Az angol, francia, latin, német, olasz, portugál és spanyol mellett a kínai a nyolcadik nyelv lesz a honlapon. Az új szolgáltatásnak köszönhetően a kínai felhasználók a tradicionális és az egyszerűsített kínai írásban is olvashatják a Benedek pápához kötődő dokumentumokat. A kínait anyanyelvként beszélők száma a világon jelenleg 1,2 milliárdra tehető.
Argentin püspökök ad limina látogatása
Egyetlen püspök sincs egyedül, mert mindig bensőséges egységben van Krisztussal – mondta XVI. Benedek pápa az argentin főpásztoroknak. Beszédében szólt az egyház evangelizációs küldetéséről és a püspöki szolgálatról. Az Úr azért alapította az egyházat, hogy az Istennel való bensőséges összetartozás és a minden ember közötti egység „szentsége, jele és eszköze” legyen. A főpásztor a helyi egyház egységének látható alapja. Arra kapott meghívást, hogy előmozdítsa és védelmezze az egész egyház hitének és közös tanításának integritását. Továbbá tanítsa a híveket testvéreik szeretetére.
A pápa elismerését fejezte ki, hogy az argentin püspökök szilárd akarattal igyekeznek megtartani és megerősíteni a püspöki konferencián belül és az egyházmegyei közösségekben az egységet. Majd rámutatott, hogy hatékonyabb házasság- és családpasztorációra lenne szükség, továbbá olyan ifjúságpasztorációra, amely segíti a fiatalokat, hogy nagylelkűen válaszoljanak az Úr hívására. A világiak is aktívan vegyenek részt az evangélium hirdetésének missziójában – zárta az argentin püspökökhöz intézett beszédét XVI. Benedek pápa.
A pápa Róma vezetőihez
XVI. Benedek pápa március 9-én arra bátorította Róma város vezetőit, hogy osztozzanak a rómaiak elvárásaiban és reményeiben, válaszoljanak problémáikra. Róma továbbra is legyen az élet és a szabadság, az erkölcsi civilizáció és a fenntartható fejlődés világítótornya. A posztmodern korban a város szerezze vissza mély lelkületét, polgári és keresztény gyökereit.
A Szent Pál-év és a búcsúk
A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke, Walter Kasper bíboros a L’Osservatore Romanóban rámutatott a jubileumi év központi páli tanítására: az üdvösséget minden érdem nélkül kaptuk Jézus Krisztustól. Ennek a tudata egységbe foglalja a katolikus és az evangélikus híveket. A részleges vagy teljes búcsúk azonban 1517 óta még továbbra is ellentétekre adnak okot katolikusok és protestánsok között. Az akkori hitviták, amelyek Luther Márton kiközösítéséhez vezettek, olyan sebeket ejtettek, amelyek ma is éreztetik hatásukat – olvassuk Kasper bíboros cikkében. Napjainkban már katolikus történészek is elismerik, hogy a középkorban a búcsúk gyakorlata olykor súlyos visszaélésekkel járt. Vitathatatlan, hogy ma a búcsúk gyakorlata más, mint a XVI. században volt. A helyesen értelmezett búcsú ma is időszerű, mint ahogy ezt a 2000-es szentév bizonyította.
Médiapüspökök tanácskozása
A püspöki konferenciák médiafelelőseinek szemináriumot rendeztek március második hetében a Vatikánban. A téma az Új szempontok az egyházi hírközlésben: teológiai és lelkipásztori megfontolások volt. Claudio Maria Celli érsek, a tájékoztatás pápai tanácsának elnöke a L'Osservatore Romanónak adott nyilatkozatában jó ötletnek nevezte a püspöki szinódus az egyház és média viszonyáról szóló esetleges ülését. A mostani szeminárium mindenesetre egy új dokumentum előkészítését szolgálta ebben a témában.
A „belső fórum” tanfolyamhoz
A mai világban, amely nem érti meg a bűnt, a hívők lelkiismeretének helyes formálására van szükség – írta üzenetében március 14-én a pápa az Apostoli Penitenciáriának, az általa szervezett, úgynevezett belső fórum (XX.) kurzus résztvevőinek. Előtérbe kell helyezni az olyan spirituális és lelkipásztori eszközöket, mint a katekézis, ezáltal alakítva a hívek lelkiismeretét. A Szentatya arra buzdítja a papokat, hogy mélyítsék el saját lelki életüket, hiteles és hatékony szolgálatukhoz ez feltétlenül szükséges. A világ úgy él, mintha Isten nem létezne, a relativizmus hatására elzárkózik az élet valódi értelme előtt. A hívek lelkiismeretének formálása tehát az egyik fő lelkipásztori feladat.
XVI. Benedek látogatást tesz a római zsinagógában
Huszonhárom évvel II. János Pál történelmi eseménynek számító látogatása után, az ősz folyamán XVI. Benedek pápa is felkeresi majd a római zsinagógát – közölte P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A hírt Róma város polgármestere, Gianni Alemanno nagy örömmel fogadta. Elmondta, hogy a Szentatya látogatása a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és együttműködés jele lesz a Szentszék és a zsidó közösség között. Róma városa e jelentős eseményen keresztül is a béke és befogadás városává válik.