Arcok, sorsok, történetek – ilyen az igazi Budapest!

Sokszor csak ülünk a metrón, és bámulunk unott arccal a semmibe, vagy megyünk át az aluljárón, amilyen gyorsan csak lehet, hogy ne kelljen nézni senkire, és még annyira se kelljen szólni senkihez. Történeteket viszünk magunkkal, és azok is mind történetet hordoznak, akik az utcán szembejönnek velünk. Némelyek szépet, mások kevésbé szépet, olykor egyenesen szomorút, mégis megindítót. A busz vagy a villamos ablakán kifelé nézegetve gyakran gondolkodom azon, hogy vajon az meg az az ember boldog-e? Vajon mi történt ma vele, egyáltalán: mi mindent kellett már megélnie? Néhány napja, már nem is tudom, min járt épp az eszem, amikor a Deák téren suhantamban megszólított egy fiú. „Volna számomra öt perced?” – kérdezte. Nem kérek több szórólapot, és most nincs nálam pénz, hogy adakozzak – indult be a hárító mechanizmus, de csak annyit mondtam: „Bocs, sietek.” Aztán mégis megálltam, és pillanatok alatt egy egészen különleges kezdeményezés részesévé váltam.

Ami átragyog a gyászon – Halottak napja Szabadkán

Szabadka utcáit járjuk Bogner István nyugalmazott egyetemi tanárral. Kísérőm a város minden zugát ismeri. Őt pedig, bárhol járunk, szeretetettel köszöntik. A lokálpatrióták magával ragadó szenvedélyével mesél szülőhelyéről, miközben Kosztolányi lábnyomában iparkodunk. Látogatásom célja azonban nemcsak az, hogy bepillanthassak a Magyarországtól lassan száz esztendeje elszakított szecessziós város életébe. Halottak napja közeleg, s ez a nap az itt élők számára különösen fontos. Ekkor emlékeznek az 1944–1945 folyamán ártatlanul meggyilkolt városlakókra is.

Gyalogúton a fellegekbe…

Megnyílt a Mátyás-templom harangtornya – Százkilencvenhét lépcső, csigavonalban… Útközben, az erkélyeket elérve pihenők. Felfelé menet – bár már a közel ötvenméteres magasságból is látható a teljes panoráma – a vágy, a kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert. Ha lehet, még magasabbra… még magasabbra. Lábizmaink felmondják a szolgálatot, de a szívünk, a szívünk hajszol bennünket. Ne add föl! Tovább, ne add föl! Százkilencvenhat, százkilencvenhét, s mikor a szűk „csigalépcsőházból” kilépünk az erkélyre, arcunkba tódul a fény… A szédületben együtt „repülünk” a galambokkal, akár a felhőkbe is kapaszkodhatnánk – János vitéz módjára –, s nagyokat haraphatnánk belőlük, és tán még a mesebeli griffmadárnak is hátára pattannánk elragadtatásunkban… Csaknem nyolcvan méter, ami, ha hozzávesszük a Várhegy magasságát, tekintélyes távolság a Duna vízszintjétől indulva.

Maria Restituta Kafka emléknapján

Az Osztrák-Magyar Monarchia területén született Husovicében (ma Brno), 1894. május 1-jén. A keresztségben a Helena nevet kapta. Édesapja cipész volt. Kétéves korában a család Bécsbe költözött. Helena eladóként, majd nővérként dolgozott a lainzi közkórházban. Munkája révén ismerkedett meg a ferences nővérekkel, és 1914-ben belépett a közösségbe.

A pápa reformjának sikere

A komolyabb sajtóorgánumok világszerte foglalkoznak a püspöki szinódus eredményeivel. Az olasz lapok többsége a német nyelvi kiscsoport sikereként értékelte, hogy bizonyos nyitás történt az újraházasodott elváltak irányában. Az egyedi esetek vizsgálata alapján a döntés lehetőségét a La Repubblica „német kompromisszumnak” nevezi. Ez megzavarta a konzervatívokat – írja a torinói La Stampa.

Nyissunk új fejezetet – Ferenc pápa a cigány zarándoklat résztvevőihez

Rómában október 23-a és 26-a között zajlott a cigány nép világzarándoklata, melynek fő eseménye a hétfői találkozás volt Ferenc pápával. A nagy római zarándoklat pontosan egybeesik azzal a történelmi eseménnyel, amikor VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt, 1965. szeptember 26-án felkereste a Róma közelében fekvő Pomezia kisváros cigánytelepét és egy nagyon jelentős beszéddel fordult hozzájuk, … Olvass tovább

Kalandozások öt húron

Beszélgetés Rohmann Ditta csellóművésszel – Rollerrel és csellóval szelte az utcákat, mostanság kislánya vette át a kétkerekű vezetését, maga pedig a hangszert és a bevásárlószatyrokat viszi. Amikor pedig nem a hátán cipeli, akkor teljes testtel és lélekkel játszik a négy-, illetve öthúros csellón, mely nem nehezítője, hanem kiegészítője Rohmann Ditta anyaságának. A fiatal művésznő lakott már Svájcban, Amerikában; három nyelven beszél, férjével, Fassang László orgonaművésszel és kislányukkal pedig valódi zenészcsaládban élnek. Dittával az alkotó család mindennapjairól, az előadó-művészethez szükséges bátorságról és a megtalált hangszer öröméről beszélgettünk.

2015.11.01.

Összefoglaló a családszinódusról: Ferenc pápa záró gondolatai és a nemzetközi sajtó első reakciói. Halottak napjához kapcsolódva könyvajánlóink a gyászról és annak feldolgozásáról. Interjú Major Balázs arabista-régésszel Szíriáról, a háborúról és a menekültválságról – exkluzív képgalériával.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.