A biblia üzenete
Együtt még jobb (Jn 20,19–31)
Együtt még jobb (Jn 20,19–31)
Ebben az esztendőben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a beat dallamvilágára épülő keresztény evangelizáló zene kiemelkedő hazai reprezentánsa, az Eucharist együttes. Ebből az alkalomból beszélgetünk Gável Andrással, az együttes vezetőjével.
Amikor meghallom a kifejezést, „Krisztus hét szava a kereszten”, a megfeszített Jézus iránti szeretet és odaadás jut eszembe. Úgy gondolom, ez a szeretet indított arra imádkozókat, zeneszerzőket, sok-sok hívőt és prédikátort, hogy foglalkozzanak ezzel a „hét szóval”, és bennük mintegy Jézus végrendeletét lássák, utolsó óráinak emlékét.
A magyar költészetben számtalan vers jelent meg a húsvétról, költőinket mindig foglalkoztatta Jézus Krisztus kereszthalála, majd dicsőséges feltámadása. Jelenits István piarista szerzetest, teológust, tanárt kérdeztük.
Jézus szenvedéstörténete nem a kínok története, hanem a szeretet teljessége. A katekézis első kérdése: „Mi végre vagyunk a világon?” A választ jól ismerjük: „Azért, hogy Istent megismerjük, szeressük, és ezáltal üdvözüljünk.” A kérdéssel, hogy „mi végre”, valójában arra kérdezünk rá, hogy mi lesz az életünk vége. Ezen van a hangsúly, mert ettől függ, hogy az egésznek van-e értelme. Életre szóló feladatunk tehát, hogy megismerjük Istent. Felfogjuk „minden értelmet meghaladó szeretetét” (Ef 3,18), és szeretetünkkel válaszolva arra az élet teljességére jussunk.
Az Isteni Irgalmasság vasárnapjára (április 23.) készülve, az egyházi év aktuális olvasmányrendjében (A év) sorra kerülő Máté-evangélium tanításáról kérdeztük Kocsis Imre biblikusprofesszort, a PPKE Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetőjét.
Januárban jelent meg a zentai születésű vajdasági költő, Bogdán József legújabb verseskötete, A szavak néha kövek címmel. A fehértemplomi plébános életéről idén dokumentumfilm készült. A Nagybecskereki egyházmegye papjával húsvét alkalmából beszélgettünk, azt követően, hogy március 15-i nemzeti ünnepünkön átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.
Erdő Péter bíboros, prímás május 7-én megáldotta a Semmelweis Egyetem Klinikai Tömbjének Központi Betegellátó Épületében kialakított Szent Kamill-kórházkápolnát.