Pályázat a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának megírására
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága pályázatot írt ki a 2020-ban Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszára.
Takács Nándor püspökre emlékeztek Székesfehérváron
Engesztelő szentmisét mutatott be Spányi Antal megyéspüspök az egyházmegye megjelent papságával Takács Nándor Jusztin püspök, kármelita szerzetes halálának évfordulóján, július 11-én a székesfehérvári Szent István-székesegyházban.
Csöppnyi evangélium
Hajnalodik. A kamera lassan kúszik végig a tengerpart fövenyén. Néhány tábortűz pislákol, szakadt öltözetű fiatalok kelnek föl mellőlük. Őket követjük, s csakhamar egy félkész családi házba jutunk. Megismerjük a szobákat, végül pedig megpihenünk az utolsóban, ahol két lány fekszik az ágyon. Ők a főszereplői a nálunk június legvégén bemutatott Elválaszthatatlanok című olasz filmnek.
Igazságtétel Pócspetriben
Újratemették az 1948-as év legnagyobb politikai perében halálra ítélt Királyfalvi Miklóst a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben július 8-án. A megemlékezés jegyében a pócspetri születésű Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be ünnepi szentmisét a falu templomában.
Szent Benedek nyári ünnepe Pannonhalmán
Szent Benedeket, Európa védőszentjét oblátusbeöltözéssel, oblációval és főapáti liturgiával ünnepelték július 11-én Pannonhalmán. Az ünnepet az oblátusközösség hagyományos lelkigyakorlata előzte meg.
Veszélyben a szólásszabadság
„A nem nem különíthető el a biológiai szexualitástól és nem választható el tőle” – a kanadai püspöki konferencia közleményében így fogalmazza meg erős kételyeit az új törvénnyel kapcsolatban, amelyet júniusban fogadott el az ottawai kormány.