Hazataláltak a piarista diákok
„Isten hozott benneteket idehaza” – köszöntötte Labancz Zsolt tartományfőnök május 16-án a budapesti piarista gimnázium diákjait és tanárait. Ezen az esős reggelen – miután Vízhányó Zsolt igazgató leszerelte az iskolatáblát – háromszázhuszonöt tanuló az oktatók és a családtagok kíséretében a gimnázium eddigi, Mikszáth téri falai közül ünnepi menetben átvonult a közel hatvanévnyi száműzetés után visszakapott Duna-parti, felújított és modernizált épületbe.
![]() |
|
Az iskola kapujában az igazgató és a tartományfőnök fogadta az elsőnek érkező diákokat |
A tartományfőnök az 1953. évi „kilakoltatásra” utalva emlékeztette a tanulóifjúságot: az elődöknek a nehézségek és bizonytalanságok közepette biztos támpontot jelentett az értékekhez való ragaszkodásuk. „Ma azzal bizonyíthatjuk, hogy méltó örökösei vagyunk annak a nemzedéknek, ha megújítjuk elköteleződésünket ugyanazon értékek mellett.” Hogy milyen értékek és célok jellemzik a piarista iskolát? Az egymás iránti tisztelet, a nyitottság és a tudásszomj a világ kimeríthetetlen gazdagsága iránt, a kitartó szorgalom és az örömteli munka, a hívő életvezetés, a felelősségvállalás és a megbízhatóság, a bátorság az újra, a szellemi igényesség és a közösségalkotás. Az új épület szépsége, újdonsága, belső tereinek tágassága, tisztasága mindenkit megújulásra buzdít, legyen az tanár, diák, vendég vagy hozzátartozó.

Legutóbb május 6-án mintegy hatszáz líbiai menekülttel, köztük gyerekekkel süllyedt el hajó az olasz Lampedusa szigete felé tartva. A Vatikán menekültügyekben illetékes vezetője, Antonio Veglio érsek (képünkön) ezzel kapcsolatban a menekültek befogadására vonatkozó nagyobb készségre szólított fel. Tarcisio Bertone bíboros államtitkár május 10-én találkozott Franco Frattini olasz külügyminiszterrel, és az észak-afrikai, a közel-keleti helyzetről és a menekülthelyzetről tárgyalt vele. (KAP) 