Bach városa: Köthen

Az első dokumentumok 1115-ben „Cothene”-ként emlegetik a németországi Szász-Anhaltnak azt a látványosságokkal, műemlékekkel teli, bár csupán huszonötezernél
alig több lakosú, mégis fontos kultúrcentrumnak számító, hangulatos városát, amelynek „turisztikai mellékneve” természetesen „Bachstadt Köthen” – mi is lehetne más.

A patak bölcsessége – A tevékeny szeretet egyházának ezer arca

Fontos, hogy a környezetünk értse: nem akarunk elszigetelődni, a világ gondjairól pedig elfordítani a tekintetünket. Ez Jézus szemléletével is teljesen ellentétes lenne. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programjai idén különösen határozottan hívták fel a figyelmet erre. A szeptember 16–17-én több helyszínen mintegy negyven programot – pódium- és kerekasztal-beszélgetéseket, koncerteket, előadásokat, két konferenciát és színpadi produkciókat – felvonultató eseménysorozat több ezer látogatót vonzott. És a szombati eső sem tudta őket elriasztani.

Szebbé tenni mások életét

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szeptember 16-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában megnyitotta azt a kiállítást, amelyen a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) által diákok számára kiírt pályázat legszebb alkotásai láthatók. A Szent Márton életét feldolgozó legjobb pályamunkák alkotóinak és a diákokat felkészítő tanároknak az MKPK elnöke adta át a díjakat.