Püspökök szolidaritása

A példa nélkülinek tartott dokumentum nagy visszhangra talált katolikus és nem katolikus körökben egyaránt. Március 13-án a bíboros államtitkár, Tarcisio Bertone megerősítette: a pápa nincs egyedül, legközelebbi munkatársai szoros egységben vannak vele. Hasonló véleményt fogalmazott meg a német püspöki konferencia elnöke, Robert Zollitsch érsek is, aki a pápa levelének személyes és nyílt hangvételét emelte ki. Rendkívüli gesztusról van szó, ami annak a jele, hogy a Szentatya párbeszédet kíván folytatni a világ püspökeivel, elmagyarázva nekik döntése indokait. André Vingt-Trois bíboros, párizsi érsek szerint azért érték bizonyos keresztény körökből támadások a pápát, mert ez az eset régi sebeket hozott a felszínre. Háláját fejezte ki XVI. Benedek pápának az osztrák és az olasz püspöki kar is. A pápa római helynöke, Agostino Vallini bíboros levélben válaszolt a Szentatya gesztusára: a római egyházmegye nevében szerető, gyermeki odaadásáról és imáiról biztosítva őt. A svájci püspökök megindítónak nevezték a pápa levelét, kiemelve annak alázatos, testvéri hangvételét.

Remélik, ez a stílus máskor is megjelenik majd az egyházkormányzásban. A Szent X. Piusz Testvériség legfőbb elöljárója, Bernard Fellay püspök ugyancsak köszönetet mondott a levél miatt, majd arról biztosította a pápát, hogy a lefebvriánusok nem akarnak megállni a II. vatikáni zsinat előtti időknél.

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke március 13-án, pénteken személyesen is találkozott XVI. Benedek pápával az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció plenáris ülése alkalmával. A vatikáni összejövetel valamennyi tagja szolidaritásáról biztosította a Szentatyát, és megújította iránta való hűségét. Erdő Péter erről így nyilatkozott: „A Szentatyánál tett látogatás alkalmat adott arra, hogy biztosítsuk őt szeretetünkről és arról, hogy egy emberként állunk mellette a mostani időkben. Várjuk és köszönjük a vezetését, amelyet az egyház megújítása érdekében kifejt, s ebben mindannyiunkra számíthat. A pápa említett levelének második felében korszakalkotó tanítást találunk. A Szentatya az egyház küldetéséről tesz hitvallást, arról, hogy az egyháznak az egység jelének kell lennie az egész világ előtt. Nem szabad, hogy befolyásoljon minket az a hangzavar, amely néha előfordul.”

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia levélben köszönte meg a Szentatyának a világ püspökeihez írott levelét, illetve a benne foglalt tanítást, egyben kifejezte a Szentatya iránti szolidaritását, s a püspökök hangsúlyozták a pápával és az egyházzal való egységüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..