Szép otthon
Szép otthon elnevezéssel új, felzárkóztató célú programot indított a segélyszervezet öt, egyházmegyei karitászcsoport részvételével. A program célja, hogy a résztvevők szebbé, ápoltabbá tegyék az otthonukat és a környezetüket, s ezáltal javítsanak az életkörülményeiken.
Az ünnep öröme
A Nyolc Boldogság közösség táborát július 18-ától 23-áig tartották Homokkomáromban. Szombat este többen komolyabban is elköteleződtek a közösség hároméves képzésének elsőévesei közül.
A megbocsátás jegyében
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke július 15-én tizenhárom fogvatartott számára szolgáltatta ki a bérmálás szentségét a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben, az ott vezetett Cursillo-lelkigyakorlatot lezáró szentmisén.
Görögkatolikus lelkiség
A főpap liturgikus tisztelete
Életünk apró csodái
A Váci Egyházmegye közleménye a pásztói Szűz Mária-szobor könnyezésével kapcsolatban