Kitől való ez az idézet? – kérdeztem a magyarfüzetem fölé hajolva.
− A családi szállóigére gondolsz? Gárdonyitól – felelte anyám, majd kivette a pogácsákat a sütőből, és a forró tepsit a platnira tette. Sosem értettem, hogy nem égeti meg a kezét konyharuha nélkül.
− Ha meghűlt, egyetek belőle. − Azzal magára terítette gyapjúszvetterét, és kiment a kertbe. Tavasztól az első fagyokig mindig ott talált rá az este.
Karácsonyi léleknyitogató Jókai Annával – Jókai Anna szerint annak a nemzetnek, amelyiket számos megpróbáltatás ért, nagyobb a küldetése is, ugyanakkor több kegyelemben részesül. A Kossuth-nagydíjas írót, a nemzet művészét a magunkba nézés dilemmái, az irgalmasság cselekedetei mellett az ünnepvárás, a karácsony misztériumáról, valamint már elkezdett, Átvilágítás című memoárkötetéről kérdeztük.
Ma már el sem tudjuk képzelni nélküle az ünnepet, pedig – bár eredete, szimbolikája régre nyúlik vissza – a karácsonyfa állítás az egyik legfiatalabb karácsonyi szokásunk. Mai formájában Európa-szerte, így hazánkban is, illetve a tengerentúlon csak a XIX. század folyamán terjedt el széles körben.
Az idei év októberében, a Vatikánban tartott püspöki szinódus utolsó napjaiban a Szent Péter-bazilikához vezető úton, az Auditorium Conciliazione előadóteremben Nomadelfia lakói mutattak be egy musicalt I ragazzi di don Zeno (Don Zeno fiai) címmel. A szinódus témája a család helyzete volt, az előadás pedig egy olyan pap kezdeményezéséről szólt, aki 1948-ban elhagyott, árva gyerekekből Nomadelfia néven hozott létre egy közösséget, amely ma is működik az olaszországi Grosseto városa közelében. Az irgalmasság rendkívüli szentéve kezdetén érdemes megismerni Don Zenót és árva gyermekeinek közösségét, amely sok tekintetben hasonlít Böjte Csaba ferences atya erdélyi kezdeményezéséhez.
Beszélgetés Szathmáry Melindával, az Eclectica együttes vezetőjével – Sejtelmes mítoszok, hatalmas sziklák, a szikláknak csapódó óceán, és egy nép, amely évszázadokon át vágyakozott a függetlenségre. Ez Írország, amelynek lakói azoktól a keltáktól eredeztetik magukat, akik hárfájuk hangjával még az ellenséget is elvarázsolták. Legalábbis a mondák szerint. A zene és az ének hatalma, amely egy nép megmaradásának biztosítéka is, olyannyira fontos az írek számára, hogy országuk címerében is e húros hangszer látható. A hazánkban egyre népszerűbb hangzásvilágra Szathmáry Melinda énekes-gitáros még fiatal lányként figyelt fel a kilencvenes évek elején. Akkor még nem sejtette, hogy az ír gyökerű dallamok továbbgondolója lesz. Eclectica nevű zenekarával már másfél évtizede elegyíti az ír dallamkincset elsősorban a magyar és moldvai csángó népzenével. A formáció legújabb lemeze karácsonykor jelenik meg. Melindával, aki az együttes vezetője is, ebből az alkalomból beszélgettünk.
