Lelki adoptálás a születendő gyermekekért

Ígérettétel az Egyetemi templomban – Az 1970-es években, Lengyelországból indult a kezdeményezés: lelki közösséget vállalni azokkal, akik szeretnék megtartani születendő gyermeküket, de azt csak küzdelmek árán, nehézségek közepette tehetik meg – egy ismeretlen édesanya magzatát „kísérni” kilenc hónapon át imádsággal, szentmisékkel, böjttel, lelki áldozatvállalással.

Ajándékai leszünk-e a világnak?

Konferencia a korszerű papképzésről – Az Országos Hivatásgondozó Intézet március 9. és 11. között a papi és szerzetesi élet karizmái témájában tartott konferenciát Egerben. „A papi szolgálat fontos része az isteni irgalmasság megjelenítése” – hangsúlyozta Bosák Nándor püspök, a találkozó vezetője.

A hét szentjei, ünnepei

Mongrovejói Szent Turibiusz püspök (Március 23.) – Spanyolországban született 1538-ban. Jogi licenciátust szerzett, kétévi működés után kinevezték a granadai inkvizíciós tanács elnökévé. Tisztelték és becsülték viselkedéséért és jámborságáért.

Homíliavázlat: A Bárány győzelme a kígyó felett

Tarkovszkij egyik legszebb filmjében egy mező kellős közepén, egy hatalmas nyírfa tövében fekszik egy kisfiú, nézi a levelek mögül elő-előbújó kéklő eget, majd halkan megszólal: „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). A szavakat csend követi, s aztán kérdések, mindig ugyanaz: „Miért, apa?” Ülök az evangélium előtt, és csak kérdések és kérdések születnek bennem. Már az … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.