni asszonyra, mert keresztény?

 

Asia Bibi lehet az első nő Pakisztán történelmében, akit blaszfémia miatt kivégeznek. Az ügy ismert: október 16-án a lahorei fellebbviteli bíróság másodfokon is halálra ítélte az ötgyermekes keresztény asszonyt, akit istenkáromlás vádjával 2010-ben első fokon is kötélre küldtek. Most a legfelsőbb bíróságon a sor, de ha az sem menti fel őt, már csak a pakisztáni elnök adhat neki kegyelmet. Asia Bibi esete nemzetközi visszhangot keltett: katolikusok világszerte böjt- és imanapot tartanak érte, jogvédő szervezetek emelik fel a szavukat az érdekében, sokan – Magyarországon is – aláírást gyűjtenek a szabadon bocsátásáért. Szinte hihetetlen, de az asszony kálváriája egy korsó vízzel kezdődött.

A tipikus náciellenes szavazó

Az Index című internetes újság nem arról ismert, hogy tudományos értekezéseket és a katolikusokkal rokonszenvező cikkeket közölne. Így tehát joggal nevezhetjük rendhagyónak azt a tanulmányt, amelyet a lap nemrég megjelentetett Pangea rovatában. Szerzője Tranquillius álnév mögé rejtőzött. Ugyan miért?

Eltűnt gyerekek

Akkoriban még távolabb éreztük magunktól Dél-Amerikát s benne Argentínát, mint manapság. Hallottunk ugyan arról, hogy katonai diktatúra van arrafelé, de hát 1976 és 1983 között még nálunk is javában diktatúra volt. Megszoktuk, hogy mások nyomorúsága helyett a magunk bajával foglalkozzunk. Csak az törődött a távoli földrész ügyeivel, akit különösen érdekelt a világpolitika vagy a világegyház sorának alakulása. Akkoriban főként a „felszabadítás teológiájának” különböző irányzatairól írtak, de az egyházi sajtóban nem sok elismerő szó jelent meg ezzel kapcsolatban.

A fények ünnepe

Erdő Péter felszentelte Budapest-Lágymányos új templomát

 

A templomszentelés a fények ünnepe, hiszen itt ragyog fel Krisztus, a világ Világossága – mondta október 31-én, mindenszentek ünnepének elő estéjén Erdő Péter bíboros a budapest-lágymányosi Boldog Meszlényi Zoltán-templomot felszentelő szentmisében.

Misével ünnepelte az újonnan épült templom szentelését a Szent Adalbert-plébánia közössége. A templombelsőt zsúfolásig megtöltötték a hívek, sőt, a templom előtti teraszt és a lépcsőzetet is. A szertartáson mintegy negyven pap vett részt, továbbá a szerzetesrendek képviselői és közéleti személyiségek, köztük Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. A szentmisén jelen volt Székely János püspök is.

Búcsúmise és harangáldás

A budapest-lágymányosi Szent Adalbert-plébánia harminchét éve egy üzlethelyiségből kialakított kápolnát használt, amelyben az utolsó szentmisét október 30-án reggel mutatta be Erdő Péter bíboros. A zsúfolásig megtelt kápolnából a Boldog Meszlényi Zoltánról nevezett új templom előtti harangtoronyhoz vonultak át az ünneplők, ahol a bíboros megáldotta a harangokat.

Mindszenty-emlékérmek átadása

Szerte az országban, a Kárpát-medencében, sőt Nyugat-Európában és a tengerentúlon is azt tapasztaljuk, hogy Mindszenty József emléke éppúgy jelen van az emberek gondolataiban, mint hétköznapi cselekedeteiben – hangsúlyozta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke november 3-án, azon az Országházban megtartott ünnepségen, amelynek keretében átadta a társaság által adományozott emlékérmeket.

Szerzetesnők az eurovíziós dalfesztiválon

Nemrég Cristina Scuccia olasz szerzetesnő megnyerte a The Voice tehetségkutató show olaszországi változatát, most pedig a máltai Ekklesia Sisters indul az eurovíziós dalfesztiválon. Mi több, az egyik legnagyobb esélyesként emlegetik a hat orsolyita szerzetesnő alkotta csapatot, amely a máltai énekes-zeneszerző, Philip Vella kimondottan nekik írt, Love and let go (Szeresd és engedd menni) című dalával jutott a máltai döntőbe.

Egyetemközi és kulturális találkozó Egyiptomban

II. Tawadros kopt pápa félórás magánkihallgatáson fogadta október 22-én Szuromi Szabolcsot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektorát. A találkozón jelen volt Kveck Péter, Magyarország kairói nagykövete és Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a PPKE professzora.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.