Az éjszaka még ránk szorul. A sötétség fordítja oda tekintetét. Üres utcák, tapogatódzó fények az utak mentén. Aztán feltűnik az autóbusz, csomagtartója, ajtaja nyitva, várakozik. Vár azokra, akik ebben a hajnali órában érkeznek, a sötétség, a barátságtalan decemberi éjszaka ellenére. Az ember – különösen a mai kor embere, így érzékeljük – elsősorban a látvánnyal és a mozgással fogalmazza meg helyét és akaratát a világban. Így fejezi ki önmagát és viszonyait. Persze mindez talán elvontan hangzik. Megvalósulása azonban nagyon is érthető. A Misszió Tours utazási iroda lehetővé tette, hogy zarándokok egy csoportja december 8-án személyesen legyen jelen a római Szent Péter téren, a mozgással, az odautazással kifejezve zarándoklelkületét, a helyszínen pedig a közvetlen látvánnyal erősítve hitét. Azt a hitet, amely a szentatya, Ferenc pápa által e nappal meghirdetett irgalmasság évében el kell hogy érje – értelmünkön túlmenően – akaratunkat az aktív szeretet gyakorlásában. A szentatya ráhelyezi kezét a Szent Péter-bazilika súlyos bronzkapujára, s a két szárny ettől a finom mozdulattól megnyílik; tízezrek várnak a téren és a környező utcákban, s majd az év folyamán milliók, hogy átlépjenek az irgalmasság kapuján. Gesztus ez, tudja mindenki, de annak a szándéknak eleven gesztusa, hogy magunkban kell megnyitnunk azt a kaput, s magunknak kell – cselekedeteink által – belépnünk rajta.
